Mimi és Zsömi kolbászdája

Mimi és Zsömi kolbászdája.

Egyszer volt, hol nem volt, még a Csaholó-hegyeken is túl, élt egyszer két kutya. Az egyikőjüket Miminek hívták, míg a másikójuk a Zsömi nevet viselte.

Kezdetben a két eb nem ápolt jó viszonyt egymással, ugyanis a közös birtokukon nehezen tudtak megosztozni. Zsömi volt az első lakos, míg Mimi inkább csak vendégségbe jött, így már az összeismerkedés sem ment zökkenőmentesen. Egy darabig Zsömi csak morgott új társára, míg Mimi éktelen csaholásba kezdett, mintha rendőrségi riasztással próbálta volna figyelmeztetni a gazdáit, ha a vadállat akita-labrador keverék túl közel merészkedett a keneljéhez.

A nézeteltérésekhez emellett még az is hozzátartozott, hogy az idős puli nemcsak nappal, de este és éjszaka is kiverte a balhét, ha akár egy perce is egyedül hagyták a kerítéssel körbevett helyén. Napközben azonban mikor a teraszon szunyókált, a világ legaranyosabb és legcsendesebb házőrzőjévé változott, és már nem is érezte magát olyan kutyául.

Egy nap azonban sikerült összebarátkoznia a két rosszcsontnak, és habár nem lettek kebelbarátok, mégis egész jól elboldogultak. Termmészetesen továbbra is voltak kisebb nézeteltéréseik, de ezeket általában minden bajtól mentesen megoldották egymás között. Két kivételes alkalom volt, amikor Zsömi megpróbálta agyonnyomni Mimit, aki a nyugodt akitánkat előzőleg felbőszítette. A puli védekezésül egyszer a lakótársa lábába, majd a farába harapott bele, miközben mind a kétszer jó adag szőr maradt az ártatlanságot sugárzó pofikájában.

Idővel szerencsére a veszekedések is abbamaradtak, és a két eb egészen jó barátságot kötött egymással a három macska nagy bánatára. Tudták ugyanis, hogy ettől a perctől nem egy, hanem két kutya fogja egyengetni az útjukat a mindennapok során. Egy valamire azonban még ők sem számítottak. Méghozzá arra, hogy Mimi és Zsömi találnak egy közös hobbit, aminek mindketten előszeretettel hódolnak.

Már a kezdetektől jó lett volna, ha rálelnek valami jó kis elfoglaltságra, ami összeköti őket, de mivel Mimi egyedül szeretett futkározni, Zsömi pedig labdázni, így a közös móka szóba sem jöhetett. Egyetlen dologban, mint a legtöbb kutya, azonban ők is hasonlítottak: mégpedig az evés szeretetében. Egymás elől kapkodták el a finomabbnál finomabb falatokat, amik megszerzésére minden alkalommal külön gondot fordítottak. A szaftos szalonnabőrkéktől kezdve a rágósabb porcokon át mindent megettek, sőt, néha össze is vitatkoztak azon, kinek miből mennyi jár, miközben a gazdáik kedvében próbáltak járni. Nemsokára azonban egy olyan helyet fedeztek fel a ház mellett, ahol akár magukat is ki tudták volna szolgáni a jóból. Az egyik gazdájuk ugyanis kitett a kertbe egy hatalmas hordót és egy hozzá tartozó kiskályhát, amiben elkezdte füstölni az illatosabbnál illatosabb kolbászokat.

Zsömi és Mimi a három macskájuk társaságában elámulva figyelték a zseniális szerkezetet, ami az udvart isteni szaggal lengte be. A készülő húsáruk bukéja megbabonázta a kis szőrgombócokat, akik egymás után próbáltak meg hozzájutni a benne lapuló finomságokhoz.

Először a két eb akarta külön-külön megszerezni a finom kolbászokat, de legnagyobb bánatukra egyedül nem jártak sikerrel. Éppen ezért pár nap után elhatározták, hogy közösen állnak neki az izgalmas munkának. A pincéből sikerült is megszerezniük egy csavarhúzót és egy kisebb kalapácsot, amivel minden irányból elkezdték ütni és szétfeszíteni a szorosan egymás mellé illesztett deszkákat.

-Most ebből az irányból próbáld meg! –rendelkezett Zsömi, aki a nagyobb termete miatt és a kert tulajdonosaként mindig szerette átvenni az irányítást.

-De nem megy! –morgott Mimi, miután a fogai közé szorított csavarhúzót be sem tudta illeszteni a hordó vaspántja mögé.

Az akita-labrador keverék eközben a másik irányból ütötte kalapáccsal a hordót, de a masszív szerkezet az erős ütések hatására sem akart szétesni.

-És mi lenne, ha kivennénk a kályha csövét a hordóból? –kérdezte Zsömi, aki már lelki szemei előtt látta, milyen elsőosztályú kolbászdát fog itt nyitni.

-Te teljesen megkutyulódtál? –ugatott mérgesen Mimi. –Mégis hogy akarsz hozzáérni ahhoz a forró csőhöz?

-Hát biztosan nem úgy, ahogyan Mütyür megégette a farkát a kályha előtt, amikor óvatlanul túl közel merészkedett hozzá. –mesélte Zsömi puli társának.

A két eb ugató nevetést hallatott, miközben visszaidézték, ahogy Mütyür füstölgő farokkal közlekedett a nappaliban, miközben a kandalló üvegére égett szőre borzalma szagot árasztott.

-Ha-ha! Nevessetek csak! –lépett elő kecsesen az egyik bokor mögül a vékony testalkattal megáldott fekete cicalány.

A két kutya a hang irányába nézett, és az eléjük sétáló macska mögött megpillantották a másik két nyávogó szőrgombócot is, akik valószínűleg egy ideje már őket figyelték.

