Őszből tél lesz Manófalván

Őszből tél lesz Manófalván.

– Emlékeztek még Mókus Mártonra, aki Manófalván talált új otthonra? Róla fogok most mesélni, hallgassátok figyelmesen!

               Mókus Marcinak rengeteg új ismerőse, barátja lett, amióta Manófalvára költözött a nagy tölgyerdőből. Követői is voltak, régi jó barátja, Mókuli foglalta el a szomszéd házikót. Aztán hamarosan megérkezett Sárika, a sárgarigó is. Ő a nagy tölgyerdő szomszédságából, Tünde-völgyből repült ide. Sok időt töltött a mókusokkal, szerettek együtt játszadozni, ugrándozni Manófalva csodás terein, hídjain. Sárika a többi énekesmadárral együtt gondoskodott a jókedvről. Hangos trillázásuk vidámságot varázsolt a kis állatok életébe. Élelemben sem volt hiányuk az itt lakóknak, hiszen Tamás, az építész gyakran jött látogatóba. Ilyenkor mindig hozott madáreleséget, diót, mogyorót, gyümölcsöket Manófalva lakóinak.

               Az őszi napokat aztán egyre hidegebb idő követte. Az állatkák behúzódtak otthonaikba, a madárdal is megfogyatkozott. Az egyik reggelen nagy csendességre figyelt fel Marci. Fázósan kidugta fejecskéjét az ablakon. „Sehol senki.” – állapította meg. Ahogy ott figyelgetett, hirtelen erős morajlást hallott. A hang irányába fordult és ijedtében még a szája is tátva maradt. A nagy víz – ami eddig békésen folydogált a házaik közelében –, egyre jobban közeledett hozzá. Ijedtében a közeli fenyőfa ágain ugrándozott minél magasabbra. Szerencséjére gyors volt, így el tudott menekülni a megáradt folyó elől. Látta, hogy több szomszédja is a magas fákon talált menedéket. Hamar észrevette Mókulit és Sárikát egy ágon. Ők is nagyon megörültek Marcinak, és rögtön tanácskozni kezdtek.

               Mivel egész Manófalvát elöntötte a nagy folyó, legjobbnak azt gondolták, ha visszatérnek korábbi lakhelyükre. Sajnos az iránytűje most nem segített Marcinak – hiszen a házikóban maradt –, de szerencsére jól emlékezett, hogy hetekkel ezelőtt melyik irányból érkezett ide. Barátai bíztak benne, így együtt indultak vissza a Tünde-völgy és a tölgyerdő irányába. Egy félnapos ugrándozás, futás után megérkeztek a nagy tölgyfához, ahol korábban lakott Marci. A fa tövénél lapuló fekete kavics alatt megtalálták az odú pótkulcsát.

               – Gyere velem, Mókuli, meghívlak a régi odúmba, amíg nem tudunk visszamenni Manófalvára!

               Sárika elköszönt kis barátaitól. Búcsúzóul még elénekelte nekik kedvenc dalát – ami Csillagról, a kis tündérlányról szól –, aztán irány Tünde-völgy. Marci és Mókuli szomorúan hajtották álomra fejüket. Hiányzott nekik az új otthonuk, a manófalvi kedves szomszédok. „Vajon Tamás tud-e rajtunk segíteni, megmenti-e gyönyörű házainkat, tereinket?” – töprengtek naphosszat a mókusok.

               Egy hét elteltével Szarka Szidi csörgő hangjára ébredtek Marciék. A szarka elújságolta nekik, hogy újjáépült Manófalva. Építészbarátjuk még szebbé varázsolta a házikókat, tereket, mint korábban voltak. Nem sokat gondolkodott a két mókus, újra bezárták Marci odúját, a kulcsot a szokott helyre rejtették, és észak felé vették az irányt. Az ismerős terepen már gyorsabban és bátrabban ugrándoztak fáról fára. Fél napos útjuk végén aztán megpillantották a megszépült Manófalva ismerős házikóit. Örömmel fedeztek fel újabb épületeket, hidakat, létrákat, kis teraszokat, meg egy csúszdát. Fáradtan foglalták el házikóikat, mivel korán be is sötétedett, jó éjszakát kívántak egymásnak.

               Másnap reggel Mókuli meleg kökényteával várta barátját, aki hamarosan kopogtatott is az ajtaján.

               – Ide nézz, Mókuli! Az éjjel nagy havazás volt, minden csodaszép fehér takarót kapott.

               A teázás után aztán egy kiadós hócsatát vívtak a mókusok, majd egy hómókuska építésével is megpróbálkoztak. A házuk előtti kis téren állították fel a hómókust, akit elneveztek Hóminak. Napközben Hóminak egyre több csodálója akadt. Jöttek hozzá verebek, cinegék, még egy vörösbegy is meglátogatta. A hómadarak, hóegerek, hósünök száma szépen gyarapodott Manófalván. Szinte minden házikó előtt állt egy hószobor, ami a lakóját formázta. A délutáni sűrű hóesésben még egy kíváncsi hóbagoly is megjelent és gyönyörködött a behavazott házikókban és a hóállatkákban. Elégedetten állapította meg, hogy a fehér a legszebb szín a világon.