Nádi Sás, a tavimanó kalandjai: Egy rosszul elsült bújócska

Nádi Sás, a tavimanó kalandjai: Egy rosszul elsült bújócska.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis manó. De nem az a hegyes fülű, nagy orrú, csúcsos sapkás fajta, aki a mesékben segít a bajba jutott embereken, vagy az, aki mindig valami csintalanságon töri a fejét. A mi kis manónk ugyanis egy makk–kalapot viselt, virágok szárából készült felsővel és világoszöld levelekből varrt nadrággal. A cipőjéhez a manómesterek platánfa kérget használtak. Hosszú szőkésbarna haja lengedezett a szélben. Szakálla még nem volt, mivel az a manóknál csak kétszáz éves koruk körül nőtt ki.

Egyszóval, volt ez a kis manócska, aki a tavimanók nemzetségéhez tartozott, és aki a manótörvényeket egyszer megszegte. Történetünk kezdetekor is csendesen ült egy fa tövében, és a gondolataiba mélyedt.

,,Nem igazságos – gondolta. –Minden tavimanó vízre szállt már, csak engem hagytak itthon, hogy őrizzem a hajók jelzőtüzét. Persze, ezt is meg kell tennie valakinek, de miért pont nekem? Tavaly és azelőtt mindig azt mondták, mert a legfiatalabb manók közé tartozom, és még nem vagyok elég felkészült az evezéshez. Idén pedig már a nálam fiatalabbakat is felengedték a legkisebb csónakokra, hogy a tavon tanulják meg, hogyan kell majd irányítani a nagyobb hajókat a tengeren” –morgott magában Nádi Sás, a tavimanó.

Nádi Sást egy rosszul elsült vízi kalandja után zárták ki a tavimanók halász nemzetségéből. Amikor elérte az 100 éves kort, Nádi Sás is, mint a legtöbb manó a felnőttkorba lépve, beülhetett az apró kenuk egyikébe, hogy megtanuljon evezni és hozzászokjon a vízi élethez. Az első órákon főhősünk mindenben a legjobbak között volt, és ha a tanításnak vége lett, szorgalmasan tovább gyakorolt a parton ülve. Két kezébe fogott egy nagyobb ágat, ráült egy fatönkre és azt képzelte, hogy egy nagy kenu kapitánya, aki a hatalmas hullámokon táncoltatja a hajóját. És a tánc mindig szépen fejeződött be.

Képzeletben ő volt a legügyesebb, a leggyorsabb és a legtalálékonyabb. A valóságban azonban a dolgok legtöbbször nem úgy alakulnak, ahogyan elképzeljük őket. Nádi Sás is hasonlóan járt.

Az a rosszul elsült nap is olyan volt, mint a többi. A Nap hosszan nyújtogatta meleg sugarait, és a hűvös tavi levegő felüdülésnek bizonyult egy ilyen tikkasztó nyári délelőtt. Minden kis tavimanó a sásban és a nádban bújócskázott. Szüleik azzal voltak elfoglalva, hogy vízre eresszék a vitorláshajókat és a halászoknak élelmet csomagoljanak. Így nem is jutott idejük kis csemetéikre figyelni. Az apróságok a helyzetet kihasználva olyan helyekre is eljuthattak, ahova azelőtt tilos volt menniük. Így fordulhatott elő, hogy az ingoványos talajon növő sás– és nádcsomók között is megpillanthattunk egy–egy lilára festett, kerek végű makk–kalapot.

Réti Kakukktorma, Nádi Sás legjobb barátja, legelőször Vízi Liliomot, Nádi Sás húgát találta meg a játék során, így rajta volt a sor, hogy elkezdjen számolni.

– Egy, kettő, három, négy, …. – kezdett bele a kis tavimanó.

– Várj! Állj meg egy kicsit! – kiáltott fel Nádi Sás, mivel csodálatos ötlete támadt, hogyan tegyék még izgalmasabbá a játékot.

– Mi történt már megint? – kérdezte mindenki kórusban, miközben türelmetlenül toporogtak apró lábaikkal.

– Támadt egy ötletem – jelentette ki diadalmasan Nádi Sás.

– Na, ne mondd! – mondta gúnyos mosollyal Tavi Káka.

– De. Mondom – nevetett Nádi Sás, majd így folytatta: – Én unom már a bújócskát. Mindig ezt játsszuk, pedig semmi kaland sincs benne. Most viszont kitaláltam, hogyan tehetnénk izgalmasabbá.

Bár a legtöbb tavimanó nem szerette Nádi Sás váratlan és furcsa –legtöbbször veszélyes– ötleteit, mégis kíváncsian várták, kis barátjuk mit fog mondani. Mert már ők is kezdték már unalmasnak találni a bújócskát.

– Arra gondoltam, hogy beljebb mehetnénk a sás és a nád közé, ahol még süppedősebb a talaj. Én már jártam ott, és ne aggódjatok, nem fogunk elsüllyedni. Könnyű barna mohacipőinkkel soha sem fog elnyelni minket a talaj, és így lesz benne kaland is – csillant fel a szeme a varázslatos szó hallatán.

A többiek tétován álltak egy darabig, mire nagy nehezen beleegyeztek az új játékba. Egyedül Tavi Káka volt bizonytalan abban, hogy ez jó ötlet–e.

– Mi lesz, ha valami bajunk esik? Vagy ha a felnőttek nem veszik észre, hol vagyunk? Mi lesz, ha mégsem lesz olyan jó és izgalmas a játék? – aggodalmaskodott.

– Ne legyél már ennyire félős! – kelt Vízi Liliom a testvére védelmére.

– Félős! Félős! – kiabálták a többiek kórusban.

– Félős! Félős! –fütyülte a szél és visszhangozta a tó is.

– Jól van. Én is veletek megyek – jelentette ki sértődötten Tavi Káka. – De azonnal kiszállok, ha nem tetszik.

– Én is! Én is! – visszhangozta a kórus.

– Én is! Én is! – visszhangozta a sás és a nád is.

Nádi Sásnak igaza lett. Nem süllyedtek bele az ingoványos talajba. Réti Kakukktorma elbújt egy nádszál széles levele mögött, a szemére helyezte két apró kezét, majd ismét belekezdett a számolásba.

– Egy, kettő, három, négy, … , ötven! Aki bújt, aki nem, megyek! – kiáltott fel boldogan.

Réti Kakukktorma, miután befejezte a számolást, kinyitotta a szemét és alaposan szemügyre vette a körülötte sorakozó növényeket. Ekkor megpillantott egy apró lila tárgyat. Gyorsan odaszaladt. Felhajtotta az apró gyékény leveleit, de jaj, nem volt mögötte más, csak egy gondosan elrejtett lila makk–kalap. Manót azonban nem talált alatta. Szomorúan tovább keresgélt. Kezdte belátni, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet a vízinövények rengetegében bújócskázni. Akik elbújtak, nekik a láp előnyös helynek bizonyult, egyedül a hunyó feladatát nehezítette meg a sűrű csomókban álló nád, sás, gyékény és vízi liliom. A liliom virágai még meg is tévesztették Réti Kakukktorma tűéles szemét, hiszen lila szirmai megegyeztek az apró manósapkák színével.

– Merre lehetnek? – gondolkodott hangosan.

Egyre jobban kétségbeesett, miközben benézett minden levél, szár és mohafürt mögé. A parttól egyre messzebb és messzebb merészkedett, mígnem elérte a tópartot. A víz erősen fodrozódott az egyre fokozódó nyári szélben, a  hosszú deszkapalló mentén pedig kellemesen ringatóztak a másnapi hajóútra felkészített hatalmas vitorlások.