Pogi, a csavargó tacskó_5. fejezet: A kutyafuttatóban

Pogi, a csavargó tacskó_5. fejezet: A kutyafuttatóban.

5. A kutyafuttatóban

Egy darabig meg is lapult Pogi a pad alatt, majd továbbindult. Bízott benne, hogy talál magának olyan kedves játszópajtásokat, mint ezek a lányok voltak. A szagok még mindig nagyon idegennek tűntek a környéken, bár egyre erősebbek lettek. A játszótér mellett elhaladva egy bekerített füves részhez ért. Bekukucskált és örömmel látta, hogy néhány kutya szaladgál össze-vissza, a gazdáik meg egymással társalognak.

„Ugyan a mamám szerint ne álljunk szóba idegen kutyákkal, én azért bemegyek hozzájuk” – gondolta elszántan a kis csavargó.

Az egyik nagyobbacska világos szőrű kutya mindjárt hozzáiramodott és barátságosan szagolgatni kezdte.

– Ide hozzám, Fahéj! – kiáltott rá a gazdája – Kóbor ebekkel nem ismerkedünk!

A golden retriever erre visszasomfordált a gazdájához. Néhányszor még biztatóan kacsintott és vakkantott Pogi felé.

– Hű de pici vagy! – morogta egy pisze orrú francia bulldog –, aki csak egy kicsivel volt magasabb a tacsinál, de az orrát nagyon fennhordta. Nem is jött közel Pogihoz, messziről figyelte szigorú képpel.

– Nézzük meg már, Bécim, hogy miféle kis jószág tévedt ide a futtatóba! – szólította egy idős bácsi az öreg kutyáját. A Béci nevű sántikáló pitbull barátságosan méregette Pogit. A kiskutya remegve tűrte a vizsgálódását. Az öreg kutya csak morgással jelezte gazdájának, hogy nem ismeri ezt az aprócska állatot. Aztán fáradtan feküdt le Pogi közelében a selymes fűbe. A tacskó lassan megnyugodott, látva, hogy nem kell félnie Bécitől. Az öreg bácsi a zsebébe nyúlt és néhány jutalomfalatot húzott elő, majd a kiskutya elé tette.

– Remélem, hamar rád talál a gazdád! – simította meg a hátát. – Nem kell félteni a kutyáinkat, ez egy szép tiszta, gondozott dakszlikölyök – kiáltotta az idős úr a másik két gazdának.

Aztán egy palack vizet vett elő a másik zsebéből, meg egy kicsi tálkát. Öntött a vízből, majd a tálat Pogi elé tette, aki mohón lefetyelni kezdte az innivalót. Miután éhe, szomja csillapodott és a korábbi botos játékban is kellőképpen elfáradt, az egyik bokor alá behúzódva, elbóbiskolt.

Mikor kinyitotta a szemét, csodálkozva tapasztalta, hogy alig lát valamit. A bokorból kibújva sem lett élesebb a kép, ugyanis időközben beesteledett. A kutyások hazavitték állataikat, a játszótér is elnéptelenedett. Ember, állat már mind az otthonába került, csak Pogi bámulta szomorúan a környező emeletes házak világító ablakait.

Nagyon hiányzott neki a mamája, a testvérei, a jó meleg kuckójuk a pékműhely szomszédságában. „Vajon gondolnak-e rám az otthoniak, vagy már mindig egyedül fogok kóborolni?” – töprengett a kutyus és szomorúan nyüszített hozzá.