Süni Tündi hazaér

Süni Tündi hazaér.

            Az erdő szélén egy hatalmas bokor alatt élt a sün család. Hajlékukat falevelekkel rejtették el a kíváncsi szemek elöl. Nappal aludtak, éjjel táplálék szerző körútra indultak. A szülők büszkén vonultak elöl, mögöttük öt kis apró állatka követte őket. Egy kislány, és négy kisfiú kicsinyük minden mozdulatukat követte, apró lábaikat sűrűn szedegették, nehogy lemaradjanak.

            Egy nyári napon hajnalig kóboroltak az erdőben, már kezdett világosodni.  A nap sugarai lágyan beférkőztek a lombok közé, és megcirógatták a növényeket. Süni Tündi elfáradt már, és kicsit lemaradt a többiektől. Lepihent egy nagy gomba tövében, és hamarosan elnyomta az álom. Arra ébredt, hogy valaki megböki, majd felszisszen.

– Juj, nagyon szúrós ez a kis állat! Ki vagy te? – kérdezte.

Süni Tündi álmos szemekkel nézett a napfénybe. Egy nagy barna szempárral találta szembe magát.

– Süni Tündi vagyok. És te? – kérdezte.

– Őzike Zizi a nevem. Még sosem találkoztam hozzád hasonlóval. Jól megszúrta a tüskéd az orrom! – felelte a pettyes hátú őzike.

– Ne haragudj, nem akartam – szabadkozott a sün kislány. Miért bökdöstél, ha nem ismersz? – kérdezte.

– Mert szerettem volna tudni, hogy mi van itt a gomba tövében.  Örülök, hogy megismertelek! – mondta őzike, és felemelte a fejét, majd vékony lábacskáin tovább indult.

– Őzike Zizi, merre mégy? – kérdezte Süni Tündi.

– A rétre, ahol friss fű terem, rengeteg vadvirág nyílik, és színes pillangók röpködnek. Gyere velem, tetszeni fog neked! – hívta Őzike.

A sün kislány kíváncsian indult a rét felé, őzike után. A rét szélén egy kicsi vadalmafa állt, apró, piros gyümölcsök teremtek rajta. Őzike legelészett egy keveset a lombjából, majd levert néhány almát a süninek.

– Kóstold meg! – mondta.

– Nekem nem ízlik! Én kártevőket eszem! – felelte a sün.

– Akkor tegyünk fel néhányat a tüskéidre, szépen fog téged díszíteni! – ajánlotta az őzike, és rágörgetett egy almát a sün kislány hátára. A tüskéken az alma fent akadt, és Süni Tündi hátán a vadalmával igen furcsán érezte magát.

– Nagyon jól áll neked! – bíztatta őzike, és még kettőt felgörgetett.

Arra jött egy kislány és egy kisfiú. Csodálkozva nézték a sünikét, hátán az almákkal, és arról beszélgettek, hogy biztosan azért vette a hátára, mert viszi haza ebédre.

– A látszat néha csal! – gondolta a süni. Mikor az őzike jól lakott, akkorra már Süni Tündi nagyon álmos volt.

– Ilyenkor nappal én már aludni szoktam! – mondta Őzike Zizinek.

– Gyere, tudok egy jó helyet, ahol szívesen látnak téged! – mondta az őzike. Bevezette egy nagy ház kicsi kertjébe, az ott lakók építettek oda egy sün házat is, nappalival és hálószobával. A sün szívesen ott maradt volna, de eszébe jutott, hogy a szülei már biztosan aggódnak érte. Már éppen hazafelé indult, mikor két kisgyerek állt meg mellette, és a kisfiú azt mondta:

– Nézd, itt a süni, akit a réten láttunk!  Ott a három alma a hátán! Szegény, nincs senkije, biztos azért kísérte el ide ez az őzike, mert nincs családja!

– A látszat ismét csal! – gondolta Süni Tündi, és megvárta, amíg a gyerekek beszaladnak a házba, azután Őzike Zizivel hazafelé indult.

– Nem hagyhatom, hogy a családom aggódjon értem, nem maradhattam a gyerekeknél! – mondta út közben a sün.

Magasan járt a nap, mire az erdőszéli hatalmas bokor alá értek, ahol már várta Süni Tündit a családja. Ott álltak a falevelekkel elrejtett hajlékuk előtt, és mindannyian az utat nézték.

– Nézzétek, végre hazaért Tündi! – kiáltotta az anyukája, amint meglátta az erdei úton közeledő kislányát.

– Egy őzike is jön vele! – mondta a legkisebb sün testvére.

– Három vadalmát hoz a tüskéin! – vette észre az apukája.

Miután megölelték egymást, Süni Tündi elmesélte, hogy mi történt vele.

– Őzike elvitt egy jó helyre, ahol boldogan élhetnénk egész évben! Gyertek velem, megmutatom! – mondta végül.

– Jól van, megígérem, hogy megnézzük együtt. Előbb azonban segítek levenni az almákat a tüskéidről. Neked is és az őzikének is pihenni kell. Ha kialudtátok magatokat, elindulunk! – mondta az apukája.

Lefeküdtek aludni. Mikor kipihenték magukat, mindannyian elmentek a kisfiúék kertjébe, ahol a házat építették nekik. Elfért benne az egész család. A gyerekek örömmel fogadták őket. Őzikének is barkácsoltak egy otthont, ahol nem fázik és nem is ázik.

A sünöknek hoztak almát, de nem kértek belőle.

– Látod, nem is szereti az almát, és egy szép családban él, nem magányosan. A látszat csalt! – mondta a kislány a kisfiúnak.

            Süni Tündi és Őzike Zizi sokáig ott maradtak a gyerekek családjánál. Őzike hamarosan párt választott, és azontúl már ketten foglalták el az őz hajlékot. Süni Tündi megígérte a szüleinek, hogy hajnalra mindig hazaér a táplálék szerző körútjáról. Az ígéretét betartotta, így mikor a többiek már otthon voltak, gyakran mondogatták napfelkelte előtt:

– Ne aggódjatok, mire felkel a nap, Süni Tündi hazaér!