Mókus az ablakban


http://mocorgohaz.hu/

 
Mókus az ablakban
Szép késő ősz van. A Nap már lejjebb csúszott az égbolton. A fák lombozata még egy kicsit fürdőzik a lágy melengető sugarainak fodrában. Az őszi szél és a hűvösebb levegő, ott tolong a nyár árnyékában. És bizony helyet kér magának...

Kép forrása: saját

 

Mókus az ablakban

Szép késő ősz van. A Nap már lejjebb csúszott az égbolton. A fák lombozata még egy kicsit fürdőzik a lágy melengető sugarainak fodrában. Az őszi szél és a hűvösebb levegő, ott tolong a nyár árnyékában. És bizony helyet kér magának. Így megy ez már mióta világ a világ az évszakok, követik egymást.

A nyári Nap a gyümölcsöket, zöldségeket megérlelte. Az embernek annyi a dolga, hogy a termést télire begyűjtse. Szorgoskodnak az erdőben és parkokban élő mókusok is. Ilyenkor a télire szükséges élelem nagyrészét, ők is begyűjtik. Elraktározzák maguknak és így, mikor hideg az idő és zord a táj az eldugott élelmet előkapargatják.

Egy a hét dombra épülő város melletti erdőben az itt élő mókusok sem tétlenkedtek. Azon igyekeztek, hogy amennyi élelmet csak tudnak, télire összegyűjtsenek! Volt egy mókus, aki még az erdőből is kimerészkedett. Megtehette, mert az erdőhöz nagyon közel volt az ember háza. Az erdő és az emeletes házak között egy szép nagy fákkal teli park volt. Mókusunk a fák ágain ugrálva könnyedén a lakóházak közelébe ment.

Még hogy a közelébe? Képzeld csak el! Az egyik lakás erkélyére is bement. Ha csak ment volna! Az történt, hogy a házban lakó Jolinéni egy zacskóba, diót rakott ki az ablakba. Majd szépen kiszárad! -gondolta. 

Ekkor még az idős néni nem tudta, hogy más is szemet vetett a dióra! Történt, hogy mókusunk az ablakban a diós zacskót kiszakította és rákapott a dióra. Nem ám csak egyet kettőt vitt el! Nem bizony. Apránként a diót magának szépen begyűjtötte. Jolinéni egy ideig nem is nézett a zacskóban lévő dióra. 

Aztán egyszer finom diós süteményt szeretett volna készíteni.  Hát, … ment az erkélyablakhoz, hogy a diót behozza!  Legnagyobb meglepetésére, dió bizony már, alíg volt a zacskóban. Papus nézd! Nincs dió a zacskóban! – panaszolta férjének. Alig maradt benne pár szem! Nézd csak, itt van az erkélyen szétszórva! -Mondja felháborodva. Hát mama! -akkor bizony valami rájárt a diódra. Hagyd ott a maradék diót az ablakban. És majd megfigyeljük, ki járhat titokban a diónkra.

Nos nem kellett sokáig várni. Egyszer csak a ház mellett lévő lombos fa ágai közül a mókus egy ugrással az erkélyre kerül. És mint aki otthon van, rávetette magát a dióra. Pofazacskóját teletömte és a téli eledelnek valót, rögvest elvitte.

Na várj csak mondta az idős Janibácsi. Nem viszed el többet a diónkat, azt garantálom! És a még ott maradt diót, Jolinénivel mind összeszedték. Kíváncsian várták a mókus vajon visszajön e még?

Nem is kellett nagyon várni! Egyszer csak ott volt az ablakban. Kereste az élelmet, de csak az üres ablakpárkányt találta. Látszott rajta, hogy nem ehhez szokott. Egy ideig a lábával még kaparászott aztán a házhoz közel lévő fa törzsén felszaladt. Onnan már csak pár ugrás az ágakon és máris az otthonában van. 

Ekkor Janibácsi így szólt. Mama! Most ne tegyünk egy ideig élelmet az ablakba. Kíváncsi vagyok jön e továbbra is a mókus hozzánk? Jött bizony. És látszott rajta, hogy keresi az ennivalót. Így telt el egy két nap. Jött, keresett és elment. A két idős ember pedig kíváncsian várta. És bizony szerették volna, ha továbbra is meglátogatja őket a mókus.

