Roland és a róka

Roland és a róka.

Élt egyszer valaha régen egy Roland nevű kisfiú. Szerette a meséket, történeteket, különösképpen az állatokról szólót.

Sokat hallott már rókáról is, így tudta, hogy milyen ravasz, milyen fondorlatos, rafinált, körmönfont és fifikás állat. Azt gondolta magában, hogy mindenképpen túljár az eszén. Törte a fejét három nap és három éjjel, mígnem kiötlötte azt, hogy hogyan fogja megtenni. Hogy miért? Azt mindjárt megtudjátok. 

Hétfő reggel volt, épp pirkadt, a hold már aludni tért a csillagokkal, így tett a legtöbb erdei állat is. Délelőtt készített egy műtyúkot a baromfiudvarukra, mert tudta jól, hogy már napok óta valamilyen állat megdézsmálja a baromfit. Úgy gondolta pontot tesz a dolog végére. A tyúkokat bezárta a tyúkólba és épített egy másikat az erdő szélére, ami pontos mása volt az eredetinek, benne a műtyúkkal. Ránézésre pont olyan volt, mint az igazi. Tolla volt, igaz ragasztva és kotkodácsolni is tudott, a gyomrában lévő szerkezettel. Délre el is készült. Délután egy nagy gödröt ásott kiskutyája Buksi segítségével. Jó mély gödröt és befedte hosszú ágakkal, rövid gallyakkal, keskeny és széles, kisebb és nagyobb levelekkel, aztán este elbújtak egy fa mögé. Ébredezett az újhold és nagyokat ásított, egyre inkább szürkült, majd kezdtek előbújni a csillagok is. Már teljesen sötét volt, csak a szentjánosbogár világított. Öreg éjszaka volt, de ők csendben, mozdulatlanul álltak és figyeltek. Egyszer csak megzörrent a bokor, mizgett-mozgott és kidugta fejét a dörzsölt, agyafúrt ravaszdi. Szimatolni kezdett, majd elindult lassan, a limpes-lompos óvatosan a baromfiudvar felé. A fák levelei sisteregni- sustorogni kezdtek. Már az erdő lakói is békésen bóbiskoltak. De a fortélyos, furfangos róka csak lépdelt tovább nesztelen. Már egészen közel állt a tyúkhoz, már ugrani készült, amikor hirtelen egy kopó ugrott elő. Hangos ugatással riasztotta el a rókát. Miután más teendő most nem volt, hazamentek.

Ugyanez történt kedden is. Öreg éjszaka volt, növő hold világolt az égen, de ők csendben, mozdulatlanul álltak és figyeltek. Egyszer csak megzörrent a bokor, mizgett-mozgott és kidugta fejét a dörzsölt, agyafúrt ravaszdi. Szimatolni kezdett, majd elindult lassan, a limpes-lompos óvatosan a baromfiudvar felé. A fák levelei sisteregni-sustorogni kezdtek. Már az erdő lakói is békésen bóbiskoltak. De a csalafinta, csavaros eszű róka csak lépdelt tovább nesztelen. Már egészen közel állt a tyúkhoz, már ugrani készült, amikor egy óvatlan pillanatban egy vadász lépett elő a bokorból tüzelésre készen. A ravaszdi megiramodott, s inalt, mintha szemét vették volna ki, árkon-bokron keresztül. Még talán most is szalad. Miután más teendő most nem volt Roland és a kiskutyája ismét hazamentek.

Ugyanez történt szerdán is. Öreg éjszaka volt, csak a telihold világított, de ők csendben, mozdulatlanul álltak és figyeltek. Egyszer csak megzörrent a bokor, mizgett-mozgott és kidugta fejét a dörzsölt, agyafúrt ravaszdi. Szimatolni kezdett, majd elindult lassan, az élelmes, leleményes limpes-lompos óvatosan a baromfiudvar felé. A fák levelei sisteregni-sustorogni kezdtek. Már az erdő lakói is békésen bóbiskoltak. De a fortélyos, furfangos róka csak lépdelt tovább nesztelen. Már egészen közel állt a tyúkhoz, már ugrani készült, amikor egy óvatlan pillanatban ráhágott a Roland által fabrikált gallyakra és zsupsz, belezuhant a mély gödörbe.

- Jaj, jaj, - kiabált a róka. Fájt a háta, az oldala, a lába, sőt a feje és a feneke is a nagy eséstől. - Jaj, jaj! - Roland a kiskutyájával odaszaladt. - Jaj, jaj, - kiabált a róka. - Kisfiú, nem bántalak, segíts rajtam légy szíves! Engedj el!

- Dehogy engedlek! Ha elengedlek, engem is bántani fogsz és a tyúkot is! - felelte. - Jaj, jaj, kiabált a róka. Dehogy foglak bántani! -  De Roland nem hitt a cseles, trükkös rókának.   Volt egy használaton kívüli ketrec, pont akkora volt, hogy a koma épp belefért. Nagy üggyel-bajjal odahúzta azt a gödör szélére. A ravaszdi nem láthatta a mélyből. Ezután egy fatörzset is odahúzott és óvatosan leeresztette az üreg aljára, majd sietve felmászott a közeli fára, nehogy megharapja a róka, mert ki tudja nem - e veszett. Tudta jól, hogy az veszélyes betegség.  Épp jókor ért fel, mert a róka fürgén felmászott a farönkön, be, egyenest épp a ketrecbe, aminek rugós ajtaja hirtelen becsapódott. Nosza, csöbörből-vödörbe esett a körmönfont állat. Ekor Roland Buksi kutyussal vígan, dalolva hazament. Délelőtt indultak, délre haza értek. Roland édesapja már várta őket. Miután elmesélte, hogy mi történt, az apukája megsimogatta kisfia kobakját, megdicsérte, majd felhívta a zöld számot és segítséget kért. Hamarosan jöttek is és délután elvitték a vörös bundást az állatkertbe. Aztán újra jött az este, az északa, éjfélkor már a fogyóhold tündökölt az égen, majd jött a hajnal és újra a reggel, de már senki se dézsmálta meg a tyúkokat a baromfiudvarban.

- Így volt, talán mese volt. Itt a vége, fuss el véle!

Forrás: https://elizabethsuzanne.5mp.eu/