Vörös cica kalandjai 10. rész- Ki lesz a király? befejező rész

Vörös cica kalandjai 10. rész- Ki lesz a király? befejező rész.

Másnap Vörös cica nehezen ébredt fel. Elfárasztotta a nagy kaland és az a sok új dolog, amit megtudott. Például, hogy neki és a családjának kellene a trónon ülnie.

–Jó reggelt, álomszuszék! –nyitott be Vörös cica szobájába az anyukája egy nagy bögre langyos tejjel a mancsában. –Fel kell kelned, különben elkésel az iskolából.

–De én nem akarok iskolába menni –nyafogott Vörös cica. –Fáradt vagyok.

–Aki egy ilyen nagy kalandra el tud menni, az az iskolához is fel tud kelni –mondta az anyuka szigorúan.

Amikor Vörös cica még mindig nem volt hajlandó felkelni, elkezdte lehúzni róla a takarót. Vörös cicának így muszáj volt elhagynia a pihe–puha ágyát.

Miután megitta a langyos tejet és megfésülte a bundáját, Vörös cica elindult az iskolába.

Már az úton feltűnt neki, hogy mindenki megbámulja, ahogyan az is, hogy többen megemelik a kalapjukat előtte. A legfurcsább az egészben viszont az volt, hogy a fákon mókusok rohangáltak, és az erdei állatok békésen jöttek–mentek a macskák között. Mintha többet nem kellett volna rejtőzködniük.

Ahogyan Vörös cica beért az iskolába, minden osztálytársa odasietett hozzá. Volt, aki a táskáját segített volna cipelni; volt, aki csak beszélgetni szeretett volna vele; és olyan is akadt, aki csak állt és őt nézte.

Ugyanazok a cicák voltak, akik korábban kicsúfolták a bundája miatt és nem is álltak szóba vele. Most viszont mindenki a barátja akart lenni.

Még Fehérmancs is odajött hozzá és a kezébe nyomott egy meghívót.

–A legjobb barátaimnak mindig ott van a helye a születésnapomon –mondta.

Vörös cica értetlenül állt a tömeg közepén. Először nem akarta elhinni, hogy mindez vele történik. Hogy ő az, aki a legnépszerűbb lesz az osztályában. És ő az, akinek mindenki a barátja akar lenni.

A nagy tömegből Vörös cicát a tanár nénije mentette ki. Ezután gyorsan még csengetés előtt elmesélte neki, hogy éjszaka az erdő állatai átvették a hatalmat a királytól, és új uralkodójuknak Vörös cica apukáját szeretnék.

Vörös cica most már értette, miért kezdte el hirtelen mindenki kedvelni őt. Most viszont még nem gondolkozott azon, hogy ez jó vagy rossz, csak ki szerette volna élvezni, hogy mindenki a kedvében akar járni.

Főleg Fehérmancs miatt volt boldog, aki végre nemcsak, hogy észrevette őt, hanem egész nap csak vele akart beszélgetni.

Vörös cica boldogsága egészen ebédidőig tartott, amikor az egyik asztalnál meghallotta, miről beszél pár osztálytársa.

–Szerintetek mi is kapunk majd valamit a királytól? Valami jutalmat? Vagy megengedik nekünk, hogy akármikor bemehessünk a palotába? –kérdezték többen is egymástól.

–És most már az is biztos, hogy hercegnő leszek –jelentette ki Fehérmancs is.

Az asztalnál ülők közül senki sem vette észre Vörös cicát. Akkor sem, amikor mögöttük állt, és akkor sem, amikor elment.

Vörös cica szomorúan ballagott haza. Mérges volt magára, amiért egy pillanatig elhitte, hogy mindenki szeretheti őt. Butának érezte magát, hogy elhitte, egy nap alatt majd minden megváltozik, és végre az osztálytársai is szeretni fogják. És nemcsak azért, mert ő a király fia.

Ahogyan sétált hazafelé, egyszer csak egy csodaszép aranyhintó állt meg mellette. Vörös cica csak ámult és bámult, azonban akkor lepődött meg igazán, amikor az ajtón az apukája lépett ki.

–Neked is a palotába kell jönnöd –mondta, mire Vörös cica is beszállt a hintóba.

A palotának az a része, ahová most érkeztek, teljesen máshogy nézett ki, mint a börtön, ahonnan Vörös cica segítségével kiszabadultak az erdő állatai. Itt mindent hatalmas, vörös színű szőnyegek borítottak, a falakat csodaszép festmények díszítették, és minden ajtóban őrök sorakoztak, akik meghajoltak, ahogyan Vörös cica és a szülei elhaladtak mellettük.

A folyosó végéhez érve egy hatalmas terembe érkeztek, ahol néhány erdei állat csak arra várt, hogy megérkezzen az új király.

Miután Vörös cica és a családja is helyet foglaltak a trónon, egy nyúl lépett eléjük. Megköszönte, hogy Vörös cica kiszabadította őket, és elmondta, hogy az erdei állatok hálából ismét az ő családját szeretnék a trónon látni. Vörös cica apukája pedig boldog volt, hogy gondoltak rá és a családjára. 

Miután minden fontos dolgot megbeszéltek, Vörös cicáék az új lakosztályuk felé vették az irányt. Mindenkinek egy hatalmas ággyal, csodaszép bútorokkal és ékszerekkel volt berendezve a szobája. Vörös cica el sem tudta hinni, hogy mostantól ez lesz az élete.

A palotai mindennapokhoz viszont nem volt könnyű hozzászokni. Vörös cica apukája is egyre kevésbé élvezte, hogy sok drága dologgal van körül véve, miközben a folyosókon mindenki összesúg a háta mögött. Ha viszont megfordul, mindenki a legszebb mosolyával néz rá.

Egy kis idő múlva Vörös cica apukájának elege is lett a palotából, és lemondott a trónról. Helyette egy nyulat neveztek ki királynak.

–Gyere fiam, menjünk haza! –karolta át az apukája Vörös cicát és a feleségét, majd közösen kiléptek a palotából és szépen haza ballagtak.

Vörös cica egyáltalán nem bánta, hogy újra haza mennek, és minden úgy lesz, mint régen. Talán csak azt az egyet kivéve, hogy az apukája soha többet nem fogja szürkére festeni a bundáját.

Miután haza értek, Vörös cicának még el kellett intéznie valamit. A palotában töltött napok alatt jött rá ugyanis, hogy Apró cica volt az, aki akkor is ott volt neki, amikor még senki sem tudta, ki is ő valójában.

El is sietett Apró cicáék házához. Miután kopogott, kis barátja nyitott neki ajtót.

–Bocsánatot szeretnék kérni –mondta Vörös cica. –Nagyon csúnyán viselkedtem, és szeretném, ha tudnád, hogy sajnálom.

–Megbocsátok –felelte Apró cica.

–Tényleg? –lepődött meg Vörös cica, majd megölelte barátját. –Köszönöm, hogy mindenben segítettél nekem –tette még hozzá.

Ettől a naptól kezdve Vörös cica nem foglalkozott többet az osztálytársaival, hiszen jól tudta, hogy Pillével és Apró cicával ott lesznek egymásnak. Arra pedig már nem volt szüksége, hogy bárki más a barátja legyen. Hiszen senkit sem szerethet mindenki.