Samu kutya kalandjai Samu a tengernél

Samu kutya kalandjai Samu a tengernél.

-                  Mi történik velem? Miért nem a szokásos helyemre tesznek, ahol utazni szoktam, az autó nyitott csomagtartójába? Miért kell az autó hátsó ülésére ülnöm, és miért kötnek be a biztonsági övvel a gazdáim?

Izgatottan vártam, hogy mi fog történni velem. Szót fogadtam, ahogy azt szoktam, beszálltam a kocsi hátsó ülésére, de nem tudtam leülni, csak álltam. Hevesen dobogott a szívem, nagyon izgatott lettem.

Egy óra múlva megálltunk egy helyen, és kérték az útlevelemet, amit az állatorvos állított ki nekem, amikor legutoljára nála jártam. Egy fiatalember megnézte az okmányomat és azt mondta, mehetünk.

Ekkor még nem szálltunk ki az autóból, és én még mindig csak álltam és álltam. Kíváncsian néztem ki a szélvédőn, hogy merre is megyünk. Egyáltalán nem volt ismerős a hely, ezeket a fákat, és az autókat sem ismertem.

El sem tudjátok képzelni mennyi ideje utaztunk, amikor végre megálltunk. Nagyon sok autó ment el mellettünk, amik nagyon gyorsan haladtak. Ez volt az autópálya. Kaptam ennivalót, de nem ettem semmit, viszont sok vizet ittam. Sétáltunk egy kicsit, és már szálltunk is vissza az autóba.

Úgy három órát utazhattunk már, amikor elfáradtam és leültem, a nekem elkészített helyre. A kisgazdim ült mellettem, akihez olyan szorosan ültem, hogy mindig arrébb lökött. Az autó egyenletesen zúgott, és elnyomott az álom. Úgy öt óra múlva megállt az autó.

-                  Miért álltunk meg? Olyan jót, szépet álmodtam! Most ki kell szállnom? Hol vagyunk?- cikáztak a gondolataim.

-Samu, ébredj fel, megérkeztünk Horvátországba, a tengerhez! -szólt a gazdám.

-                  Dobar dan!- köszönt a gazdám egy idegen embernek.

Én még soha nem hallottam így beszélni, és nem is értettem, mit mondott. A beszélgetés végén megmutattak egy lakást, ami igazán hűvös és jó illatú volt. Gazdáim kipakolták bőröndjüket a csomagtartóból, és az én alvóhelyemet a teraszra tették.

Közvetlenül a ház előtt volt egy hatalmas víz, aminek különösen sós illata volt. A víz előtt rengeteg ember feküdt, és a vízben fürödtek.

-Samu, ez a tenger! –szólt a gazdám. Ez itt a strand, ahova majd mindjárt lejövünk fürödni.

Én nem szeretem a vizet, és ez olyan nagy volt, hogy a végét nem is láttam. Számomra nagyon ijesztő volt. Egyre közelebb jött hozzám a víz, csak úgy hullámzott, amit én megugattam. Nem tetszett. Ennek ellenére beletettem kicsit a lábamat a vízbe, de a tappancsaimat nagyon marta a sós víz.

-                  Na, ez nekem egyáltalán nem tetszik! –ugattam hangosan.

Másnap reggel újra lementünk a tengerhez. A gazdáim nagyon azt szerették volna, hogy menjek be a vízbe, de én makacsul ellenálltam. Így hát inkább sétálni indultunk. A séta közben találkoztunk egy másik kutyával, aki kiderült, hogy Szlovéniából utazott idáig, ilyen messze. Solo volt a neve.

-                  Gyere velem! - szólt hozzám. Most megyek a tengerbe fürdeni. Nagyon élvezem, mert olyan jó hűvös és hideg a víz. Jól esik ebben a nagy melegben.

-                  Jaj, ne! –mondtam. Te is a tengerbe mész!? Nekem nem tetszik!

-                  Gyere velem! Meglátod, jó lesz ketten fürdeni!- mondta Solo.

Ahogy odaértünk a nagy kék vízhez, Solo hirtelen beugrott a vízbe, a gazdái pedig utána.

Az én gazdám is velük tartott.

-                  Samu, gyere be a tengerbe, gyere, gyere! - szólt hozzám.

Én pedig a partról csak ugattam, mert féltem, hogy mi fog történni a gazdámmal. Eszem ágában sem volt belemenni abba a kék, hideg, sós tengerbe.

Tíz napot töltöttünk a tengerparton, ahol még rengeteg minden történt velem. Még egy hatalmas hajóval is utaztam a Kornati- szigetekre. De ezt majd legközelebb mesélem el.