Rita és a robotok

Rita és a robotok.

 Rita még csak hatéves volt, de már rengeteg dolgot tudott. Köztük azt is állította, hogy a robotok pár év múlva el fogják foglalni a világot.

-Ez badarság! A robotokat emberek irányítják, ez egyszerűen lehetetlen! – mondta mindig mindenki az arcába, de a lány makacs volt.

-De igenis, megtörténhet! – azzal berohant a szobájába, kedvenc plüsseit magához ölelve mormolta továbbra is magában : Majd meglátják, hogy ebbe is a gyerekeknek van igaza, mint minden másban is!

 A kislány egy nagy párnavárat épített és abban hajtotta álomra fejét. Elmondása szerint az építménye biztonságosabb, mintha csak simán aludnánk az ágyban.

-Ezt is a gyerekek tudják jobban. – gondolta magában, mielőtt teljesen elaludt volna.

 De nem alhatott túl sokáig, valaki a nevét suttogta. Egy gyerekes, mégis kissé felnőttes hang… vagy inkább robotos? Nehéz lenne kideríteni, a felnőttek rengeteget dolgoznak, így első hallásra nem lehet megállapítani a hangjukból, hogy roboté vagy emberé.

 Rita szemét lassan kinyitva tudta véglegesen megállapítani, hogy igenis egy robot az.

-Igazam volt! – mondta halkan, de valószínűleg a robot meghalhatta, mert egyből fejét félre döntve, értetlenül nézett a pizsamás élőlényre -Jöttél elfoglalni a világot! Vagy nem?

 A robot továbbra sem értette, hogy miket beszél össze-vissza a szőrös teremtmény, de úgy érezte valamit mégis illene reagálnia.

-Elfoglalni a világot? Mégis miért akarnánk? Nekünk meg van a saját kis otthonunk, jól meg vagyunk ott is. – tisztázta le a dolgot – Te vagy Rita?

 A lány félve bólintott.

-Akkor jó helyen vagyok! – kezdett lassú lépésekkel a lány felé közeledni – A segítségedet kérném, vagyis inkább kérnénk. – azzal előjött még 4 robot – Ők itt a barátaim, velük együtt balesetet szenvedtünk. A repülőnk nem messze a házadtól lezuhant. A RoboMobil azt mutatta, hogy ebben a házban egy Rita nevű lány van, aki tudna segíteni nekünk.

-Én?! Én nem tudok segíteni nektek…

-A RoboMobil sosem téved. – mondta az egyik robot – A nevem Robo és ha például tudnál adni egy kis üzemanyagot, azzal pont tudnál segíteni.

-Nem tudom mi az az üzemanyag. – vallotta be szomorúan.

-Emiatt ne aggódj, mi azt pontosan jól  tudjuk, sőt! El is magyarázhatjuk neked , hogy mi az.

 Rita látszólag örült az ajánlatnak, így hát az 5 robot elmagyarázta a lánynak, mi is pontosan az az üzemanyag.

-Várjatok! – szakította közbe a prezentációt – Akkor tudom mi ez! De nekünk most nincs ilyenünk feleslegben, de itt egy benzinkút nem messze a háztól, anyukám munkahely, oda elmehettek.

-De te nem jössz velünk? – kérdezték a robotok.

-Nem lehet. – mondta – Beteg vagyok.

 Robo körülnézett, majd a RoboMobil segítségével sikerült megtalálnia a szekrényt, melyben vastag pöttyös kabát, hosszú prémes sál és egy meleg lábbeli is rejlett.

-Még mindig úgy gondolod, hogy nem jöhetsz el velünk? – kérdezte, s a szekrényben talált dolgokat átnyújtotta Ritának.

 A lány arcán apró mosoly jelent meg, de a végére már nem volt olyan apró az a mosoly.

-Gyertek! – kiáltotta Rita, miután magára vette prémes cipellőjét.

 A benzinkútra érve a robotok telitöltöttek egy kannát, amíg Rita üzenetet írt anyjának az üzemanyag elviteléről.

-Siess Rita! – kiáltották a robotok – Fél órán belül muszáj elindulnunk!

 A lány odasietett a barátaihoz és együtt vissza sétáltak a házukhoz. Ott állt a kertben az űrhajó.  Robo ügyesen megtöltötte az űrhajó tartáját, majd egy fényképet vetített ki a lány elé.

-Nézd! – mutatott a képre Robo – Itt vagyunk mi, a Földön. Ott a bolygónk! A két égitest nincs egymástól messze, gyakran meglátogatunk majd, de most sietünk. Ha valahogyan megtudnánk neked ezt hálálni…

-Épp elég hála az, hogy most már tudom, a robotok nem bántank!

 Azzal Robo és társai eltűntek az égen. Rita nyugodtan feküdt vissza ágyába, majd másnap már egész más véleménnyel fordult anyjához, aki persze nem értett belőle sokat, de az a cédula a munkahelyén mindent valóságosnak tűntetett fel.