Mókusok földjén

Mókusok földjén.

            A kastélyszálló ebédlőjében egy kerek asztalnál reggelizett a család. A hatalmas ablakon keresztül a gondozott, virággal sűrűn ültetett parkot lehetett látni, melynek szépségét a távoli hegyek kiemelték.

            A kisfiú már az utolsó falatot is lenyelte, éppen a teáját kortyolgatta, közben a kertet figyelte, és észrevette, hogy egy barna bundájú kis mókus szaladgál látszólag cél nélkül, körbe– körbe a frisszöld pázsiton. Anya és Apa még nem fejezték be az étkezést, ezért ő felállt az asztaltól, és így szólt:

– Előre megyek, odakinn megvárlak benneteket! – azzal kisietett a teremből. Vitte magával a friss kávé, ropogós zsemle és meleg reggelik illatát. Szerencsére még ott találta a kicsi barna mókust, ahol az ablakból megpillantotta. A mókus észrevette őt, és közelebb jött. A gyerek nem lepődött meg, mikor így szólt hozzá:

– Láttalak titeket, mikor megérkeztetek ide. Reméltem, hogy kijössz, és beszélhetünk egymással. Gyere utánam bátran, elmegyünk a Mókusok földjére. Szükségem van a segítségedre! Azzal választ nem várva, elindult a távoli hegyek irányába. A kisfiú követte őt. Nem volt ideje gondolkodni, mert pár lépés után forgószél támadt, és felkapta őt. Az örvényben látta, hogy a kicsi barna mókus előtte utazik. Pár másodperc múlva egy erdő közepén puha mohára esett, a kicsi mókus akkorra már feltápászkodott. Leporolta magát, és szétnézett. Minden fa odujában mókus családok éltek, jöttek-mentek, sürögtek-forogtak, voltak talán ezren is. Telis-tele volt az erdő makkal, dióval, mogyoróval, mindet ők gyűjtötték és a raktározták el, ínségesebb időkre. Errefelé ember nem járt, a forgószél csak őket repítette el kívánságuk szerint, amerre csak akarták. Most kivételt tettek a kisfiúval.

– Kövess, kérlek! – hívta a kis mókus. Azzal gyorsan felszaladt a legmagasabb fára, ami a közelében volt, és onnan ágról-ágra ugrált előre.

– Én nem tudok fára mászni, sem úgy ugrándozni, mint te! –  kiáltott utána a gyerek.

– Dehogynem! Csak próbáld meg! Itt a Mókusok Földjén sikerülni fog! – bátorította a kis barna mókus. Valóban. A kisfiú elindult a fa felé, belekapaszkodott a törzsébe, és keze-lába szinte magától elindult fölfelé. Azután a fa egyik lombkoronájáról a másikra olyan ügyesen át tudott ugrani, mintha mindig ezt csinálta volna. Végül megállt ott, ahol a mókus mutatta. Egy nagy, vastag faágon feküdt egy apró kis mókus csemete, nagyon betegnek tűnt, mert sűrűn sóhajtozott.

– Segítek rajtad, csak mondd el nekem, hol fáj.

– Diót törtem a fogammal, és a kemény héjából egy kis darab megakadt a torkomon! – nyögte az ijedt mókus csemete.

– Ne félj, ha tudsz beszélni és levegőt venni, akkor nem akkora nagy a baj! – nyugtatta a gyerek.

– Tátsd ki a szád! – folytatta.

– Aha, látom. Ez egy pici dióhéj darab. Honnan vegyek csipeszt, amivel kiszedhetném?

– Tessék, mi már hoztunk egyet, csak a mellső lábaink nem olyan ügyesek, mint az emberek keze! – és már nyújtott is egy fertőtlenített csipeszt a barna mókuska, amivel a kisfiú ügyesen kikapta a beakadt dióhéjat a mókus csemete torkából.

A mókus csemete megkönnyebbülten lélegzett föl. Fájt még a seb a torkában, de tudta, hogy hamar begyógyul. Hálásan megköszönte a kisfiú segítségét. A sok-sok mókus éljenzésbe fogott, megtapsolták a kis segítőjüket, és biztosították arról, hogy ő lesz az első ember, aki bármikor beteheti ide a lábát. Hívja forgószelet, kérje meg, hogy vigye el őt a Mókusok Földjére, és mivel ők engedélyezték, forgószél el fogja ide szállítani. Egy dologra kell csupán vigyázni, hogy senki ne tudjon róla és senki ne kövesse őt.

Miután mindent megbeszéltek, a gyerek hívta forgószelet, megkérte, hogy vigye haza. Így aztán hamarosan ugyanott találta magát, ahonnan elindult, a kastélypark kertjében, a pázsiton. A szülei ebben a pillanatban léptek ki az ebédlő ajtaján. Meglátták a fiúkat, és nem értették, miért csücsül a park közepén.

– Forgószél volt, ezért estem ide – mondta a gyerek.

– Az nem lehet. Mi nem láttunk semmit –  mondta Apa, és a homlokára tette a kezét, megnézte, hogy nem lázas– e. Persze nem volt semmi baja. Aznap nagyot sétáltak a környéken, találkoztak több mókussal, de egyikkel sem ismerték egymást. Este, mikor lefeküdtek, a kisfiú nem tudott aludni. Kiment a kertbe, és kipróbálta, forgószél valóban elviszi–e őt megint a Mókusok Földjére. Igen, felkapta és pillanatok alatt ott találta magát. De mind az ezer mókus aludt, így ő is hazatért és lefeküdt.

            Mikor végre elaludt, a sok-sok odúról, a benne élő mókusokról, mókus csemetéről és a kis barna mókusról álmodott. Élete során többet nem járt a Mókusok földjén, mert sosem alakult úgy, hogy hívhatta volna forgószelet. Gyerekként ritkán volt egyedül, felnőttként pedig az egészre úgy emlékezett, hogy ő álmodta ezt a történetet.