Mókuska vigyáz Mókus bébire (Mókuska IV)

Mókuska vigyáz Mókus bébire (Mókuska IV).

              A Mókus család hazaérkezett a kisfiúék házából, ahol a vihar alatt vendégeskedtek.  A napsütés ereje, a bimbózó kisibolyák, az itt–ott kibújó zöld fűszálak a tavasz közeledtét jelezték.

            A mókus család otthonát bár nem rombolta le a szél, de a nagy erejű lökések bizony nem használtak az állapotának. A mókus szülők azonnal hozzá láttak a felújításhoz. Először összepakolták a bútorokat, majd a repedéseket betömítették, csak ezután raktak a helyére mindent.

­– Majd nyáron kicsinosítjuk a lakást – mondta Mókus mama.

– Gyerünk, most segítsünk a többieknek! – folytatta a mama gondolatát Mókus papa.

– Mókuska, addig te vigyázol Mókus bébire – fejezte be mondandóját.

Mókuska megszeppent. Ő még eddig sosem maradt kettesben a kisöccsével. Tudta, hogy az apukája nagyon komolyan beszél, és azt is látta, hogy odalenn bizony elkel a négy szorgos kéz.

Így hát nem ellenkezett.

Nekik olyan szerencséjük volt, hogy nem döntötte ki azt a fát a vihar, amely lakóhelyükül szolgált, de mikor kinéztek az ablakon, látták, hogy az erdő lakói folyamatosan hárítják el a károkat. Nagy jövés–menés, hangos kiáltások zavarták meg az erdő nyugalmát. Minden ott élő állat összefogott. A hangyák, a vakondok, a kispocok, a harkály, az énekes madarak, a vadmalacok, mind együtt dolgoztak. A derékba tört fatörzsekből összeszedték a még használható edényeket, bútorokat, élelmet és már hordták is a károsult kis állatok most készülő új lakásába. Mókustündér ott röpködött a fejük fölött, élelemmel, vízzel látta el a rászorulókat. Sietniük kellett, hogy sötétedéskor mindenkinek legyen hajléka.

Ezalatt Mókuska Mókus bébivel töltötte az időt. Cumit tett a szájába, amit a kicsi minduntalan kiköpött, élvezte, hogy a testvére számtalanszor lehajol, lemossa, majd ismét bedugja a szájába. Végül Mókuska megunta, és a mogyoró alakú csörgőt kezdte rázogatni. Egy darabig csendben maradt mókus bébi, de aztán ismét nyüglődni kezdett. Ekkor a bátyja éneklésbe fogott. Látta, amint a kicsi szeme lassan becsukódik, és végül elalszik. Még várt, nem mozdult, aztán lassan odament az ablakhoz.

Ott egy nagyon halk, segélykérő rigófüttyre lett figyelmes. A csendben tisztán hallotta, hogy ez a hang a szomszéd fa aljából jön. Nem merte otthagyni Mókus bébit, hiszen megígérte, hogy vigyáz rá, de meg kellett mentenie az idetévedt feketerigót, aki bajban volt. Kinézett az ablakon, és látta, hogy egy faág megsebesítette őt.

– Mókustündér, kérlek, siess ide! – kiáltotta, mire Mókustündér nagy igyekezettel ott termett.

– Nézd, ott fekszik a feketerigó, megsebesült! Hívd ide a doktor bácsit gyorsan, amíg nem késő!

Mókustündér nagy szárnysuhogásokkal elrepült és bekopogott a madár rendelőbe.

Gyorsan elmesélte, hogy találtak egy sebesült énekes madarat, Mókus utca 2 szám alatt, a fa tövében, aki nem tud mozogni. Az orvos azonnal a madár mentőautóba ült és szirénázva elindult. Mókustündér mutatta az utat. Épp jókor érkeztek, mert a kismadár már kezdett elalélni a fájdalomtól.

A doktor bácsi ellátta a sebet, megvizsgálta a kis sebesültet, majd azt mondta:

– Be kell őt vinnem a madár kórházba, még egy kis ápolásra szorul. Kérlek, Mókustündér, értesítsd a szüleit! – azzal gyorsan elhajtott.

Mókustündér sietve elszállt rigó papa fészkéhez, és elmondta, hogy a kicsikéjük jó kezekben van, bár megsérült, de már ellátták a sebét, most várja a szüleit a kórházban. A madárszülők azonnal útra keltek és meglátogatták fiókájukat. Egymás nyakába borultak és áldották a doktor bácsit, Mókustündért, Mókuskát, hiszen nélkülük bizony nagy bajba került volna a kicsi rigó.

Mókustündér hazaérve mindent elmesélt Mókuskának, aki már ismét ébredező kistestvérét nyugtatgatta. Mókus bébi Mókus mamát kereste és sírdogált, hogy nincs vele.

Lenn a fák alatt még mindig nagy erőkkel folyt a munka. Igaz, már minden madárnak, mókusnak volt új otthona, megmentették a menthető holmijukat, de még ki kellett takarítani az erdőt. A sok-sok hangya, méhecske, katicabogár, az énekes madarak és a nagyobb állatok is, mint például a vadmalacok, őzek, mind megfogták a munka végét. Az állatkák nagy egyetértésben dolgoztak.

Mókus mama hazaugrott megetetni a gyerekeit. Könnybe lábadt a szeme a meghatottságtól, amint meglátta nagyobb fiát a cumisüveggel, amiből etette a kistestvérét.

– Mókuska, milyen ügyes vagy! Épp etetni jöttem haza Mókus bébit, de látom, hogy megelőztél!

– Sírt, gondoltam éhes, hiszen én is az vagyok – felelt Mókuska.

– Mókuska mogyorókrémes kenyeret kapott, majd az anyukája elsietett.

Mire a hold felváltotta a napot az égbolton, nagyjából végeztek a takarítással. Az erdő népe elindult megpihenni a hosszú nap után.

Mókustündér elmesélte a mókusszülőknek Mókuska hogyan mentette meg a kisrigót.

A szülők fáradtan, de nagyon büszkén tértek haza.

            Végre csend és nyugalom áradt szét a fák között, a levegőben, az állatok otthonaiban. Mindannyian lefekvéshez készülődtek. Csak a csillagok és a hold fénye világított, minden szoba megtelt az egymás iránt érzett hálával és szeretettel. Békésen aludt el az erdő egész népe.