Palkó És Gomba- Szivárvány

Palkó És Gomba- Szivárvány.

Szivárvány

Esett az eső. Palkó a konyha ablakából nézte, ahogy a zöld rétet áztatja az égi áldás. Most a tehenek sem legelésztek, és madarak sem repkedtek a levegőben. Az eső csak zuhogott és zuhogott. Gomba szomorúan nyüszített a fiúnak, mert szeretett volna játszani vele a réten.

- Sajnos nem mehetünk ki, kiskutyám. Nagyon esik az eső. – sóhajtott szomorúan Palkó. Elképzelte, ahogy a barátaival játszanak a réten, a fiúk fociznak, a lányok tollasoznak, vagy éppen virágokból fonnak koszorút, amit aztán a fiúk nyakába vagy fejére tesznek.

- Látod, a vízcseppek, hogyan fodrozzák a tócsát? – kérdezte Annától, aki a babáival játszott.

- Tessék? – kérdezett vissza a kislány.

- Semmi. – mondta keserűen a fiú. Unatkozott. És Gomba is.

- Ó, sosem fog elállni az eső. – sóhajtott fel Anna.

- De igen. Délután már kisüt a nap. – lépett be a szobába Nagymama, és egy tálcán forró kakaót hozott az unokáinak.

- De jó! – kiáltott fel Palkó. – Akkor nemsokára játszhatok a barátaimmal.

- Lassan a testtel, fiatalember. – állította le Nagypapa. – Olyan sok eső esett, hogy sokára fog felszáradni. Legfeljebb gumicsizmában és esőkabátban mehettek ki.

Palkó szeme felcsillant. Már látta maga előtt, ahogy az esőkabátos, gumicsizmás kis társaság papírhajókat úsztat a pocsolyákban, amik akkorára híztak, mintha tengerek sokasága lenne. A sok kis papírhajó hánykolódik a hullámok hátán, és a legtöbbje el is süllyed, és a végén csak Palkóé marad talpon.

Mire felocsúdott a kalandozásból, a hegyek felett már kisütött a nap.

- Mindjárt eláll az eső! – kiáltott fel Anna. Gomba örömében Palkó lába előtt ugrál, és izgatottan vakkantott.

- Várj csak, kispajtás. – mondta mosolyogva a fiú. – Még nem mehetünk.

Gomba szomorúan feküdt vissza a földre, és nyüszített egyet.

- Nézd, szivárvány! – kiáltott izgatottan Anna.

- Hol? – rohant az ablakhoz Palkó. És akkor meglátta a csodálatos, színes félkört az égen.

- Tudtátok, hogy a szivárvány tövében őrzik a koboldok a kincseket? – kérdezte mosolyogva Nagypapa.

- Nem. – mondta csodálkozva Anna.

- Akkor keressük meg! – kiáltotta Palkó.

- Jó! Kincset keresünk a szivárványnál! Kincset keresünk a szivárványnál! – énekelte boldogan Anna.

Nagypapa kedvesen nevetett, és kiment a szobából.

A gyerekek gyorsan felöltöztek, és szaladtak is ki a rétre. Addigra már teljesen elállt az eső, csak az erdő felett esett még egy kicsit. Gomba boldogan ugrált a pocsolyákban. Egyikből a másikba, miközben kajla fülecskéi ide-oda lebegtek, rózsaszín nyelve pedig lógott a szájából, amibe bele-belefröccsent a víz a tócsákból. Nem sokára megjelent Isti, Zotya és Bella is.

- Gyorsan. Menjünk. Keressük meg a kincset! – sürgette a többi gyereket Anna.

- Milyen kincset? – kérdezte értetlenül Isti.

- Hát, ami a szivárvány tövében van.

- Miii? – Isti semmit sem értett.

- Amit a koboldok őriznek. – magyarázta Palkó.

- Koboldok? . nyelt egy nagyot Zotya.

- Igen. Nagypapám szerint a szivárvány tövében kincs van, amit a koboldok őriznek. – Magyarázta büszkén a fiú.

- És mi lesz a koboldokkal? . kérdezte Bella.

- Ezt hogy érted? – kérdezett vissza Palkó.

- Hát hogy győzzük le őket? Hogy vesszük el a kincset?

- Hát…ö…hát… - hebegett Palkó.

- Majd Gomba elkergeti őket. – vágta rá Anna.

Gomba erre támadóállásba ugrott, mérges arcot vágott, és morgott, majd mérgesen csaholt. Igazán fenyegető volt. Legalábbis Gomba úgy érezte. Aztán abbahagyta, és a gyerekseregre nézett, akik először csak néztek, aztán nevettek egyet.

Megérkezett Niki és Petya is.

- Sziasztok. – köszönt a lány. – Mit csináltok?

- Megyünk kincset keresni. – vágta rá határozottan Isti.

- Mégis hova?

- A szivárványhoz. – mondta büszkén Zotya.

- A szivárványhoz? – mondta kuncogva Niki. – Hiszen ez csak egy népi mondás. A szivárványnak nincs is vége.

- Majd mi megkeressük. – erősködött Palkó. A hullámokon hánykolódó papírhajókat már el is felejtette. Csak a kincs megkeresésén járt a feje.

- Milyen szivárványt? – nézett maga fölé Petya.

A gyerekek egyszerre felnéztek az égre, de addigra már el is tűnt az égi jelenség, és mindenhol kisütött a nap.

Egymásra néztek, és nagyot nevettek.