Patak mese

Patak mese.

Egy kora nyári, kirándulásra csalogató napon a család erdei sétára készül. Apa, anya és a testvérek.

 Péter, aki már iskolás első osztályba jár. Két leány testvére, Kata és Emma még óvodába járnak. Nagy izgalommal várták az indulás napját.

 Szépen sütött a nap. Kellemesen meleg volt az idő. Egy rövid úton autóval kellett menni a kirándulás helyére, de hamar megérkeztek. Leparkolták az autót és elindultak az erdőbe, amit kiszemeltek maguknak.

 – Érzitek ezt a finom, friss erdei illatot? – kérdezte, apa.

 – Igen. -Válaszoltak a testvérek.

 – Nézzétek, milyen szép zöld minden körülöttünk! Azért figyeljétek magatok előtt az utat is, mert vannak letört ágak! Nem lenne jó, ha valaki bele botlana egy ágba.

 – Rendben. - felelt Péter

 A lányok ide –oda szaladgáltak. Virágot szedtek, és bogarakat szerettek volna gyűjteni. Anya kérte őket, majd inkább hazafelé tegyék.

 Néha megálltak. Hallgatták a madarak csicsergését, énekét. Apa és anya kicsit lemaradtak a gyermekeiktől hagyták őket had, szaladgáljanak kedvükre. Ismerkedjenek az erdővel és az ott élő madarakkal, rovarokkal.

 Péter már járt erdőben. A két kislánynak ez az első erdei kirándulása. Rájuk minden, amit láttak, hallottak nagy hatással volt. Mindenre rácsodálkoztak.

 Emma egyszer csak felkiáltott:  – Odanézzetek! A mókus ugrik egyik fáról, át a másikra. – De a mókus nem ilyen színű.  – szólalt meg Kata.  – A meséskönyvben, mogyoró színe van.

 – Igen. –Válaszolta apa.

 Most már inkább ilyen, fekete  – mogyorószínű mókusokat látunk. Azért láthatunk még a másik fajtából is csak, már kevesebbet.

 Ahogy ezt megbeszélték a következő pillanatban egy kicsi mókus, szaladt le az elötük álló, nagy fa törzsén a földre.

Apa intett a gyermekeinek, hogy álljanak meg és legyenek csendben!

 Mindenki egy hang és mozdulat nélkül figyelte, mit történik. Az állat ide-oda cikázott a földön, a következő pillanatban már, újra a fa törzsén mászott sebesen felfelé az ágak közé. Azzal eltűnt a család szeme elől. Ilyen közelről még nem is láttunk mókust,  – mondták a gyerekek.

 – Na akkor induljunk. – kérte őket apa.  – Már nemsokára egy kis patakhoz kell érnünk – mondta. Erre az időre, már jól beértek az erdő közepe felé. Itt újra megjegyezte valaki, milyen jó és friss a levegő!  – Igen ez így van. – megszólalt anya. – Nézzétek mennyi fa vesz bennünket körül. Szép zöld lombozattal! Ezek a fák teszik nekünk embereknek lehetővé, hogy friss és egészséges, oxigéndús levegőt tudjunk belélegezni. A fák, ugyanis elhasználják az emberek által kilélegzett levegőt. Aztán átalakítják a sok-sok zöld levelükkel, a napfény segítségével. Így, mi emberek állandó friss levegőhöz jutunk, ami a számunkra nélkülözhetetlen elem. Ezért fontos, hogy minden tőlünk telhető módon védjük a körülöttünk lévő környezetet! A fákat, bokrokat, és minden zöld területet. Amíg ezeket megbeszélték, meg is érkeztek a kis patakhoz.

 – Megérkeztünk! – mondta apa.

 És indultak a dombról lefelé a patakhoz. A patak partján azonban nem várt látvány fogadta őket. Csendesen csordogált a patak vize.

Mindenhol szemét, műanyag zacskó és üres palack. A két kislány nézte a patak vízét.

 Egyszer csak Emma megszólalt.

  – Nézd Kata, milyen szomorú ez a patak!

A víz éppen csak, csordogált a medrében. Apa is közelebb jött és nem tetszett neki, amit látott! Az ő emlékeiben ez a kis patak, még tiszta szép környezetben a kedvenc kiránduló helyük volt. Ezért szerette volna, ha látják a gyermekei is!

 – Ide segítség kell mondta anyának! A fejében már kavarogtak a gondolatok. Mivel ő iskolában tanított, rögtön az jutott eszébe eljön ide a diákjaival és szépen rendbe teszik a patak környékét.

 Amennyi szemetet össze tudtak szedni, belerakták a náluk lévő zacskóba és kicsit szomorúan elindultak hazafelé.

 Útközben megbeszélték, eljönnek máskor is. És megpróbálják szebbé, és tisztábbá tenni a patak területét. Apa meg arra gondolt, meglepi gyermekeit. Így is történt, mert egy napon kirándulást szervezett a patakhoz.

 Jött az egész osztály. Fiúk, lányok egy két felnőtt emberrel. Szépen összetakarították a kis patak területét. Jóleső érzéssel nézték, hogy milyen széppé varázsolták a munkájukkal ezt a szép erdős területet.

 Megbeszélték, ide máskor is szeretnének eljönni! Nagyon szép kiránduló helynek tartották a patak környékét.

 Eltelt egy kis idő és a mi családunk, újra útnak indult a patakhoz kirándulni. A gyerekek jó sok szemeteszsákot készítettek össze. Mert hát, ők szemetet akartak szedni a patak környékén!

Volt nagy meglepetés, mikor a megérkezésnél egy szép zöld terület tárult a szemük elé!

 – Apa! Kiáltottak a testvérek. – itt már nincs szemét!

 Ekkor apa elmesélte, hogy ő bizony a tanulóival eljött ide és összeszedték a nem ide való szemetet. A gyermekek ezt nagy örömmel fogadták és letelepedtek a patak partján.

 Jó ízűen elfogyasztották a szendvicset, amit, magukkal hoztak. Anya ugyanis csomagolt, mert tudta, hogy gyermekei az út során megéheznek. Az evés, ivás után fogtak egy zacskót és ebbe tették az ott maradt szalvétát, és üres műanyag palackokat. Hogy aztán majd otthon, kidobják a hulladék tárolóba. Ők már tudják, hogy nem hagyunk magunk után szemetet, vigyázunk a környezetünkre! Evés után még maradtak egy kicsit a patak partján. Péter aztán megszólalt és ezt mondta:

  – Most már elmondhatja magáról ez a kis patak: 

"Szomorú kis patak voltam.
Néztem magam milyen vagyok? - a medrem csupa szemét!
Hallgattam a saját csobogásom halk neszét.
Erre kirándult egy osztály. Egy csoport fiú és leány.
Medrembe dobált szemetet összeszedték.
Ma már ők fordítanak gondot rám.
Tiszta lett a környezetem vidám vagyok, jobb lett a kedvem!
Ha meglátogatsz, csobogásom hangja messze hallik.
Alig ismersz rám!
Az erdő lakóinak szomjat oltok, boldog vagyok.
Ha felém kirándultok kérlek, legyen gondotok reám!"

Remélem, tetszett a Patak mese!
Kiránduljatok sokat, és vigyázzatok a bennünket körülvevő természetre!