Sarkantyús barátra lel

Sarkantyús barátra lel.

Sarkantyús barátra lel.

• Ne tolongjatok csibécskéim, csak szépen sorjában, mindenkinek jut a finom magocskából! - Tyúkanyó szeretettel nézegette neveletlen pipikéit. – Tudom, hogy éhesek vagytok, de azért nem kell fellökni a másikat! Csak szépen, ügyesen! Mindenki jól fog lakni! Utána iszunk. Megmutatom, hogy kell, jó? Figyeljetek!

Odaballagott az itatóhoz, ami egy alumínium kerek tál volt, a közepéből magas, csúcsos tartály emelkedett ki. A tál csordultig volt tiszta vízzel. Nem volt messze, pár tyúklépésnyire az etetőtől. Tyúkanyó kotkodácsolva odahívta csibéit. Türelmesen megvárta, amíg mind odaért, beleértve Sarkantyúst is. - Figyeljetek, nézzétek, mit teszek! – Kicsit megrázta a tollait a nyomaték kedvéért. Lassan lehajolt, csőrébe vett egy korty vizet, magasra emelte a nyakát, fejét az ég felé tartotta és lenyelte. Jólesően cuppogtatott a csőrével. – Hű, de finom friss vizecske! – A csibecsapat tolongva próbálta utánozni, élükön Sarkantyússal.

• Na! Most vizes lett a lábam!
• Akkor ne állj az itató közepébe!
• De hát te löktél bele!
• Menjetek innen, itt én iszom!
• Most telement a víz szalmával! Normálisak vagytok?
• Hagyjatok inni! Így nem lehet inni! Mamaaaaa!

Az egész csibecsapat ott verekedett, tülekedett az itató egyik felén. Tyúkanyó sóhajtott egy nagyot. Szárnyával, arrébb tessékelte a veszekedőket. Csőrével kissé megbúbolta a rendbontókat. Sarkantyús ott állt a tányér szélén, egyensúlyozni próbált apró lábaival. A nagy koncentrálásba észre sem vette, hogy anyó rendet tesz, és épp feléje közelít. Ebben a pillanatban, zsupsz! Beesett az itatóba! Tyúkanyó szárnyával kilibbentette belőle.

• Ejnye, Sarkantyús, csurom víz lettél! Miért kellett a szélére állnod? Szégyellhetnéd magad! – Dorgálta rosszallón. A kiskakas morcosan megrázta magát. – Nem is akartam vizes lenni, csak úgy beleestem. - Dünnyögte sértődötten, és morcosan arrébb állt. – Majd gyakorlok egyedül! A többiek nélkül! – Magasra emelt fejjel otthagyta megszeppent testvéreit és felfedezőútra indult az udvaron.
• Sok bajom lesz még ezzel az én kiskakasommal! – Nézett utána tyúkanyó, de hagyta hadd menjen! – Csibécskéim, na, igyunk még egy kicsit, de fegyelmezetten!

Sarkantyús még egyszer jól megrázta a tollait. A nap az égen éppen akkor bújt ki egy bárányfelhő mögül, és meleg sugaraival felszárította a maradék vizet a kiskakas puha tollacskáiról.

Ahogy bandukolt elgondolkodva a nagy baromfis udvaron egyszer csak furcsán puha lett a talaj a lába alatt. Emelgette a talpait, ráragadt a föld. – Ez meg mi? Az előbb, még nem volt ilyen! – Rázogatta, de ahogy letette, újra csak ráragadt. Odébb ment pár lépést, hát, egy nagy tó terült a szeme elé! Ilyent még nem látott! Mindenütt fű, egy hatalmas fa ágai súrolták a víz felszínét. Mindenütt madarak daloltak. – Ezt megnézem közelebbről! – Gondolta magában és egész közel óvatoskodott a vízhez. Itt majd gyakorolom az ivást! Majd néznek a többiek! Az ám! De amint egészen közel ment a vízhez, megcsúszott a lába és elesett. Hanyatt. Próbált felállni, de csak csúszott lefelé a parton, egyenesen a tó felé. – Jajjj! Jajjj! Segítség! Mindjárt beleesek a vízbe! Segítsen valaki! – Kiabált kétségbeesetten.

Már majdnem belecsúszott a vízbe, amikor ott termett egy sárga gombolyag, és lökött egyet rajta. Sarkantyúsnak sikerült felállni, és úgy szaladt ki a partra, mint akinek a tolla ég! Amikor már biztonságban érezte magát, megrázta a tollait, hogy a sok rárakódott sártól megszabaduljon. Ekkor nézte meg jobban azt a sárga gombolyagot. - Jé! Van neki csőre! Az is sárga! És milyen érdekes alakú! – Gondolta.

• Te ki vagy? – Kérdezte a gombolyag.
• Sarkantyús a nevem és kiskakas vagyok!
• És nem tudsz úszni?
• De tudok, csak éppen nem akartam.
• Ja? Mert én azt hittem segítséget kértél!
• Lehet, hogy félreértetted, nem?
• Engem Kázmérnak hívnak és kiskacsa vagyok, aki tud úszni! De Te hívhatsz Kazinak.
• Kazi kacsa, mit csinálsz itt? – Sarkantyús megkönnyebbülten folytatta a beszélgetést.
• Unatkoztam és úsztam egyet a tóban. Jössz? Ússzunk együtt!
• Nem játszhatnánk inkább a parton? Most nincs kedvem úszni!
• Én úgy tudom, a kakasok nem is tudnak!
• Most ne menjünk ebbe bele jó? Akarsz játszani, vagy nem?
• Persze, hogy akarok!
• Mit szólnál, ha pitypanglabdáznánk egyet?
• Jó! Kergessük azt a pitypangot!

A fűben száz pitypanglabda kellette magát. Ügyesen letéptek egyet a csőrükkel kergették, amíg szét nem szálltak a pihéi. Utána szakítottak másikat, és megint másikat.

• Hű, mindjárt lemegy a nap! Tyúkanyó nagyon mérges lesz! Pattant fel a földről Sarkantyús, amikor pihenőt tartottak. Mennem kell! Holnap játszunk megint?
• Hát persze! Várlak, de ne menj a tóhoz, majd én kijövök jó? –Kacsintott egyet barátjára Kazi.
• Jó vicceid vannak. – Dünnyögte a kiskakas. – Na, szia! Holnap találkozunk!

A kiskakas olyan gyorsan szedte a lábát hazafelé, ahogy csak bírta. Tyúkanyó már a többi csibécskével a szárnyai alatt bóbiskolt. Rosszallóan nézett Sarkantyúsra. – Ilyenkor kell hazajönni? Már azt hittem elvesztél! Na, gyere, bújj be ide a többiekhez, és hangot ne halljak!

A kiskakas jólesően helyezkedett el a melegben. – Azért, itt nagyon jó! A legjobb!  – Gondolta még félálomban.