Nem kellett csalódniuk. Egyik nap megjelent megint a mókus az ablakban. Látszott rajta, hogy keres valamit. A két öregember a függöny mögül leste, figyelte. Egyszer csak mókusunk kaparni kezdte a lábával az ablakpárkányt. És néha az ablaküveget is. Na több sem kellett Jolinéninek. Ezt már tétlenül nem nézhette!

Óvatosan megnyitotta az ablakot. Pár szem mogyorót tett ki a párkányra. És azt mondta. Te szegény. Ne kuncsorogj itt nekem! Adok szívesen. De ha torkos vagy és elviszed, ami az enyém, azt nem szeretem! A mókus a mogyorót begyűjtötte. És már ment tovább.

Ekkor papus azt mondta. Te mama! -elkényezteted ezt a mókust. Más élelemre is szüksége van! Nemcsak dóira és mogyoróra. A zsíros magvaktól meghízik. Aztán majd könnyebben elragadja a héja! Maradjon csak fürge, mozgékony, hogy a rávadászó ellensége elől könnyen menekülni tudjon.

Keressen csak magának tobozt, bogyókat és gombát. Megaztán még talál rovarokat és növényi nedveket. Az egészséges táplálkozásához ezekre is szüksége van. 

Kapjon nálunk kicsit kevesebb mókuseledelt. Ne kényeztessük nagyon el! Nem lesz az jó neki, ha az élelmet mindig készen kapja. Igazad lehet papus. Ezután jobban odafigyelek.  

Aztán még sokszor előfordult, hogy gyűjtögetőnk az idős házaspárt meglátogatta. Mintha valaki megtanította volna neki, ha megérkezik az ablakon a lábával kopogjon. Ha nem is kopogott, de karmolászott. Jó hangosan, hogy Jolinéni meghallja. És ő meg is hallotta! Ilyenkor kevés, de mindig finom mókusfalatokkal várta. A két idős ember a mókust egymás között csak kuncsorgónak hívta.

Rendszeresen járt ennivalóért hozzájuk. És úgy összebarátkoztak egymással, már a mókuseledelt is kézből ette.

Aztán egyszer csak hiába várták nem jött a mókus. Sajnálták. Már úgy megszokták. Pedig várták! Jön és kopog az ablakon. De nem jött. El nem felejtették, elég sokszor megemlegették.

A következő tavaszon egyszer csak az ablak felől, valami zajra lettek figyelmesek. Jolinéni odasietett. Mi lehet az? -Gondolta. És nagy örömmel felkiáltott. Papus gyere gyorsan! Visszajött a kuncsorgónk. De nem egyedül. Nézd ketten vannak! 

Nahát! Erre nem gondoltam. -Mondta az idős férfi. Már azt hittem nem látjuk többet.

Igen. A mókust ekkor látták utoljára. Azóta nem járt náluk. A ház asszonya szerint a kuncsorgó talált magának egy társat. És elhozta nekik bemutatni. Azóta pedig élik a mókusok életét a tőlük nem messze lévő hétdomb erdőben.

Jolinéni és Janibácsi a mai napig emlegeti a mókust. Megbocsájtották neki, hogy elhordta a süteménybe szánt diót. Amíg odajárt hozzájuk, nagyon megkedvelték, megszerették. De tudják a mókus inkább való erdőbe, mint az erkélyre. 

Hinnéd, hogy van mókus, aki az ablakon kopogtat?

Képzeld el, hogy van. Mert a hét dombra épült város határában, ahol az erdő közelében vannak lakóházak, talán még ma is ott él. Aki bizony a mesében szereplő idős házaspár ablakában, ha kopogtatott, mindig finom mókuseledelt kapott.

 

 

 

 

 

Keresi Magda, amatőr meseíró

Ezt a mesét írta: Keresi Magda amatőr meseíró

Hét unokás nagymamaként közel hetvenévesen kezdtem meséket írni. Tulajdonképpen az unokák indítottak el a meseírás útján. Egy közös alvásnál, kitalált mesét kértek tőlem. Kénytelen voltam rögtönözni. Csak a következő alkalomnál már nem emlékeztem pontosan a mese szövegére. Ráadásul ők is, ahány gyermek, mind máshogy emlékezett a kitalált mesére.. Így aztán, hogy ne legyen vita, elkezdtem leírni a meséket. H...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!