Torkos kecske

Torkos kecske.

Torkos kecske

Egyszer egy kecske betévedt a kertbe. Bajuszát jól megpödörte, szájában már a finom káposzta ízét érezte. Elindult hát, hogy a káposztát a kertben megkeresse. Nézett ide, nézett oda. Benézett minden bokorba és veteményes sorba. 

Ahogy a sorok között bóklászott, látja ám, hogy a lába előtt mászik egy csiga. Hétmérföldesnek nem mondható léptekkel, ő is a káposztát kereste. Hé te csiga! Mássz odébb! A négy kecskelábam mindjárt rád lép. Mászok-mászok, -hát nem látod? Sietni én jobban nem tudok, csak úgy araszolok. Ekkor egy nyúl dugta ki a fejét az egyik bokorból. Nocsak! A csiga és egy kecske. A kertben vajon mit keresnek? Csigának az árokparton, lapulevél alatt lenne a helye! Nem itt a kertben. A kecskéről már nem is beszélve. 

Igen? …. És a nyúlnak hol lenne a helye? -szólal meg a kecske. Na nézd csak! Hát te tapsifüles! – vajon mit keresel itt a zöldben? Mit-mit. Szerinted egy nyúl, mit kereshet a kertben? Keresem a sárgarépát és a salátát. Az egész kertet már oda-vissza végig jártam. De salátát és répát eddig még nem találtam. Aztán azt mondja a kecske. Gyertek, menjünk a kert végébe! Talán a gazda odaültette.

Azzal a nyúl már indulna, mikor megszólal a csiga. Ha már a torkosságunk így összehozott bennünket, magatokkal vinnétek?  Csak csúszok-mászok. Így a kert végébe sohasem jutok! Na jól van mondja a kecske. Tapsifüles, kérlek segítsd a csigát, ide a fülemre. Te meg csiga, tapadj rám és igyekezzünk! A gyomrom üres. Keressük már meg azt a káposztát. Ne késlekedjünk!

Így aztán célba vették a kert végét, ahol a répát, salátát és a káposztát, eddig még nem keresték. Mentek mendegéltek egyszer csak egy nagy diófához értek. A szép lombos fa árnyékában aztán kicsit megpihentek. Az öreg diófa lombjai között a nyárutó melengető Nap sugara a kecskét és nyulat, egy rövid délutáni lustálkodásba, alvásba simogatta.

Hajaj! Ezek bizony elaludtak. -Na hiszen már csak ez hiányzott! -Szólal meg a csiga. Akkor én most mit csináljak? -Legjobb lesz, ha a kecske füléről, óvatosan lemászok. És amilyen gyorsan csak tudok, araszolok és a bokrok alján megbújok. A finom rágcsálni valóra már egyedül is rátalálok. Megaztán jobb lesz, ha elrejtőzöm mielőtt valaki a kertben rám talál!

Így aztán a tapsifüles és a kecske a szunyókálás közben, egy finom falatokban gazdag, veteményesben találta magát. Volt itt minden, amit nyúl és kecske magának csak kívánhat. Friss ropogós répa, saláta és káposzta. Gyümölcs is volt bőven.

Na több sem kellett a kecskének és a nyúlnak. Mohón nekiestek az eléjük tárult, sok finomságnak. Ezt látva a mókus leszólt nekik a fáról. Na nézd csak a két éhenkórászt! A sok finomságot mind felfalják. Aztán majd a fájdalomtól a hasukat fogják!

Közben már a gyomruk is jelezte. Elég legyen már, -többet egy falatot sem! Ők az intelmet figyelmen kívül hagyták. A sok finom zöldet, itt nem hagyják! És a pocakjukat, ahogyan csak tudták, megpakolták.

Így aztán bizony álmukban a gyomrukat jól el is rontották! A fájdalomtól, jajgatott a kecske és a nyúl is. Ekkor már a falánkságukat bánták. Nem kellett volna ilyen sokat enni! -Szólt a kecske. Én is így gondolom! -válaszolt a nyúl.

Amikor a diófa alatt korgó gyomorral felébredtek, örömmel tapasztalták, hogy ezt a nagy falánkságot és a gyomorfájást csak álmodták. 

Ahogy a fa alatt körül néztek, nagy meglepetés érte őket. Míg ők a délutáni álmukat, álmodták a gazda kisunokája Flóra, egy tele kosárral a kezében, éppen hazafelé sétált. Látva az alvó kecskét és a tapsifülest a kosarából szórt a fa alá nekik, répát, salátát és káposztát. Desszertnek pedig pár almát. És azt mondta. Tessék! Ezt egyétek. A kertvégébe kárt tenni ne menjetek! És csendben, hogy a nyulat kecskét fel ne ébressze, haza indult szépen. 

Otthon aztán a kosárban maradt zöldfélét a kamrába a következő napra a kecskének félre tette. Mert hát ő, gondoskodik róla napról napra, de a kecskét a torkossága időnként mégis a tilosba hívta. Így történt ez most is. Flóra hozza neki a friss zöldet. Abban bízva, hogy a kecske csak rájön, ha nem jár el a tilosba az ebédjét és vacsoráját akkor is mindig megkapja!

Közben a két tilosban járó éhesszájú a friss zöld nagyrészét jóízűen elropogtatta. Ettek volna még, de akkor eszükbe jutott az álombéli torkosságuk. Így aztán mielőtt a pocakjukat túlterhelték volna az evést befejezték. Aztán eszükbe jutott a csiga. És keresni kezdték. Benéztek a bokrok alá, de bizony már nem találták. Nem csoda, hiszen a csiga lassan, de biztosan a kerten kívülre araszolta magát. 

Nahát a hálátlan! Háborodott fel tapsifüles. -Ne bántsd!  -mondja a kecske. Őt sem látják szívesen a veteményesbe! Így hát csendben tovább állt, míg megtehette. Jobb lesz, ha mi is követjük a példáját! Igaz a kertvégébe el nem jutottunk, de ettünk és jól is laktunk. Most pedig, amíg a gazda észre nem veszi, hogy itt jártunk, induljunk!

Nos így történt, hogy a kecske egyszer-egyszer, de most utoljára betévedt a kertbe. Többet nem is kívánkozott ide a számára tilos helyre.

Miért is tette volna? Hiszen Flóra nagy odaadással gondozta. Ami csak egy kecskének kell, minden finomsággal elhalmozta. És ezt, mára már a kecske is belátta. Ezenfelül pedig a leckét jól megjegyezte és eszébe jut, mikor álmában a gyomrát a falánksága miatt túlterhelte. Azóta nem is tömi meg egyszerre a gyomrát! Inkább többször eszik, de keveset. Ma már tudja, hogy abból baj nem lehet.