Micz bán hét fia

Micz bán hét fia.

Nem messze az utolsó avar királynő, Opál sókristály várától állt egy pompás, kőből épült vár, ami valószínűleg a sóbánya közelsége miatt kapta a Sóvár nevet. A tölgyek között, magas hegytetőn hevernek romjai, mert mára már a kövekből alig maradt valami, az idők, harcok szele már rég széthordta. Csak egy csodálatos történet maradt fenn a valaha itt élt lakóiról.

Élt egyszer egy hatalmas várúr. Endre királyunk főembere, a neve Micz bán volt. Ez a kiváló hírű bán mindenfelé harcolt a király seregében, még a Szentföldre is eljutott, így keveset tartózkodott otthon. Fiatal felesége így egyedül unatkozott a vár termeiben, vagy a várkertben kerengett, s egyre azon búslakodott, hogy miért nincs gyermeke, miért nem tud örököst szülni a férjének. Ahogy egy szép őszi napon az erdőben sétált egy fiatal koldusasszonnyal találkozott, aki alamizsnáért nyújtotta a kezét.

Néhány pikulát adj, úrasszony, két kisgyermekem éhes! Kiderült, hogy az asszonynak ikergyerekei voltak, amit a régi időkben szégyennek tartottak, mert az ikreket szülő nőket hűtlen, csapodár asszonynak titulálták, azt hívén, hogy valakinek egyszerre két gyermeke legyen, ahhoz két férfival kell hálnia. Mindenesetre szerencsétlenséget jelentett a koldusasszony az ikrei miatt, ezért az úrasszony megrettent és így kiáltott fel:

Elmenj tőlem szégyentelen teremtés!

A koldusasszony ekkor sóhersége miatt így átkozta meg Micz bánné úrasszonyt, hogy: Hét gyermekkel áldjon meg az Isten, büszke bánné, ha a kettőd sokallod!

Majd eltűnt a bokrok között. Nemsokára hazaérkezett a vár ura. A felesége sírva mesélte el a koldusasszony átkát.

Ha hét lesz is, ne bánd!-vigasztalta feleségét a vár ura. Micz bánt a király tavasszal újra hadba hívta, így megint egyedül maradt az asszony, de már áldott állapotban. És beteljesedett a koldusasszony átka, mert amikor eljött a szülés ideje, nem egy, hanem hét ikergyermeke született. Sírt-rítt, kesergett az asszony, hogy most majd mit fognak szólni az emberek.

Vége a jó híremnek, becstelen leszek az uram szemében, hogy így fogott rajtam az átok!- gyötörte magát, nap, mint nap.

Nem örömmel, hanem bánattal nézte a hét kicsi alvót, és nem tudta, hogy mit tegyen. Ekkor így szólt hozzá a bábaasszony: Bánné asszony hallgass rám, tartsd meg az elsőt, a többit meg bízd csak rám! És az asszony így is tett.

Egy fiút meghagytak, a többi hatot a bába betette egy hatalmas dézsába, rábocsájtotta a Tarca folyóra. Úszott a dézsa a csecsemőkkel, sodorta a víz, veszélyesen ide-oda pörgette a gyerekeket. Sírtak a kicsik, mert ugye éhesek voltak. Meghallotta sírásukat egy halász, kifogta a dézsát. Nagy lett az ámulata, amikor a 6 kis pufók csecsemőt megpillantotta benne. Puha párnán feküdtek, a párnába Micz bán címere volt belevarrva. Nem szólt a halász erről senkinek, csak persze a feleségének, és szépen felnevelte a hat fiúcskát.

Teltek, múltak az évek, sok víz folyt le a Tarcán, meg a Hernádon is, Micz bánék egy szem fia 16 éves szép ifjú lett, vitézzé nevelte büszke apja. A születésnapját ünnepelték éppen, amikor egyszer csak betoppant 6 deli, szép legény, egyforma ruhában, kezükben lanttal. Engedelmet kértek a ház urától, hogy hagy énekelhessenek az ifjú bán születésnapjára. Megöregedett már Sóvár ura, a ház asszonyának is több volt már az ősz fürtje, mint a barna. Engedelmet kaptak az ifjú lantosok, hogy daloljanak valamit. Szépen felsorakoztak és belecsaptak a húrokba. Felzendült daluk Attila királyról, Szent Istvánról, László királyról, majd végül egy szívtelen anyáról.

Micz bán nem értette, hogy miért kezd könnyezni a felesége, csak miközben bámult rájuk, egyre jobban elkerekedett a szeme, mert észrevette, hogy mind a hat fiú hasonlít egymásra, és ami meglepte, hogy nem lehetett volna őket megkülönböztetni saját fiától, Sóvár ifjú urától sem! És ekkor a 6 lantos fiú egy kegyetlen anyáról kezdett énekelni, mire Micz bánné felsikoltott!

Ne folytassátok tovább, az én gyermekeim vagytok mind! Én drága magzataim! Ámulat és megdöbbenés hangja tört ki az ünneplő tömegből. Zavartan nézett a hét gyermekre és Micz bánné asszonyra valamennyi vendég.

Nem a te gyerekeid vagyunk úrasszony, hanem egy halászéi, és most Budára tartunk mert be akarunk állni a király seregébe!-monda a hat fiú.

Nem mentek, amíg magamhoz nem ölellek benneteket!-szaladt hozzájuk zokogva az anyjuk. Azt sem tudta, melyiknél kezdje az ölelést, melyik arcára adja az első csókot. Dermedten állt a hat legény, megkövülten nézett Micz bán, senki sem értette a dolgot. Ekkor elő lépett az ajtó mögül a halász, őszbe csavarodott már az ő bajusza is, és elmesélte a hat gyerek történetét. Hogyan halászta ki őket a folyóból, és hogyan nevelte fel őket becsülettel.

Bocsáss meg férjuram, -borult Micz bánné ura és parancsolója lábai elé,- a szüléskor nem tudtam, hogy mit cselekszem, de kegyetlenül megszenvedtem miatta. Megátkozott az a koldusasszony, annak hittem és féltem, mert nem akartam szégyenbe kerülni.

Ez a szégyen dicsőségeddé vált feleség!-szólalt meg ekkor az országbíró, aki szintén részt vett az ünnepségen,-kérlek Micz bán bocsáss meg asszonyodnak, eleget vezekelt már!

Megbocsájtok!-mondta mosolyogva Micz bán,- mert lám jóra fordult az átok. És gyönyörködve nézte a fiait.

És most hallgassátok meg az ítéletem, az első fiam itt marad Sóváron, a többiek meg Eszeny, Rátka, Purustyán, Zemplén, Szerdahely és Kövesd urai lesznek. Osszátok el egymás közt, ki melyik várost akarja és csak azt kérem, hogy szeressétek egymást!

Így ért véget a születésnapi ünnepség Sóváron. Őtőlük származnak a Csapy, Bocskai, Szirtes, Ráskai, Eszényi, Kövesdy család, az első fiútól meg a Soós família.