Picinke örömök

Picinke örömök.

Volt egyszer egy kis cinege, március volt a neve
rügyfakadástól kezdeve ő is  dalra fakadt, víg volt kedve.
Egyszer csak városba tévedt, ahol a sok zaj füst, szomorkás hangulat közepette 
helyét nem lelte, de megpendítette a Nap sugara szíve húrját,
így adta át a cinkének gondolatát.
A sok  ember és állat csak arra vár, hogy
elhozza a városba is a tavasz hangját, áldásos boldog szabadságát.
A március kismadár szép szárnyát kitárta, az egész mindentudó ég áldása
költözött hangjába.
Apró kis dolgokban a nyíló tavasz, szívén  hömpölygött át 
mint kis megáradó patakocska, szólt a cinke hangja.
Nyitnikék-nyitnikék szárnyaim picikék, de nagy bennem a kedvesség .
rászállt a szomorkodó  kisfiú, Jancsi vállára.
Úgy érezte a Jancsika, megérintette őt egy angyalka,
mint az anyukája puha kezének érintése,
úgy szólt neki a cinege éneklése.
Gyönge harmatként csillant, szállt el könnye,
nem volt már olyan nehéz az iskolatáska, a sok könyve,
színes mesekönyvvé vált a világ körülötte,
képzelete jó szíve volt festője.
Rámosolygott a morcos Pista bácsira ,
akinek meglepettségében egy gorombán induló szavát megváltoztatta
de csúnyából de csuda nap lett belőle,
Marika néni egyből beszélgeni kezdett vele,
így lett a morcos bácsinak barátnője.
Kinyílt egy piciny szárnnyal, boldog dallal a tavasz varázs cilindere
ahogy a virágok is nyílni kezdtek, a rügyek szemei kipattantak a sok szépre,
úgy vették észre az emberek, a nagyváros lakói is az apró csodákat mindenben.
Így kezdődött a márciussal
kisfiúval, Pista bácsival, Marika nénivel és a vidám villamosvezető bácsival,
aki beengedte ajtaján a napsugárral együtt a kis cinegét.
A villamosra az utasok vállára egyenként szállva, megsúgta
naposabb kedvüket, hogy tudják előcsalogatni,
csak annyi kell, hogy hagyják magukat és társaikat szárnyalni.
Így történt hogy a füst elszállt, boldogabb hely lett a városka ,
mert a Márciussal tavaszi fény költözött hangulatukba, szívük ablakába.