Szepes Mária: Pöttyös Panni az idővonaton (átdolgozás)

Szepes Mária: Pöttyös Panni az idővonaton (átdolgozás).

1.

Pöttyös Panni már a második osztályt végezte Kockás Petivel és Matyi Tamással együtt. Egy viharos tavaszi

napon óriási felhőszakadás zúdult rájuk, éppen akkor, amikor félúton hazafelé voltak az iskolából. Vakító

villámok szelték át az eget. Hatalmas dörgések csattantak fölöttük. Nem volt hová menekülniük. Futásnak

eredtek. Egyszerre mind a három gyerek megtorpant. Nem messze tőlük óriási tűzgömb lebegett. A gömb

egyre lejjebb ereszkedett. Nekiment egy villanyoszlopnak, az eltört, mint egy gyufaszál, és ledőlt a földre. A

tűzgömb közeledett hozzájuk. Nem mozdultak. A lebegő tűzgömb meggondolta magát. Föllebbent a magasba,

és hirtelen eltűnt.

- Mi lehetett ez? – kérdezte Panni Imamától otthon, akinek elmesélte kalandjukat. Imama rögtön megszárította

testét törülközővel és hársfateával itatta meg a kislányt.

- Valószínűleg gömbvillámot láttatok – magyarázta.

- Mi az a gömbvillám? – kérdezte Panni.

 - Senki se tudja pontosan. Váratlanul megjelenik, majd eltűnik. Hatalmas energia rejlik benne. Néha igen

nagy károkat okoz. De, lehet, hogy egyszer majd hasznos célokra is fel tudják majd használni a benne rejlő

titokzatos energiát.

- Mi lett volna, ha bennünket vesz célba és hozzánk ér?

- Szerencsére nem ért hozzátok! Panni nem tudta elűzni a gondolataiból, akkor sem, amikor lefeküdt. Lehunyt

szeme mögött is látta a levegőben lebegő tüzes gömböt. Vajon hová tűnt? 

Elalhatott közben, de hirtelen felébredt.

2.

Bizonyos volt benne, hogy nem alszik. A szobát üde esőszag töltötte meg, villámos szisszentek kékesen.

Panni ekkor hirtelen meglátott az áttetszően, élesen csillogó gömbformát az ágya lábánál.

A szikrázó gömb ráereszkedett, s ő már a belsejében volt. Úgy érezte, nagyon könnyű lett. Halk szélzúgás

vette körül. Nyugtató, simogató csitítgatás hallgattatta el, de lehet, hogy csak képzelte a szavakat, amelyek

feje belsejében hangzottak „Csönd! Ne félj! Nem történik semmi bajod!”

A gömböt áramlatok vették körül. Színek, formák villantak el mellette. A gömb óriási sebességgel

száguldhatott valahová. „Vajon hová megyünk?” – merült fel benne halványan. Ugyanolyan távoli felelet érkezett gondolatára: „Már legalább kétszáz évet megtettünk. Nemsokára hozzám érkezel.”

- Hová? – csodálkozott Panni.

- A holnap állomására. Háromszáz évet utazol az idővonatodon.

- Te ki vagy?    

- Nem ismersz. Több mint kétszáz évvel későbben születtem, mint te. A háromszázadik év állomásán várlak.

- Egy szerkezettel figyeltelek benneteket. Nagyon sok mindent megtudtam rólatok. De eddig csak növényeket

sikerült szereznem, meg kedves, szelíd állatokat, amelyeket nem igen lehet már nálunk megtalálni. Azért

ültettelek fel az idővonatomra, mert szükségem volt egy kedves, okos kislányra. Olyanra, amilyen te vagy.

- De hisz ez nem is vonat!       

 - Nem ám! Ez egy megszelídített gömbvillám. Ma ezt az erőt nem rombolásra használjuk, hanem

időutazásra. Így teljesen ártalmatlan.

 3.

A gömb egyszer csak mintha megállt volna. Könnyű buborékként leereszkedett valahová és szétpattant.

Csodálatos helyen találta magát. Óriás fák bólogattak feléje, tele virágfürtökkel. Fényes puha fűszőnyegen

állt. Rögtön észrevette, hogy ebben a tündéri világban, a bokrok, virágok között rejtélyes nyüzsgés, motozás

folyik állandóan. Kacagásszerű trillákat, vidám állathangokat hallott. Öröm zsongotta körül. Neki szól ez a

köszöntés?

- Ki másnak? Tetszik neked ez az én védett kis édenkertem?

Panni ekkor vette észre a háta mögött álló Szeramisz apót. Ilyen furcsa embert még nem látott. Mulatságos

és kedves volt. Kopaszsága csillogott a ráömlő fényben. Csupa ránc arca kópésan nevetett. Testét bő,

különböző színekben játszó köpeny borította.

