Nádi Sás, a tavimanó kalandjai: Egy terv

Nádi Sás, a tavimanó kalandjai: Egy terv.

– És mi történt a többiekkel? – kérdezte izgatottan Cickafark, amikor Nádi Sás a története végéhez ért.

– Ha nincs ez a büntetés, a húgom, Vízi Liliom akkor sem mehetett volna ki sohasem a Pikkely–tengerre, mivel ő lány. A halászat pedig mindig is a fiúmanók feladata volt. Réti Kakukktorma a könyvelői részlegen dolgozik, ahol azt számolja, mennyi halat sikerült fogniuk a halászoknak, vagy mennyi élelem van még a raktárakban. Tavi Kákával azóta megromlott a barátságunk, de nem is nagyon lenne alkalmunk arra, hogy találkozzunk. Ő ugyanis hordókat épít, a műhelye pedig kicsit messzebb van a Kristály–tótól.

A róka aprót bólintott, majd ravaszul elmosolyodott.

– És mi lenne, ha idén te is a halászokkal tartanál?

– Tessék? – hökkent meg Nádi Sás. – Most meséltem el, hogy miért nem léphetek fel egyik hajó fedélzetére sem.

– Ez igaz, de ha megpróbálnánk fellopódzni valamelyik hajóra, és a halászokkal tartanánk, talán még a többi tavimanó is rájönne, mennyire nélkülözhetetlen vagy ilyenkor.

Nádi Sás egy pillanatra elgondolkozott a róka szavain, majd felvonta dús szemöldökét és gyanakodva nézett Cickafarkra.

– És neked milyen hasznod származna abból, ha segítenél nekem és velem tartanál, miközben hátra hagyod a fenyőerdőt, amit neked is őrizned kellene?

– Megbeszélem a szarvassal, hogy vigyázzon ő arra a rengeteg fára, amíg én oda vagyok –a róka lassan és megfontoltan ejtette ki a szavakat, hiszen ebben a pillanatban találta ki, mit is szeretne mondani. – Ha pedig a Pikkely–tenger partjainál is kikötünk, akkor beszélni tudok az erdő állataival, sikerült–e megtalálniuk új otthonunkat.

– Akkor kezet… akarom mondani kezet és mancsot rá –pillantott le a róka apró lábára Nádi Sás –, hogy segítünk egymásnak.

Miután Cickafark és a tavimanó megegyeztek, nekiláttak a terv előkészítésének, hogy másnap feljussanak a halászhajók egyikére.

A két újdonsült barát csaknem egész éjszaka talpon maradt és terveket készített. A manó tudta jól, melyik hajóra lenne érdemes felszállni, a róka pedig látta, hogyan sorakoznak a vitorlások a kikötőben. Ráadásul neki sokkal nagyobb tapasztalata volt a szabályok megszegésében, így többféle lehetőséget is segített kitalálni Nádi Sásnak, ha esetleg az egyik rosszul sülne el.

A tavimanót és a vörösbundást hamar elnyomta az álom, mire a terv utolsó kis darabkája is tökéletes lett. Halkan szuszogva aludták át az éjszakát. Kora hajnalban a róka ébredt fel elsőként, és ő ébresztgette Nádi Sást is. A tavimanó lassan nyitotta ki a szemét, azonban a nehéz szemhéja majdnem visszahúzta az álmok csodálatos világába. Sok lustálkodásra azonban a mai napon nem maradhatott idő, így Nádi Sás is nemsokára talpon volt.

A terv első pontja abból állt, hogy a róka és a tavimanó is hazamentek egy–egy batyuért, és beleraktak néhány hasznos dolgot meg némi elemózsiát. Útjuk a már rég kialudt jelzőtűznél vált ketté, ahol aztán fél óra múlva mindketten megjelentek a saját kis csomagjukkal.

Nádi Sás levélbatyuja a legszükségesebbeket rejtette: egy apró makkiránytűt, egy kevés algakekszet és köteleket. Cickafark azonban néhány darab szárított nyúlhúson kívül csak egy talált távcsövet rakott el a nagy útra.

Azt azonban mindketten tudták, hogy a nyár végéig többé nem látják a Kristály–tó ismerős partjait. A halászok ugyanis mindig nyár elején hajóztak ki, és leghamarabb nyár közepén tértek vissza, ha sikeres volt a halászat. Egy–egy rosszabbul sikerült évben azonban majdnem őszig is eltarthatott, mire a tavimanók elég halat fogtak. A halaknak minden hajó gyomrában külön hordókat tartottak fenn, és az élelmiszerszállító hajó raktárát, amiből az út végére már kifogyóban volt az étel.

– Viszlát, kedves kis erdőm! Örökké zöldellő fák, finom nyúlpecsenyék, mindig emlékezni fogok rátok! – mondta lógó orral Cickafark, ahogyan a tavimanóval a hajók felé vették az irányt.