Barion Pixel

Szalmabála mesék: Alice a gonosz virágtündér


http://mocorgohaz.hu/

Az ősz beköszöntével Alicének, a virágtündérnek kevesebb lett a dolga, beült hát a csűrben kialakított szalmabála sarokba, ahol Anzelm, a kertész köré csoportosultak a gyerekek, hogy meghallgassák a legújabb Szalmabála mesét, ami egy világűrbe kilőtt asztronauta kisegérről szólt. Hamarosan nagy röfögéssel előkerült Pötyi malac, kilenc zebracsíkos gyermekével, ők kintről hallgatták a mesét, mint ahogy Cicelle a szelíd róka is.

A mesemondás után Anzelm arra kérte a gyerekeket, hogy segítsenek neki a madárijesztő készítésben. Bár már rég betakarították a termést, így a varjak és egyéb madarak már csak elvétve jelentek meg a szántóföldön eleséget keresni, de a madárijesztőt a kertész nem is a madarak elűzésére szánta, hanem a közelgő Halloween ünnepre.

Mivel Alice egy lusta virágtündér volt, így gyorsan tovább állt. Mit is csináljak, törte a fejét, mert amúgy unatkozott, és mint mindig, amikor unatkozott valami csínytevést talált ki, mert bár mindenki azt hitte róla, hogy egy jóságos virágtündér, valójában gonosz, kárörvendő kis teremtés volt.

Kirepült a mezőre, ott egy darabig ökörnyálon ugrált, aztán egy kóbor macska farkán hintázott, mivel pici volt és könnyű, így a cica észre sem vette. És Alice lila kökörcsin sapkájában vágyakozva gondolt vissza a tavaszra meg a nyárra, amikor csigacsapatot vezényelt, akik a parancsát követve belakmározták az egész bazsalikom ültetvényt. Aztán ragacsos enyvet főzött fagyöngyből úgy fogta el kedvenc énekes madarait. Ketrecbe zárta őket majd egy szomszéd, vásott fiú segítségével mindet eladta. Már a szitakötőkkel sem tudott kergetőzni, vagy bújócskázni, mert reggelente túl hideg volt, emiatt a szárnyaik megdermedtek, és nem tudtak felrepülni. Meg különben is a legtöbb élőlény már a télre készülődött. Alice visszament hát a farmra, ahol megpillantotta a kertész fiát, Vincét, aki éppen indiánnak képzelte magát. Vadul ugrabugrált, három kakastollal a hajában és egy bottal a kezében a tyúkokat kergette, majd felmászott a kerítésre, onnan leugrott a kocsirúdra, végigszaladt azon, és azt üvöltötte, hogy vad indián harcos vagyok, és aki a közelembe jön, azt a tomahawkommal leverem. Aztán hirtelen a kút felé iramodott, mert azt találta ki, hogy az egy szikla, felmászik rá, s majd onnan figyeli az ellenséget, de rohanás közben megbotlott egy fahasábban, amit persze Alice gurított a lába elé és egy nagyot esett. Jól felhorzsolta a térdét, így elment a kedve a kútra mászástól. Úgy kell neked!-csúfolódott Alice, még nyelvet is nyújtott a pórul járt Vincének. Aki azt hitte, hogy az eséstől hallucinál, és azt képzeli, hogy egy kis tündérrel néz farkasszemet.

Ez után a kukoricaföldre ment, mert egy csutkababát akart csinálni magának. És akkor megpillantotta a madárijesztőt, ami a távolléte alatt kész lett és a kertész itt állította fel. Nagyon jól sikerült Madárijesztő volt, csinos szalmakalapja alól helyes arcocska tekintett a messzeségbe. És akkor megjelent a vetélytársa, Cicelle az okos róka. Alice gyorsan bebújt a madárijesztő egyik zsebébe és onnan kukucskált ki.

Cicelle már amikor először meglátta, megkedvelte a madárijesztőt, nagy késztetést érzett arra, hogy kiöntse neki a lelkét. Letelepedett elé a földre és amikor azt hitte, hogy kettesben vannak elpanaszolta, hogy már régóta gyanakszik, hogy Alice nem az, akinek hiszik.

Egyáltalán nem jóságos virágtündér. –mondta.

Miből gondolod?-szólalt meg a Madárijesztő.

Hát szerinted az, ha valaki a kis zöld levelibékát szappanos dobozba zárja, az nem gonoszság? Az, ha a szarvasbogarak között párbajt szít, azt minek neveznéd?

