Kép forrása: PNG
Szepes Mária: Pöttyös Panni az idővonaton (átdolgozás).
1.
Pöttyös Panni már a második osztályt végezte Kockás Petivel és Matyi Tamással együtt. Egy viharos tavaszi
napon óriási felhőszakadás zúdult rájuk, éppen akkor, amikor félúton hazafelé voltak az iskolából. Vakító
villámok szelték át az eget. Hatalmas dörgések csattantak fölöttük. Nem volt hová menekülniük. Futásnak
eredtek. Egyszerre mind a három gyerek megtorpant. Nem messze tőlük óriási tűzgömb lebegett. A gömb
egyre lejjebb ereszkedett. Nekiment egy villanyoszlopnak, az eltört, mint egy gyufaszál, és ledőlt a földre. A
tűzgömb közeledett hozzájuk. Nem mozdultak. A lebegő tűzgömb meggondolta magát. Föllebbent a magasba,
és hirtelen eltűnt.
- Mi lehetett ez? – kérdezte Panni Imamától otthon, akinek elmesélte kalandjukat. Imama rögtön megszárította
testét törülközővel és hársfateával itatta meg a kislányt.
- Valószínűleg gömbvillámot láttatok – magyarázta.
- Mi az a gömbvillám? – kérdezte Panni.
- Senki se tudja pontosan. Váratlanul megjelenik, majd eltűnik. Hatalmas energia rejlik benne. Néha igen
nagy károkat okoz. De, lehet, hogy egyszer majd hasznos célokra is fel tudják majd használni a benne rejlő
titokzatos energiát.
- Mi lett volna, ha bennünket vesz célba és hozzánk ér?
- Szerencsére nem ért hozzátok! Panni nem tudta elűzni a gondolataiból, akkor sem, amikor lefeküdt. Lehunyt
szeme mögött is látta a levegőben lebegő tüzes gömböt. Vajon hová tűnt?
Elalhatott közben, de hirtelen felébredt.
2.
Bizonyos volt benne, hogy nem alszik. A szobát üde esőszag töltötte meg, villámos szisszentek kékesen.
Panni ekkor hirtelen meglátott az áttetszően, élesen csillogó gömbformát az ágya lábánál.
A szikrázó gömb ráereszkedett, s ő már a belsejében volt. Úgy érezte, nagyon könnyű lett. Halk szélzúgás
vette körül. Nyugtató, simogató csitítgatás hallgattatta el, de lehet, hogy csak képzelte a szavakat, amelyek
feje belsejében hangzottak „Csönd! Ne félj! Nem történik semmi bajod!”
A gömböt áramlatok vették körül. Színek, formák villantak el mellette. A gömb óriási sebességgel
száguldhatott valahová. „Vajon hová megyünk?” – merült fel benne halványan. Ugyanolyan távoli felelet érkezett gondolatára: „Már legalább kétszáz évet megtettünk. Nemsokára hozzám érkezel.”
- Hová? – csodálkozott Panni.
- A holnap állomására. Háromszáz évet utazol az idővonatodon.
- Te ki vagy?
- Nem ismersz. Több mint kétszáz évvel későbben születtem, mint te. A háromszázadik év állomásán várlak.
- Egy szerkezettel figyeltelek benneteket. Nagyon sok mindent megtudtam rólatok. De eddig csak növényeket
sikerült szereznem, meg kedves, szelíd állatokat, amelyeket nem igen lehet már nálunk megtalálni. Azért
ültettelek fel az idővonatomra, mert szükségem volt egy kedves, okos kislányra. Olyanra, amilyen te vagy.
- De hisz ez nem is vonat!
- Nem ám! Ez egy megszelídített gömbvillám. Ma ezt az erőt nem rombolásra használjuk, hanem
időutazásra. Így teljesen ártalmatlan.
3.
A gömb egyszer csak mintha megállt volna. Könnyű buborékként leereszkedett valahová és szétpattant.
Csodálatos helyen találta magát. Óriás fák bólogattak feléje, tele virágfürtökkel. Fényes puha fűszőnyegen
állt. Rögtön észrevette, hogy ebben a tündéri világban, a bokrok, virágok között rejtélyes nyüzsgés, motozás
folyik állandóan. Kacagásszerű trillákat, vidám állathangokat hallott. Öröm zsongotta körül. Neki szól ez a
köszöntés?
- Ki másnak? Tetszik neked ez az én védett kis édenkertem?
Panni ekkor vette észre a háta mögött álló Szeramisz apót. Ilyen furcsa embert még nem látott. Mulatságos
és kedves volt. Kopaszsága csillogott a ráömlő fényben. Csupa ránc arca kópésan nevetett. Testét bő,
különböző színekben játszó köpeny borította.
Fiatal őzike ugrott ki az egyik bokor mögül és egyenesen melléjük szökdécselt.
- Tudja, hogy nem bántod. Érzi, hogy mennyire szereted. Ezért nem fél tőled. Mindjárt jönnek a többiek is.