Nem mind arany, ami fénylik

Nem mind arany, ami fénylik.

Hangosmesélő: Gani Zsuzsa

Egyszer régen, egy távoli királyságban, volt egy pompás palota, amely a tengernyi aranytól ragyogott.

Csillogóan tündökölt kívül, belül, így mindenki azt gondolta, hogy a király nagyon gazdag és boldog. Tulajdonképpen így is volt. Az uralkodó észre se vette, hogy a népe éhezik. Ő maga és háza népe fényűzően élt. Pedig a gazdagság nem a pénztárcában, a széfben, vagy a bankban volt, hanem a szívben.

A fiatal herceg azonban észrevette, hogy valami nincs rendben. Az emberek a királyi palota körül rongyos ruhákban, a betevőért könyörögtek.  A herceg eldöntötte, hogy kideríti, mi lehet az oka a nép nyomorúságának, miközben a palotában az állatoknak adják, az ablakon dobálják ki a felesleget.

Így hát elindult a herceg álruhában, hogy bejárja az országot. Elérkezett egy szántóföldre. Látta ám, hogy az emberek látástól- vakulásig dolgoztak, égette a nap a bőrüket, lábukat kisebezte a tarló.  Másutt korahajnalban, amikor a kakas kukorékolt, vagy még előtte, csordákat tereltek ki legelni, majd amikor a nap lemenőben volt, visszahajtották a karámba. A csordákban élő állatok, mindig egy vezérállatot követtek. Nehéz és fárasztó munka volt, de becsülettel dolgoztak.  Esténként a népes család együtt ült le az asztalhoz. Finom ételt tett elébük az asszonyka, a kisleányok segítségével, szeretettel készült. A kisfiúk a férfiaknak voltak legfőképpen a segítségére nap, mint nap. Igaz, hogy szegények voltak, de nagy- nagy szeretetben és összetartásban éltek. Látjátok? Szép és jó dolgok is vannak a nincstelenségben, csak észre kell azt venni.

Ráébredt arra a herceg, hogy nem azért voltak szegények az emberek, mert keveset dolgoztak, hanem azért, mert másokért gürcöltek. A gazdagok pedig nem azért voltak tehetősek, mert sokat dolgoztak, hanem azért, mert mások gályáztak értük.

Ekkor eltökélte magában, hogy megpróbálja megoldani az ország problémáit, hogy a nép boldog és elégedett legyen. Így is történt. Sok- sok nap, hét, hosszú- hosszú hónap telt el, míg a herceg támogatásával az ország újra virágzóvá vált. Az emberek boldogsága és gazdagsága nőttön-nőtt, és a király végre rádöbbent arra, hogy nem mind arany, ami fénylik.

A herceg végül az ország királya lett, és igazságos és bölcs vezetőként irányította az országot. Az emberek szerették és tisztelték, mert békét, és jólétet hozott az országnak.

Így volt, mese volt, talán igaz se volt, ki tudja!