A lepkék szárnyáról lefújja a port. A minap meg a napraforgók fejét átfordította a mezőn, és azok egész délután kénytelenek voltak a nappal ellenkező irányba tartani a fejüket. Ez szerinted jó cselekedet? Mindenki rólam, Cicelléről hiszi, hogy rossz vagyok, hogy tojásokat és csirkéket lopok, pedig Aliz az, aki esténként szándékosan kinyitja a tyúkólat, mintegy arra csábítva, hogy elraboljak néhányat.

De végül nem kellett a rókának semmit sem csinálnia, mert Alice két cselekedete volt az, ami miatt egyszerre nem kívánatos személy lett nem csak a farmon, hanem a faluban is.

Lezajlott a szüret, a szomszéd Laci bácsi segített a kertésznek a szőlőpréselésnél. De még mielőtt haza indult volna a sikeres szüretre áldomást ivott Anzelmmel. Alice abban a pillanatban odarepült, s amikor a két férfi elfordult gyorsan belecsepegtetett valamit Laci bácsi poharába.

-De szépen csillog! Tartotta Laci bácsi a poharát a lámpa felé. Ha idén is ilyen finom lesz a borunk, megünnepeljük! -mondta, azzal felhajtotta egy kortyra a pohár tartalmát nem sejtve, hogy valami lehet benne. A hatás azonnal jelentkezett, mert Laci bácsi dülöngő léptekkel indult el a faluja felé. Hát, ahogy ment, egyszerre csak tüzes karikák jelentek meg a szeme előtt, oldalra nézett, akkor meg azt látta, hogy a szőlőtőkék megelevenednek körülötte. Hosszú indáikat nyújtogatták felé, mintha meg akarnák fogni. Fölnézett az égre, ott meg a felhők boszorkányokká változtak, s mind egyenesen felé tartottak. Huh, borzongott meg Laci bácsi-csak nem most van a kísértetek éjszakája? Bárcsak már otthon lennék! Futásnak eredt. Lihegve kiért az országútra, itt meg azt érezte, hogy mozog alatta az út, pedig alig tesz néhány lépést, ekkor rémülten megállt, azok a tűzkarikák, amik a szeme előtt táncoltak, most úgy tűntek, mintha ott ugrálnának a házak tetején, s már nem is karikák, hanem lángok.

Jézusom! Ég a falu!-kiáltott fel Laci bácsi, s most már hanyatt-homlok rohant a falu felé, s amikor az első házat elérte torkaszakadtából kiabálta, hogy: Tűz van emberek, tűz van! Ég a falu.

Kiugrott mindenki az ágyából, félreverték a harangot is, megszólaltak a szirénák, rohantak a tűzoltókocsiért, s mire minden készen állt a tűzoltásra, akkor kezdték keresni, hogy hol is van tűz? Mi is ég? Hát semmi, sehol, csak Laci bácsi kiabálta továbbra is, hogy: Tűz van, tűz van! Persze dühösek lettek erre az emberek és azt hitték, hogy Laci bácsi felöntött a garatra és azért lát tüzet.

Te csapszomorító, hát ilyen tréfákon jár az eszed, míg a rendes emberek alszanak? No megállj csak!-mondta a tűzoltó parancsnok. Azzal a fecskendőt Laci bácsira irányította és úgy meglocsolta, hogy menten kialudt a benne égő belső tűz. Laci bácsi csuromvizesen ment haza az egész falu csúfjára. Alice meg a hasát fogta nevettében, hogy a terve ilyen jól sikerült.

A következő héten meg János bácsit szemelte ki, annak a házához lopakodott. Jancsi bácsi már nem volt otthon, így a kis tündér kedvére turkálhatott a holmijai között. A fészerében lomolt egy darabig, majd tekintete a kapára esett, na, ezzel kéne valamit csinálni.-gondolta. Mi lenne, ha megelevenedne? Ezt jó ötletnek találta, így háromszor megkocogtatta a kapát majd így szólt:

Kapa, kapa parancsolom, járni tudjál, hogyha mondom!

És az elvarázsolt kapa elindult egyedül. Kinyitotta a kaput, kilépett az utcára, ment, ment a falun át a szőlős kert felé. Úgy ment az út közepén, büszkén, hetykén, mintha kalap lett volna a nem létező fején. Mikor a róka meglátta, ámulatában eltátotta a pofáját.

