Samu kutya kalandjai Samu fél a vihartól

Samu kutya kalandjai Samu fél a vihartól.

Samu fél a vihartól

Életemben először akkor éltem át milyen a vihar, amikor megszülettem az erdőben. Anyukámhoz bújtam, de a kilenc testvérem is ugyanígy tett, így sok hely nem jutott nekem. Féltem nagyon, vígaszra nem leltem.

Azóta is mindig félni kezdek, ha már látom a sötét felhőket, érzem a levegő nyomásának a  megváltozását, szemem érzékeli a villogó fényeket, érzem a szél  erejét a fülemben.

Egyik este, éjjel jött a vihar. A gazdim ezt már tudta, mert behívott a szobájába, aminek én különösen örültem, de ekkor még nem tudtam, hogy mi lesz velem.

Az esőcseppek egyre sűrűbben és hangosabban estek, néha már dörgés is hallatszott, amikor a hideg és a meleg levegő összetalálkozott. Bőrömön - szőrömön éreztem a szél hideg levegőjét.

Egyre közelebb bújtam a gazdámhoz, hátha jobb lesz nekem, de nem lett. A félelem, bizonytalanság megrémített. Remegett az egész testem, gyorsabban vettem a levegőt és már nagyon lihegtem.

-Mit csináljak, hova bújjak? Mikor lesz ennek az egésznek vége? – gondoltam magamban.

Elkezdtem fel- le járkálni a szobában, nem találtam a helyemet.

-Samu, most nem lehet kimenni az udvarra, gyere ide! - szólt a gazdám. Mutatatta, hogy felugorhatok az ágyra. 

Érzékeny hallásom még mindig hallotta a dörgéseket.  Egyik pillanatban hatalmasat dörgött, nagy csattanást hallottam. Egész testem megremegett. Félelmemben ugattam egyet.

-Hú, ez nagyon közel volt, remélem nem ide csapott be a villám!- hallottam gazdám rémült hangját.

Csak vártam és vártam, hogy vége legyen a viharnak, végig a gazdám testéhez simultam. Ő mindig megnyugtat, megvigasztal. Simogatott, nyugtatott engem, még a fülemet is befogta, hátha kevesebbet hallok meg a viharból, de ez sem segített.

Két órán át tartott a vihar. Amikor elmúlt nagy nehezen megnyugodtam és a gazdám mellett elaludtam.

Másnap kiderült, hogy a házunk előtti villanyoszlopba csapott be a villám.

Beszélgess el a gyerekeddel arról, hogy milyen félelmei vannak!