Sok kis medvebocs

Sok kis medvebocs.

            Medve Mamának sok kis bocsa született. Medve Papa büszkén ölelte keblére az egész családot. Azután elindult, hogy beszerezze a mindennapi betevőt, Medve Mama mosolyogva integetett utána.

            Az erdő állatai alig várták, hogy meglátogathassák a kicsiket. A mókus dióból és mogyoróból készített kis figurákat, melyek az embert mintázták. Mikor elkészült, útnak indult, hogy átadja őket. Bekopogott a Mackóház ajtaján, Mackó mama kinyitotta, és behívta a látogatót. A sok kis bocs örömmel nézegette az apró játékokat, de még nem nagyon tudtak mit kezdeni vele. Egyelőre a labdát pofozgatták jobbra-balra.

– Köszönjük Mókus a figurákat, kicsit nagyobbak lesznek, és majd akkor eljátszanak vele! – mondta az anyukájuk, és megkínálta a vendéget málnaszörppel. Hamarosan belemelegedtek a beszélgetésbe, amit a sok kis bocs korgó gyomra szakított félbe. Mókus gyorsan elköszönt, hogy Mackó Mama nyugodtan megetethesse a kicsinyeit. Mikor a medve kikísérte a vendéget, hirtelen felsóhajtott:

– Vajon hol marad Medve Papa, ilyenkor már itthon szokott lenni!

– Ha szeretnéd, megkeresem, szólok neki, hogy siessen haza! – ajánlotta fel Mókus.

– Az nagyon jó volna! – felelte Mackó Mama.

Mókus egyik fáról a másikra ugrálva nagyon gyorsan haladt. Alaposan szétnézett a környéken, de nem találta Medve Papát. Elindult, hogy távolabb is körülnézzen.  Egyszer csak panaszos sóhajtás törte meg az erdő csendjét. Szállt, szállt a levegőben, és Mókus meghallotta. Követte a hangot, és hamarosan rájött, hogy az a föld mélyéből ered. Leugrált az ágakon a fűre, és óvatosan haladt előre. Az egyik pillanatban észrevette a medvecsapdát. Megállt a hatalmas gödör szélén, melyet korábban faágakkal és mohával takartak el, de most egy éktelen nagy lyuk tátongott a helyén. Lenézett a mélybe, és meglátta Medve Papát, aki hiába próbálkozott, nem tudott kimászni a gödörből.

– Itt vagyok, mindjárt kerítek indát, és leeresztem hozzád! – kiáltotta Mókus.

Medve Papa reménykedve várt, és nem hiába. Mókus hamarosan egy erős, hosszú indával tért vissza, amit a közeli fa törzséhez kötözött, és leeresztette a gödörbe.

– Kicsi az esélye, hogy elbír engem, de meg kell próbálnom! – mondta Medve Papa, és belekapaszkodott.

Még csak félúton járt, mikor az inda félig elszakadt.

– Nem fordulok vissza, sok kis medvebocs vár engem otthon! Haza kell térnem! – mondta.

– Nem fog elszakadni! – bíztatta Mókus, közben egyáltalán nem volt benne biztos, hogy ez így is lesz.

Medve Papa kapaszkodott, mászott felfelé, és Medve Mamára, és a kicsi mackókra gondolt. Már majdnem kiért a gödörből, mikor az inda elszakadt, és ő csaknem visszazuhant, de egy gyökeret észrevett, melyben egyik mancsával sikerült megkapaszkodnia. Nagy lendületet vett, és másik mancsával szerencsére elérte a csapda szélét.

– Várnak a gyerekeim! Nem zuhanhatok vissza! – mondta halkan, és ebben a pillanatban sikerült felhúzni magát.

Mókus nagyon megkönnyebbült.

– Voltam nálatok látogatóban, és Medve Mama már nagyon aggódott érted! Ezért ajánlottam fel, hogy megkereslek! – mondta.

– A sok kis bocsom jól van? – kérdezte Medve Papa.

– Igen, épp evéshez készülődtek, mikor eljöttem tőletek! – felelte Mókus.

Egy percet sem pihent Medve Papa, elindult a Mackóház felé. Mókus a fák ágain ugrálva követte, közben figyelte a környéket. Látta, hogy az erdőben újabb csapda készül. Hazakísérte Medve Papát, még hallotta, amint Medve Mama örömmel felkiált, látta, amint a hazatérő megöleli őt és sok kis medvebocsát, nem várta meg, hogy hálálkodjanak, hanem visszatért oda, ahol a gödröt ásó embereket látta. Ők éppen lombokkal akarták eltüntetni a felszínen tátongó lyukat. Gyerekek álltak mellettük, figyelték, hogy hogyan dolgoznak.

Mókus gyorsan készített a tölgyfa makkjaiból egy embert, éppen olyat, amilyet a sok kis medvebocsnak vitt ajándékba. Ledobta az egyik kisfiú lába mellé. Ő felvette a fűből, felnézett, és észrevette Mókust. Közelebb ment hozzá, és úgy, hogy mások ne hallják, megszólította:

– Mókus, ezt nekem készítetted? – kérdezte.

– Igen. Éppen ilyet kaptak tőlem azok a kis medvebocsok is, akiknek az apukája beleesett a csapdátokba, alig tudott kiszabadulni, pedig otthon várta a családja! – mondta.

A kisfiú nem szólt semmit, csak gondolkozott. Elköszönt a mókustól, visszament a többiekhez.

Mikor elmentek, a csapda szélére rátette a pálcika embert. Csinált még hármat, azokat a többi oldalra helyezte. Mókus látta, ahogy megjelölte a veszélyes helyet, és elégedetten indult hazafelé. Mikor a Mackóházhoz ért, bekopogott, a sok kis medvebocs és szüleik örömmel fogadták. Elmesélte nekik, hogy egy kisfiú pálcika emberekkel jelöli meg a csapdákat az erdőben. Sokáig beszélgettek még a szerencsés megmenekülésről, az emberekről, akik között minden bizonnyal sok olyan kisfiú él, mint az, aki figyelmeztette az állatokat, hogy elkerüljék a bajt.

            Medve Papa és Medve Mama boldogan éltek a sok kis medveboccsal a Mackóházban. Vigyáztak, hogy soha ne kerüljenek csapdába. Útjuk során találkoztak a kisfiúval, aki szerette az erdőt járni. Mindig a távolból figyelték őt, nem akarták megijeszteni. A gyerek látta őket, de nem ment közelebb, mert nem szerette volna a nyugalmukat megzavarni. A makkból készült emberkéket továbbra is elhelyezte a csapdákon, amit mások építettek, nehogy baj érje a sok kis medvebocsot és szüleiket.