Vörös cica kalandjai 2. rész: A meghívók

Vörös cica kalandjai 2. rész: A meghívók.

Másnap reggel Vörös cica boldogan ment iskolába. Először ő sem értette, mitől lett ilyen jó hangulata miután előző nap Fehérmancs és barátai olyan csúnya dolgokat mondtak róla. És bár semmi sem alakult úgy, ahogyan főhősünk eltervezte őket, mégis elégedettnek érezte magát, mivel életében először lett egy barátja. Egy barátja, akivel bármit megbeszélhetett, és akivel őszinte lehetett.

Vörös cica az iskola kapuján belépve el is határozta, hogy az órák után a réten megkeresi Pillét. A rengeteg kérdésére a pillangókkal és Cicaországgal kapcsolatban ugyanis mihamarabb válaszokat szeretett volna kapni. Nem értette, miért kellett a rovaroknak az utóbbi időben végig rejtőzködniük, miközben mindenki azt hitte, a cicákon és a halakon kívül senki sem él a szigeten.

-Szia, Vörös cica! –köszönt a terembe belépő Vörös cicának a tanító néni.

-Jó reggelt! –mondta Vörös cica is, miközben elindult az első padsor felé.

Vörös cicának már az első iskolai évben ezt a helyet kellett választania, mivel a többiek elfoglalták a hátsóbb padokat. A kisebb teremben így Vörös cica egy másik osztálytársával, Apró cicával ült legelől.

Apró cica volt az osztályban a legokosabb, aki mindent tudott, és a legnehezebb kérdéseknél is elsőként jelentkezett. A többiek őt emiatt nem rekesztették ki a csapatból, mint Vörös cicát, azonban távolságot tartottak tőle. Apró cica ugyanis sokszor olyan nehéz szavakat használt, amiket a legtöbb fiatal cica nem értett. Lelkesen mesélt a legújabb felfedezéseiről, a növényekről, amiket az erdőben talált, vagy a csillagokról, amiket esténként kisebb távcsővével szeretett szemlélni.

Apró cica tisztában volt vele, hogy legtöbb osztálytársa nem érti meg a gondolatait, ezért az iskolában igyekezett a többiekkel olyan keveset beszélni, amilyen keveset csak tudott, az órákon viszont már nem tudott csendben maradni.

Miután leült a padjába, üdvözlésképpen Vörös cica felé intett, aki egy bólintással válaszolt.

-Képzeljétek, Fehérmancs nekem is adott meghívót! –hallotta meg a mögötte ülő Bajszi cica hangját Vörös cica.

Főhősünk nem fordult hátra erre a kijelentésre, azonban óvatosan körbe pillantott. Az osztályteremben mindenki egy rózsaszínű borítékot hajtogatott ki, amiben a fehér cicalány születésnapi meghívója lapult. Még Apró cica padjára is került egy ilyen levélke, azonban ő a többiekkel ellentétben nem bontotta ki, csak gyorsan betette a padjába a meghívót.

Vörös cica volt az egyetlen, akit nem hívtak meg. Mindig így történtek a dolgok, és Vörös cica egyetlen születésnapi meghívót sem vehetett még a mancsába. Eleinte rosszul esett neki, amiért kihagyták az ilyen eseményekből, azonban most már egy vállvonással elintézte a dolgot, és igyekezett a tanító nénire figyelni.

-Ma egy újabb élőlényről, a lepkékről, fogunk tanulni- jelentette be a tanító néni az óra elején.

-Ki lenne az a bátor, aki elmondja nekünk, mit tudunk ezekről a csodálatos rovarokról? –jött az első kérdés.

A legtöbb cica megpróbált mindél lejjebb csúszni a székén, nehogy a tanító néni őket szólítsa fel. Apró cica volt az egyetlen, aki jelentkezett. Olyan magasra nyújtotta a mancsát, amennyire csak tudta, és szinte kiesett a padból, annyira szerette volna ő elmondani, amit tudott. A tanító néni, amikor látta, hogy senki más nem jelentkezik, felszólította Apró cicát.

-A pillangók rovarok, akik az ízeltlábúak törzséhez tartoznak. Ezen belül is a hatlábúak altörzsének tagjai, akik nektárral táplálkoznak, és szárnyaikat különféle minta díszíti. –hadarta el a kis cica egy szuszra.

-Köszönjük, Apró cica –bólogatott a tanító néni. –És mit tudunk még ezekről a rovarokról?

-Azt, hogy a szigetünkön egy sem él már közülük. –szólalt meg a hátsó padsorok egyikében Fehérmancs, mire a tanító néni helyeslően bólogatott.

Vörös cica ki szerette volna javítani osztálytársát, hogy nem igaz, mert itt is élnek pillangók, azonban még idejében eszébe jutott Pillének tett ígérete.

Az óra hamar eltelt, ahogyan a nap is, Vörös cica pedig az utolsó óra után nyugodtan kiballagott az iskolából.

-Mit csinálsz ma? –kérdezte tőle egy hang, amikor főhősünk ráfordult a hazafelé vezető útra.

-Tanulok –füllentette Vörös cica, akinek semmi kedve sem volt ahhoz, hogy Apró cicának elkezdjen magyarázkodni, hová megy.

-Tudod, én sajnálom, amiért Fehérmancs nem hívott meg téged a szülinapjára. –folytatta a kis cica. –Én el is dobtam a meghívómat az egyik szünetben, mert semmi kedvem a szivárványszínű torta felett rózsaszín ajándékokat átadni, miközben senkivel sem tudok majd beszélgetni –vonta meg a vállát Apró cica.

Vörös cica meglepődött kisebb társa bátorságától, amiért ki merte dobni Fehérmancs meghívóját. Azon azonban még jobban csodálkozott, hogy Apró cica miért mondta el neki mindezt.

-Szerintem te nem tanulni mész –jelentette ki Apró cica, miután már egy ideje egymás mellett sétáltak Vörös cicával.

-Honnan tudod?

-Onnan, hogy ha haza mennél, ennél az ösvénynél el kellett volna fordulnod –mutatott Apró cica a hátuk mögött lévő csapásra.

-Ma a nagymamámnál ebédelek –füllentette Vörös cica, aki gondolatban már a réten járt.

Apró cica és Vörös cica szótlanul egy ideig még egymás mellett ballagtak, azonban egy idő után elváltak útjaik. Apró cica hazafelé vette az irányt, Vörös cica pedig elindult a rétre.