Nádi Sás, a tavimanó kalandjai: Cickafark, a róka és egy terv

Nádi Sás, a tavimanó kalandjai: Cickafark, a róka és egy terv.

A már felnőtt tavimanó annyira belefeledkezett a múltba, hogy fel sem tűnt neki, a tűz túloldalán egy róka ült le vele szemben. Nem is vehette észre, hiszen amíg gondolkozott, egy hosszú bottal mindvégig a porba rajzolgatott. Már unta a jelzőtűz felügyelését, és amíg a múlton gondolkozott, minden este egy újabb rajzzal lett gazdagabb a tűz környéke. Az alkotásait reggelre mindig elmaszatolta, nehogy bárki is meglássa őket. Miután ezzel végzett, eloltotta a tüzet és napfelkelte után ő is nyugovóra tért.

Ekkor azonban még messze volt a reggel, és a rajzoknak a fele sem készült el. A földre rajzolt mindent, ami egykor nagy álma volt: folyókon úszkáló hajókat a fedélzeten ülő halászokkal, vagy hatalmas halakat, amik körbe–körbe cikáztak a vízben, egészen addig, amíg fent nem akadtak egy tavimanó hálóján.

– Nagyon szépen rajzolsz – szólalt meg a róka, aki a tűz körül ólálkodott.

– Ki beszél? – ugrott fel a helyéről Nádi Sás, és védekezően maga elé tartotta a botot.

Amikor megpillantotta a rókát, egy kicsit megnyugodott, de azért a biztonság kedvéért mégsem eresztette le a kezét. Minden tavimanó jól tudta, hogy a rókákban nem lehetett megbízni. Bár nem voltak nagyobbak a manóknál, azért nem ártott óvatosnak maradni.

– Mit akarsz tőlem? – kérdezte Nádi Sás.

– Semmit. Csak egy kis melegre vágytam – mondta a róka ravaszul, de nem eléggé, mivel a tavimanó ebbe is rögtön belekötött.

– Nyáron? – húzta fel a szemöldökét.

– Na, jól van, elárulom. Engem is itt hagytak a többiek.

– Engem nem hagytak itt – magyarázkodott Nádi Sás. – Én fontos küldetésen vagyok. Őrködnöm kell.

– És mit őrzöl?

– A jelzőtüzet.

– Értem – bólintott a róka. – És akkor miért van az, hogy szinte minden veled egykorú fiúmanó halászni jár, amíg te a nőkkel és a gyerekekkel itthon várakozol?

A hirtelen kérdéstől Nádi Sás válaszolni sem tudott. Először megpróbálta végiggondolni, mi lehet a ravaszdi célja a faggatózással, aztán felelt csak lassan, megfontoltan.

– Egyszer, még pár évvel ezelőtt tettem valamit, amit nem kellett volna, ezért nem szállhatok soha vízre a többiekkel együtt.

– És ha megpróbálnád jóvátenni? – mosolyodott el a vörösbundás.

– Azt sajnos nem lehet. De inkább azt mondd el nekem, hogy mit keresel a Kristály–tó közelében, amikor ti, rókák mindig is a közeli fenyőerdők mélyén laktatok? – váltott hirtelen témát a tavimanó.

– Néha mi is lejártunk a tóra halat fogni, ha nem találtunk jobb zsákmányt. De ez már soha többé nem fog megtörténni, a rókák ugyanis elköltöztek.

– Miért? És téged miért hagytak itt? – kérdezte Nádi Sás, akit annyira kíváncsivá tett a róka története, hogy még a botot is leejtette a földre.

– Nincs több hal a Kristály–tóban. Mindet kihalásztuk vagy kihalásztátok. A tenger felé kellett vennünk az irányt, különben mindannyian éhen haltunk volna.

– És az erdő? Az erdőben sincs már több élelem? – a manón hirtelen sosem tapasztalt ijedelem lett úrrá.

– Nincs. Az erdő állatai is elmenekültek. Egy szarvast hagytak hátra őrnek. Ő mondta nekem, hogy pár napja álruhás alakok lopakodtak a fenyők közé és elkezdték terjeszteni, hogy a Pikkely–tengerhez közeli erdőkben sokkal több az élelem, ezért aki teheti, mindenképpen menjen oda. Miután minden erdei állatot rábírtak a költözésre, már csak mi voltunk hátra. Nekünk, rókáknak, pedig nem maradt más választásunk, mint az, hogy kövessük a többieket, különben felkopott volna az állunk. Egyedül engem hagytak itt őrnek egy jól megpakolt titkos éléskamrával és a szarvassal együtt. Az az agancsos alak viszont annyira elviselhetetlen, hogy inkább lejöttem ide egy kicsit szétnézni.

– Értem – bólintott Nádi Sás. – És mi van, ha becsaptak benneteket?

A róka egy pillanatra elgondolkozott, aztán elő is állt a válasszal.

– Akkor vissza kell jönniük az erdőbe, amit addig mi őrzünk. Addig kell itt maradnom, amíg le nem hullik az első falevél a fákról. Akkor térnek vissza a hírvivők, hogy itt maradunk, vagy inkább elköltözünk.

Egy pillanatnyi csend támadt a manó és a vörösbundájú között, majd ismét az utóbbi szólalt meg.

– Ha már ilyen jól elláttalak információkkal, akkor elmondanád, kérlek, hogy mi a neved és mi volt az a rossz dolog, ami miatt nem mehetsz halászni?

– A nevem Nádi Sás.

– Az enyém pedig Cickafark – kotnyeleskedett megint a róka.

– Örvendek – nyújtotta a kezét a manó, majd miután megrázta a róka mancsát, leült a földre. – Ha a történetemet szeretnéd hallani, akkor azt hiszem, jobb lesz, ha leülünk.