-Inkább rajtatok kacaghatnánk, milyen buták is vagytok. –kuncogott Picike és Nudli, a két másik cica.

-Ide profi szakmacskák kellenek. –mondták magabiztosan. –Olyanok, akiknek nemcsak a körme, de az esze is éles. –kacsintottak össze pimaszul.

A kutyák értetlenül nézték a két fekete és az egy teknőctarka bundájú betolakodót, akik a legnagyobb lelki nyugalommal akarták megszerezni tőlük azt a sok finomságot, amit ők már napok óta próbálnak megszerezni.

-Rendben. –szólalt meg végül Zsömi magabiztosan. –Ha segítetek nekünk, tietek lehet a húsárú egynegyede. –nyújtotta előre a mancsát.

A macskák azonban megrázták a fejüket.

-Nem fogadjuk el az ajánlatot. –jelentette ki Mütyür, majd egy gyors egyeztetésre közelebb húzódott két társához.

Kis idő múlva meg is született a döntés, amely szerint a három szőrgombóc csak akkor fogadja el az ebek javaslatát, ha fele-fele arányban osztoznak a zsákmányon. Zsömi és Mimi először elfogadhatatlannak találták a macskák ajánlatát, de végül ráálltak, azzal a feltétellel, hogy ők nyitják ki a hordót.

A három muskétás azonban mielőtt nekilátott volna a profi munkának, elment egy kisebb szerszámos dobozért, amit a faház alól szedtek elő.

-Szóval ott van a rejtekhelyük. –súgta Mimi, mire Zsömi aprót bólintott.

Mütyür nemokára elő is vett egy icipici fúrót a ládikából, amit az izmos fekete bundájó cicafiú, Nudli cipelt ide. A hordó tetejére fúrtak is egy kisebb lyukat, amiket aztán a körmeikkel megpróbáltak tovább tágítani. Amikor a rés elég nagy lett, Mütyür fogott egy kisebb egérforma valamit, majd ezt kiáltotta.

-És most mindenki fedezékbe!

A három macska gyorsan eliszkolt, de a kutyákat sem kellett sokáig unszolni. Nemsokára ők is igyekeztek minél messzebb kerülni a füstölőtől. Az öt háziállatt a mancsát a fülére tapasztva várta, mi fog történni. De sajnos sem történt.

-Vajon mi a baj? –kérdezte Picike csalódottan.

-Lehet, hogy ez egy hibás robbanóegér volt. –vonta meg a vállát Nudli.

-Sajnálom. –lépett a még mindig rettegő kutyák elé Mütyür. –Úgy néz ki, hogy nem tudtuk megszerezni a kolbászokat.

A kisállatok csalódottan vették tudomásul, hogy az illatozó húsárut bizony nem sikerült ellopniuk, és a tervben lévő kolbászda sem fogja soha megnyitni kapuit.

-Micsoda váu-váu-ratlan esemény! –nyüszítette este Zsömi.

Ezen az éjszakán senki sem aludt jól, hiszen a kutyák sem a puli-bulit nem tudták megszervezni, ahogyan a kolbászdát sem tudták megnyitni. Még a macskák is elkeseredetten gondoltak a szaftos finomságra, amiből, ha minden a terv szerint halad volna, hetekig tudtak volna csemegézni.

Azonban, mint ahogy az lenni szokott, az ilyen rossz kimenetelű esemény után is mindig új nap virrad. Főhőseinkkel is ez történt. A nap simogató sugarai ébresztették őket, emellett pedig mintha valami kellemes kolbászillat is lengedezett volna feléjük.

-Ti látjátok ezt? –ült le az ajtó előtt Mimi, akinek máris patakokban folyt a nyála.

-Igen! –örvendeztek a többiek is, amikor megpillantották a gazdájukat, aki egy adag félkész kolbásszal masírozott a teraszajtó felé.

-Álmodom?- csípte meg magát Mütyür.

-Nem, ez a valóság! –nézte ámulattal Picike is az eseményeket, miközben elismerő nyávogásokat hallatott a teraszra lépő gazdája felé.

A finom kolbászreggeli után már senki sem foglalkozott azzal, hogy előző nap sikertelenül próbálták megszerezni a füstölő tartalmát. Az azonban főhőseinket is érdekelte, hogy ürült ki a varázsmasina. A válasz nem is váratott sokáig magára. Délután ugyanis meghallották, ahogyan két gazdájuk erről beszélget.

-Tegnap kimentem, hogy megnézzem, hogyan alakulnak a kolbászok, és egyszercsak egy döglött egér került a szemem elé. –mondta az egyikőjük felháborodottan. –Fogalmam sincs, hogy kerülhetett oda, hiszen amikor legutóbb ott jártam, még nem volt a füstölőben. Kénytelen voltam kiszedni onnan minden húsárut, hiszen senki sem akar olyan kolbászt enni, ami mellett egy elhalálozott rágcsáló feküdt.

-Ezek a robbanóegérről beszélnek, amit én rejtettem a hordóba! –kuncogott Mütyür, aki jól értette, miről is esik szó a gazdái között.

-Akkor végül mégis csak sikerült a terv! –örvendeztek a többiek is.

–Még ha kolbászdát nem is nyithatunk, és a puli-bulit sem tarthatjuk meg. –tette még hozzá Zsömi és Mimi is. 

Az öt jóbarát az egész délutánt elégedetten végigaludta, hiszen tudták, hogy az elkövetkezendő napokban királyi lakomákban lesz részük. Hiszen végül is, minden jó ha a vége jó! Még ha a dolgok nem is egészen úgy alakulnak, ahogyan terveztük.

Itt a vége, fuss el véle!