Nádi Sás, a tavimanó kalandjai: Álomkirályság

Nádi Sás, a tavimanó kalandjai: Álomkirályság.

Cickafark lassan kinyitotta mindkét szemét. A furcsa ízű cseppek, amiket az előbb Nádi Sás a nyelvére cseppentett most kicsit csípték a torkát. A palotában kapott üvegcse tartalma azonban hatásosnak bizonyult, mivel felébresztette a rókát mély álmából.

Főhőseink ezután a part felé folytatták útjukat, miközben a tavimanó mindenről beszámolt vörösbundás barátjának, ami a szigeten történt vele. Cickafark türelmesen végighallgatta, majd így szólt.

– Ez mind szép és jó, de nevet is kellene változtatnunk, nem gondolod?

– Igazad van – helyeselte az ötletet Nádi Sás. – Az én nevem mostantól legyen Gumós Sarkantyúka, a tied pedig… – gondolkozott el egy pillanatra a tavimanó– …neked miért is kellene megváltoztatnod? Nem hiszem, hogy bárki is ismerné név szerint a rókákat.

– Akkor én maradok Cickafark – egyezett bele a róka. – Neked viszont fel kellene tenned az álszakálladat is, amit a palotában kaptál, és ami most kilóg a táskádból, hogy biztosan senki ne ismerjen fel.

Nádi Sás bólintott, majd elővarázsolta a tarisznyájából a szakállat és óvatosan az arcára illesztette azt.

A két jóbarát hosszan gyalogolt, mire elérték a hegyeket, ami elválasztotta a szigetet a parttól. A hegyen átkelve egyenesen a kikötött vitorlásokhoz mentek. Bár már estefelé járt az idő, a legénység még mindig a parton ücsörgött egy hatalmas tábortűz körül. Kézről kézre adogattak egy kancsót, amiből bort töltöttek apró poharaikba, miközben énekelgettek, fütyörésztek, és várták, hogy a hajókon a szakácsok elkészítsék a vacsorát.

Nádi Sás és Cickafark még nem értek közel a tábortűzhöz, így mindenkit láttak, miközben őket senki sem vette észre. A tavimanó, új nevén Gumós Sarkantyúka, óvatosan körbenézett mielőtt a többiek előtt felfedte volna magát. Szemével a hajók kapitányait kereste, mivel tudta jól, ha velük szót ért, már minden úgy fog történni, ahogy Pipacssziget királynője megmondta.

Nádi Sás még egy kis ideig habozott, majd intett a rókának, hogy ideje odamenni az élelmiszerszállító hajó mellett üldögélő kisebb csoporthoz, ami a vitorlások kapitányaiból állt.

– Jó estét! – köszönt illendően a tavimanó, majd egy kis késéssel a róka is.

– Jó estét! – pillantottak fel a földön ülők Nádi Sás hangját hallva.

– Kik vagytok és mit kerestek itt a parton? – kérdezte az egyik kapitány.

– A sziget királynője küldött minket – felelte Nádi Sás egy kicsit mélyítve a hangján. – A nevem Gumós Sarkantyúka, a társamé pedig – mutatott a rókára – Cickafark. Tudunk róla, mi járatban vagytok itt, azonban el kell, hogy keserítsünk benneteket, mivel nem mi loptuk el a Pikkely–tenger halait. Viszont Pipacssziget nevében szívesen segítünk nektek megkeresni a tolvajokat.

– Honnan tud a királynő arról, hogy miért kötöttünk ki a szigetén? – kérdezte gyanakvóan az egyik manó.

– Mindenhol vannak emberei – felelte Cickafark. – Vagy szerintetek őrizetlenül hagyjuk a tengerpartot, hogy a hegyeken átkelve bárki bejuthasson a szigetre?

– Mivel szinte lehetetlenség átmászni egy ilyen hatalmas sziklafalon, ezért úgy gondoltuk, igen – felelte óvatosan az élelmiszerszállító hajó kapitánya. – A segítséget viszont nagyon szívesen elfogadjuk, mivel az a tervünk, hogy minden közeli szigetre benézünk és…

– …és számon kéritek a lakókon a halakat, amiknek a Pikkely–tengerben kellene úszkálniuk? –kérdezte csodálkozva Nádi Sás.

– Valahogy úgy – felelték a földön ülők bizonytalanul.

– Hát jó. Legyen úgy, ahogy szeretnétek – mondta felsőbbrendűen Nádi Sás, aki azt remélte, hogy ez a hangnem és a tettetett magabiztossága meggyőzőbb lesz, mintha bizonytalankodva adja elő tervét a tavimanóknak.