Elszabadult a kapa! Jár a kapa!-kiabáltak a gyerekek előre örülve, hogy most valami jó muri lesz. És a kapa csak ment előre. A gyerekek, amikor látták, hogy nem bánt senkit, köré gyűltek. A kertész, aki éppen egy boltból lépett ki, szintén megdöbbent a járó kapa láttán, de hamar magához tért és a következőket mondta az utcán csoportosuló embereknek: Senki ne menjen a közelébe, majd én megfogom a kapát és megnézem közelebbről. Megijedt erre Alice, a gonosz virágtündér, gyorsan új varázslatot bocsájtott rá:

Kapa, kapa parancsolom, beszélni tudj, hogyha mondom. Ne engedd, hogy megfogjanak, kérd, hogy utadra bocsássanak.

A kertész már oda is lépett a kapához, és megragadta a nyelét, mire megszólalt a kapa:

Hallja maga Anzelm, ne szorítsa úgy a nyakamat, mert nem vagyok az ön kapája!

Hát miféle vagy, hogy tudsz járni meg beszélni, ahelyett, hogy dolgoznál?

János bácsi kapája vagyok és utána indultam.-hazudta a kapa.

Épp hogy kimondta, megjelent János bácsi és csodálkozva látta a csődületet. Jé, kertész úr, hát utánam hozta a kapámat, mert bíz' én otthon felejtettem!

Nem hoztam én, saját maga jött, és beszélni is tud, nem csak járni!

Az én kapám? Hitetlenkedett János bácsi, hát még erről az oldaláról nem ismertem.-nevetett.

Pedig Isten bizony mindenki látta és tudja, hogy az igazat mondom.-

Na, hagy lássam, hogy tud-e járni-mondta Jancsi bácsi, aki meg akart róla bizonyosodni, hogy amit a kertész állít az igaz-e. De amikor Anzelm elengedte a kapát, az úgy dőlt el, mint ahogy egy normál kapa eldől, ha nem fogja senki. Alice ugyanis közben gyorsan feloldotta a varázslatot…

Na, jól van kertész úr, látom, hogy csak meg akart tréfálni. De köszönöm, hogy utánam hozta. És hiába bizonygatták a gyerekek is, hogy de tényleg tudott beszélni, meg járni is a kapa, Jancsi bácsi nem hittel el.

És ekkor a kertész észrevette Alicét, aki kinyújtott nyelvvel fügét mutatott neki majd egy macska hátára pattanva elviharzott. Anzelm nem szólt semmit, de besokallt, és elhatározta, hogy megleckézteti a virágtündért.

Végül a megoldást Anzelm kisfia, Vince találta meg, amikor este a Madárijesztő köré gyűltek kivilágított töklámpásaikkal. A találkozón megjelent Cicelle a szelíd róka, meg Pötyi malac a gyerekeivel.

És Vince a következőket mondta: Apa, szerintem Alice nem gonosz, csak nincs barátja.

Hm, lehet, hogy igazad van! Erre nem is gondoltam.

De hogy lehetne annak barátja, aki mindig valami rosszaságon töri a fejét?

Hm, ez is igaz.-röfögött Pötyi, akinek ugye volt tapasztalata a sok gyereke miatt.

De hol találunk neki egy másik virágtündért?

És ekkor megszólalt a Madárijesztő:

Van egy falu, úgy hívják, hogy Szentbékkálla. A falu mögött van egy hegy, a hegy oldalát szőlők borítják. A szőlős kertek után egy mély út vezet fel a hegytetőre. Jó darabon kell felfelé kaptatni, ráadásul olyan furcsa hely ez, hogy még a legmelegebb nyárban is hűvösség van és nappal is félhomályba borul. Innen egy keskeny ösvény vezet a fák közt fel a hegytetőre. Egy kis tisztás van ott. A föld süppedékes, mintha egy tó lenne alatta, mert valamikor tényleg egy tó volt ott. A tó azonban kiszáradt és csak a sás maradt meg. Nos, ott élnek a virágtündérek.

Akkor oda kell menni és egy tündért idecsábítani.-mondta Cicelle.

És így is tettek, Anzelm és a kisfia, Vince Szentbékkállára utaztak. Megtalálták a tisztást, és ott egy levelibéka álruhában élő másik virágtündért, Hófényt, aki boldogan velük ment, hogy találkozzon Alicével és a barátja legyen. És láss csodát Hófény hatására Alicéből jó tündér lett, azóta már nem tör borsot senkinek az orra alá!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Xilvia, blogger, amatőr mese és fantasy író, újságíró

PRÉMIUM Xilvia Prémium tag

2007 óta írogatok. Utazásaim, kalandozásaim során megpróbálok feltöltődni és történeteimet a blogjaimon, és a Meskete portálon keresztül megosztani a világgal. Imádom a természetet és a misztikus történelmi helyeket, ezek hatására születnek meg a fantasy novellák..


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!