Rubin

Rubin.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kisfiú a szüleivel egy erdő széli kis házban. A fiúcska nagyon szeretett az erdőben barangolni. Csodálta a hatalmas fákat, hallgatta a madarak csicsergését, a patak halk csobogását. És közben azon ábrándozott, minden vágya az volt, hogy egyszer lesz egy saját lova.

Telt-múlt az idő, a legényke felcseperedett. Egyik reggel így szólt az édesanyjához:

- Édesanyám! Elmegyek szerencsét próbálni. Beállok szolgálni, és megkeresem a ló árát, amit már olyan régen szeretnék.

- Jól van fiam, menj csak! Járj szerencsével! – mondta az édesanyja, bár nehéz szívvel engedte el.

Ment, mendegélt, fáradtan baktatott a poros úton. Már estefelé járt az idő, amikor az út mellett megpillantott egy ménest. Meg is dobbant a szíve, amint meglátta a szebbnél-szebb lovakat. Nem messze látott egy tanyát. Gondolta, bemegy, hátha akad valami munka.

- Adjon Isten Gazduram! – köszönt illendően.

- Adjon Isten, fiam! Hát te mi járatban vagy erre? – kérdezte a gazda.

- Beállnék szolgálni Gazduramhoz, ha volna valami munka. Tudja Gazduram, nagyon szeretnék egy lovat venni magamnak. Megszolgálnám az árát.

- No, fiam, akkor bizony jó helyen jársz! Éppen elkel a segítség. Én már öreg vagyok, nem bírom úgy a munkát, ahogy kellene. Láttad biztos a lovaimat. No, azokat kell gondoznod. Eteted, itatod őket, takarítod az istállót. De vigyázz, mert van köztük egy rakoncátlan virgonc, amelyik szeret ám rúgni! Ott van, ni, az a sárga! Látod? Úgy hívják, hogy Rubin. Egy esztendeig szolgálsz nálam, és ha becsülettel végzed a dolgod, egy év múlva választhatsz magadnak egy lovat, az lesz a fizetséged. – mondta a gazda.

Hej, megörült a fiú. Mindjárt kezet is adtak az egyezségre.

Végezte is a dolgát rendesen.  Nem volt rá panasz.

Volt a gazdának egy gyönyörűséges leánya, a Sára. Ő is nagyon szerette a lovakat. Így gyakran előfordult, hogy együtt etették, itatták őket. A fiú pedig nagyon megszerette a lovakat, különösen Rubin nőtt nagyon a szívéhez. Bármennyire intette a gazda, hogy óvakodjon tőle, ez a Rubin valahogy mégis ragaszkodott a fiúhoz.

Az erdőben most is nagyon szeretett barangolni a legény, madárcsicsergést, patakcsobogást hallgatni. Egyik nap íjat szeretett volna készíteni magának. Mindjárt neki is látott, hogy egy alkalmas ágat keressen. Ám amikor a bicskájával le akarta vágni a gallyat, a kés megcsúszott, és elvágta a kezét. Gyorsan a patakhoz szaladt, hogy lemossa a sebét. Ahogy ott mossa-mosogatja – nagy sziszegések közepette - a megsérült kezét, valaki megszólal mellette:

- Mit sziszegsz, mint valami kígyó?

Hát amint felnézett, Sára állt mellette.

- Elvágtam a kezem, és épp most próbálom megtisztítani a sebemet. – mondta a fiú kicsit mérgesen.

- Mindjárt segítek! Szedek néhány gyógyfüvet! Addig itasd meg kérlek a lovamat a patakban! – mondta a lány.

Hamarosan vissza is jött a lány a gyógyfüvekkel. Hozott kamilla virágot, körömvirágot, lándzsás útifüvet, és ellátta a fiú sérült kezét.

Szó, ami szó, eddig is tetszett a fiúnak Sára, de csak most igézte meg igazán a lány ébenfekete haja, kökény szeme. Szinte le sem tudta venni a szemét róla.

Telt múlt az idő, és bizony, letelt az egy esztendő. Akkor magához hívta a gazda a fiút, és azt mondta neki:

- No, fiam! Megszolgáltál becsülettel! Válassz hát egy lovat magadnak!

- Gazduram! Én bizony a Rubint választom. Nagyon a szívemhez nőtt. De volna még valami, amit kérnék én Gazduramtól.

- Mondjad fiam, mi lenne az!

- Van Gazduramnak egy gyönyörűséges rubintos virágszála, a Sára. Szépen kérem, adja nekem a leányát is!

- Hej fiam, láttam én, hogy szemet vetettél a lányomra! De kérdezzük meg őt magát, akar e a feleséged lenni.

- Sára, gyere csak leányom!

- Igen, édesapám!

- Mondd csak, tetszik neked ez a legény, akarsz e a felesége lenni?

- Igen, nagyon tetszik, édesapám!

- No, akkor áldásom rátok! Ásó, kapa meg a nagyharang válasszon el benneteket!

Felültek mindketten Rubin hátára, és vitték a hírt a fiú szüleihez, hogy készüljenek, mert lakodalom lesz.

Egy hét múlva meg is tartották a hét országra szóló lakodalmat. Na, jól van, nem volt hét országra szóló, de a falu apraja-nagyja ott volt! Hogy honnan tudom? Hát onnan, hogy én is ott voltam! Aki nem hiszi, járjon utána!

Itt a vége fuss el véle!