Pitypang harag

Pitypang harag.

Máté ma reggel is, mint mindig, jókedvűen érkezett az óvodába. Első útja a legókhoz vezetett, mivel nagyon szeretett építeni. A kedvenc elfoglaltsága az volt, hogy a kis műanyag állatoknak készített istállót. A birkát szerette közülük legjobban, nagyon jópofának találta, hogy olyan volt, mint egy négylábú felhő. Aznap is ügyesen tette egymásra a kockákat, azonban az istálló tetejét sehogy sem sikerült jól felépíteni. Párszor megpróbálta, de minden próbálkozással egyre idegesebb lett. Gyakran dühbe gurult, mikor valami felbosszantotta. Ilyenkor nem is szívesen keresték a pajtásai a társaságát, mert dobálózott és kiabált.

A sikertelenség annyira felbőszítette, hogy dühében elhajította szegény játékbirkát, ami nekiütődött a szekrény sarkának, majd egy reccsenés kíséretében lehullott a szőnyegre. Oda már két darabban érkezett meg. A hátsó lába jóval arrébb hevert a birkától.

Máté haragját a szomorúság vette át. Nem akarta, hogy a birkának baja essen, de hiába próbálta összerakni, nem sikerült neki. Keservesen sírva fakadt. Az óvónéni mellé ült, próbálta vigasztalni. Mikor Máté már csak hüppögött néhány lepotyogó könnycsepp között azért az óvónéni azt is elmondta neki, hogy nem szép dolog mérgünkben dobálni a játékokat, mert a végén eltörnek. Máté kérlelően emelte könnyes szemét az óvónénire:

-De ugye meg tudod gyógyítani?

Az óvónéni megsimogatta Máté fejét és így szólt:

-Megragasztom, de így is látszani fog rajta, hogy a lába eltörött.

Máté kicsit megnyugodott és visszaült tovább építeni az istállót.

Zoé odaült mellé játszani. Többször is látta már, hogy Máté mennyire dühbe tud gurulni. Egyszer csak így szólt a fiúhoz:

-Képzeld, régebben én is mindig kiabáltam és dobáltam, mikor mérges voltam. Aztán egyszer eltört a kedvenc babám és nagyon elszomorodtam. Anyukám azt mondta, hogy ilyenkor jobb, ha azt mondom, hogy „Mérges vagyok!” és utána fújok egy nagyon nagyot, mintha egy pitypang termését szeretném szétfújni. Minél mérgesebb vagyok, annál tovább fújom. És mire elfújom a harag-pitypangot, mindig jobb is lesz kicsivel.

Máté elmosolyodott és megköszönte Zoé tanácsát.

Mikor kimentek az udvarra, látott is pár elvirágzott gyermekláncfüvet és örömmel szakította le az egyiket, hogy gyakoroljon egy kicsit. Az első fújásra csak egy pár kis ejtőernyőst sikerült lefújnia a szárról, de a második próbálkozás már sokkal sikeresebb volt.

A gyerkőcök már az ebédhez készülődtek és Máté szerette volna a kenyereskosarat rátenni az asztalra, de Bence megelőzte. El is kezdett kiabálni, de közben eszébe jutott, amit Zoé javasolt. Abbahagyta a kiabálást, összehúzta a szemöldökét, azt mondta jó hangosan, hogy „Mérges vagyok” majd jó nagyot fújt a képzeletbeli pitypangon. Meglepődve tapasztalta, hogy valóban lecsökkent a haragja és már nem akarja kicibálni Bence kezéből a kosarat, ahogy eredetileg tervezte.

Az ebéd után Máté gyorsan elaludt és egy hatalmas pitypangmezőről álmodott, ahol boldogan fújta el a nagy szürke göböket. Ébredés után mikor megérkezett az anyukája örömmel mesélte el neki, hogy milyen újdonságot tanult aznap.