Samu kutya kalandjai Samu a kedvenc kutyafuttatóján

Samu kutya kalandjai Samu a kedvenc kutyafuttatóján.

Abban a városban, ahol élek, több kutyafuttató is van. Az egyik a városi korcsolyapálya mellett található. Igaz, nem nagy, de van benne agility pálya is. Itt van egy palló, amelyikre nem mertem felmenni, mert féltem, de a fiú gazdám felment, és megmutatta, hogyan kell áthaladni rajta.  Összeszedtem a bátorságomat, és többször is átmentem rajta. Ide sok fajta kutya jár, találkoztam már border collie-vel, vizsla kutyával, kisméretű buldoggal is. A kutyafuttató mellett kettő teniszpálya is van. Így nagyon sokszor a teniszezők átdobnak nekünk, kutyusuknak teniszlabdákat.

A másik kutyafuttató a város szélén van, a nagy áruházak mögött. Ez nincs körbe kerítve, mert hatalmas zöld terület. Ide a gazdim nem szeret járni, mert a többiek csak körbe-körbe sétálnak a kutyájukkal. A gazdim egész nap a munkahelyén fel-le járkál, és estére már fáradt, így nincs kedve még akkor is gyalogolni. Így mi a közepén megállunk, ilyenkor szaglászni szoktam, és megvárjuk, míg a kutyák elhaladnak előttünk, ilyenkor van pár percem játszani velük. Egyszer egy hatalmas kutyát hoztak, akkora volt, mint egy póniló. A gazdái nagyon messziről, Olaszországból hozták ide. Hasa alatt akkora hely volt, hogy simán átfértem alatta. Nagy kutya volt, de vele lehetett játszani.

A harmadik kutyafuttató városunk legnagyobb körbekerített futtatója. Itt is hasonló a helyzet, a gazdik és a kutyáik csak körbe-körbe mennek. Nem tudom, abban mi az élvezetes, szerintem unalmas. Én szeretek a kutyákkal szaladgálni, játszani, harapdálni a fülüket, a lábukat elkapni. Többször is kipróbáltuk a futtatót, de nem lett a kedvenc helyem.

Én olyan helyre szeretek járni, ahol szabadon lehet szaladgálni, nincs körbe kerítve, a kutyák nem körbe-körbe sétálnak, hanem játszanak együtt. Szerencsére a gazdám is az ilyen helyeket szereti, így sokat járunk ilyen helyre. Úgy különben ez a futtató az, ahova legelőször elvittek a gazdáim. Három hónapos kis kutya voltam.

A hegység szélén, ahol kezdődik az erdő, ott található a futtató. Csupa zöld szín vesz körbe, tele van fákkal és bokrokkal. Szóval, amikor legelőször elvittek ide, akkor még nem tudtam, milyen az a futtató. Tele voltam izgalommal. Ahogy felértünk, leültem, de nem tudtam sokáig ülni, mert jöttek a kutyák felém. Üdvözöltek engem.

-Szia, kutyus!- szólt az egyik barna, nagy testű.

Én meg se mertem szólalni. Csak úgy jöttek sorba, körbe vettek. Nem is értettem, ki mit mond nekem.

- Gyere velünk játszani!- szólt egy fehér színű labrador.

Összeszedtem az összes bátorságomat, és elindultam velük. De egy nagy testű fekete-barna színű, rövid fülű dobermann kutya rohant felém, meg sem állt, és úgy elsodorta parányi testemet, hogy kétszer is bukfenceztem.

- Hé, fiú! Nálatok ez a szokás, így üdvözölitek az új kutyákat!?- nem tudom, honnan szedtem össze a bátorságom, hogy ilyet szóljak, de megtettem.

- Ne félj tőlük, csak játszani akarnak veled.- nyugtatgatni akart egy szuka pöttyös dalmata.

- Nekem ez nem tetszik, akkor sem esett jól, ha csak játszani akarnak.- szóltam oda mérgesen.

Fordultam a gazdám felé, és jeleztem, menjünk innen el, de nagyon gyorsan.

Pár nap múlva újra bepróbálkoztak a gazdáim, újra eljöttünk erre a helyre. Megmakacsoltam magam, már a kutyafuttató elején leültem. Jeleztem a gazdámnak, hogy ide többet nem jövök.  Úgy megijedtem ezen a helyen. Felőlem lehet gyönyörű tájban ez a futtató, de engem nem fogadtak itt jó szívvel.

Két hónapig nem is jöttünk ide, gazdáim megértették, hogy nem szeretnék ide jönni. De ahogy erősödtem, sokat ettem, kicsit többet kezdtem el látni a világból, három hónap múlva újra elmentünk erre az erdő szélén található kutyafuttatóra.

Nem örültem neki, de már több bátorság lakozott bennem. Amikor odaértünk senki sem volt ott, egyetlen egy kutya sem. Így bátran szaladgáltam. Nemsokára jött egy kisebb termetű kutyus, és én már szaladtam is felé, amikor eszembe jutott, hogy hozzám is így szaladtak oda kutyák, és nekem sem tetszett. Így megvártam, míg hozzám ért, és megkérdeztem, szeretne-e velem játszani. Az idő múlásával egyre több kutya érkezett meg a futtatóra. Nagyokat szaladgáltunk, labdákat kerestünk, botokat harapdáltunk. Igazán jól éreztem magam.

Máskor meg autóval jöttünk fel a futtatóra, ekkor a másik végére lyukadtunk ki. Ezen a felén sokkal több az egyenes szakasz. Annyira szeretem, amikor a gazdáim leveszik rólam a pórázt, és én abban a pillanatban csak futok, futok. Szabadnak érzem magam, gyönyörű a táj, a nap már megy lefele, narancssárga golyó gyönyörű fénye játszadozik a fákon. Idilli pillanat.

Történt az egyik nyáron, hogy nem nyírták le a füvet a futtatón, és már akkora lett, hogy mi kutyák, ki sem látszódtunk belőle. A lány kisgazdim akkoriban újságíróként dolgozott, és megírta egy cikkben, hogy mennyire nagy a fű, és a kutyák már ki sem tudnak jönni erre az erdő szélén található futtatóra. Egy fotót is készített a cikkhez, amin én voltam rajta. Képzeljétek, két nap múlva le volt nyírva a fű, és tovább élvezhettük az ott töltött időt.

Elárulom nektek, a gazdám ezen a helyen annyira boldog, hogy már könnycseppet is láttam a szemében a boldogságtól. A férfi gazdám meg azért szereti ezt a helyet, mert a futtató egyik pontjáról gyönyörű kilátás van a városunkra.

Én is a szívembe zártam ezt a helyet, és amennyire rosszul kezdődött itt a kalandom, annyira megszerettem, és ez lett a kedvenc kutyafuttatóm.

Bármi is vár rád, soha ne add fel, meríts bátorságot, és meglátod, hogy jó lesz neked!