Fiatal őzike ugrott ki az egyik bokor mögül és egyenesen melléjük szökdécselt.

- Tudja, hogy nem bántod. Érzi, hogy mennyire szereted. Ezért nem fél tőled. Mindjárt jönnek a többiek is.

S valóban. Zörrentek a bokrok, ahogy a madarak, pillangók, szarvasok és mindenféle állatok előtódultak a

rejtekhelyükről. A földi állatok közel nyomultak, hozzádörgölőztek. Örültek neki.

 - Nagyon szeretem valamennyit! – kiáltott föl Panni.

- Ők az érzéseiken át értenek téged – felelte az apó. Az állatokat és a növényeket itt nem lehet becsapni.

Rajtad kívül nincs emberbarátjuk.

Egyszerre csak Subri a struccgyerek kióvakodott a rejtekhelyéről, és hatalmas léptekkel feléje rohant.

– Szelíd és jámbor állat, csak a kíváncsisága sodorja bajba néha. Nehogy felülj a hátára! Ha egyszer

meglódul, nem képes megállni. Már többször kirohant az én védett területemről is. Alig tudtam

visszakönyörögni a mindentudó hideg gépektől, villámsebes műanyag járdáktól, a robotoktól és a szigorú

professzoroktól. Rögtön vizsgálni kezdték, átvilágították. Rengeteg másolatot készítettek róla mezóniumból,

olyan anyagból, ami teljesen hasonlít a valódi élőlények anyagához. Ezek a lények mozogni, beszélni tudnak,

mégsem igazán élők. Csak éppen egyetlen dolgot felejtettek ki belőle: a kedves félénk kíváncsiságot,

barátságos természetét. Szóval a lelkét. Magát az igazi életet.

 

4.

- Mik azok a mindentudó, hideg gépek, és kik azok a szigorú professzor bácsik? – kérdezte Panni.

- Azok a professzor bácsik kiváló dolgokat csinálnak. De nekem mégsem tetszenek, mert…

A struccgyerek hirtelen toporzékolni kezdett.

- Bárcsak érteném, mit akar mondani! – tört ki Panniból.

Szeramisz apó feléje nyújtott egy apró, csillogó háromszöget. Mikor Panni kezébe fogta, egyszerre minden

állathang érthető lett számára.

- Utálatos abban a művárosban! Semmi sem ehető ott! Ne menj! Ne menj! Mi láttuk! Minden csúnya, vacak és

nem igazi! – trillázták körülötte a madarak.

 - Jaj de nagyszerű! Ők is értenek engem? – kiáltotta Panni kacagva.

- Persze. Az állatok mindig is értették az embereket. Csak nem árulták el nekik. Mert az emberek sokszor

voltak rosszak. Ketrecbe zárták, vagy elpusztították az állatokat. Itt szabadok. Ezért figyelmeztetlek! Itt még

egy virágot sem téphetsz le, mert az rossz neki. Most gyere! Köszönteni akar a dombról lefutó patak is.

 

5.

A patak ezüstösen habzott, és a hangja csilingelt.

- Suhuhuhu… itt vagy végre… kis Pöttyös… suhahaha. Igyál belőlem.

Panni a víz fölé hajolt, s megtelt tenyeréből szürcsölni kezdte a vizet.

- Köszönöm! Köszönöm! Milyen jó itt nálad! - És Panni kezével gyöngéden megsimogatta a patak felszínét.

- Szeretlek – suhogta a patak. -  A szeretetnek nagyon jó íze van. Tudják ezt az emberek ott, ahonnan jöttél?

- Bizony! – fogta kézen Szeramisz apó. – Ideje hogy együnk valamit. Az idősebb állatok remek lakomára

hívtak meg bennünket.

Egy virágos tisztásra mentek, ahol már nagyon sok állat volt. A tisztás tele volt sok-sok finomsággal. Sajt, vaj,

túró, tejföl fehérlett kókusztálkákban. Lapuleveleken tojások és kenyérkarajok tornyosultak.

- Nagyon finom – mondta Panni. – És mit esznek az oroszlánok? Hiszen azok a húst szeretik.

- van egy olyan sugárzóm, amelyeket ti még nem ismertek. Azzal a homlokuk közepére vetítem a gondolatot,

képzetet, hogy a kerek kecskesajt, olyan, mint a hús. Ezért ezt eszik. És ezért nagyon szelídek.

Ebben a pillanatban finom gyümölcsök hullottak a fáról, megszabadulva súlyos terheiktől. Panni még

sohasem evett ilyen finom gyümölcsöket.

A lakoma után Panni elálmosodott. A himalájaifenyő tövében ott volt kedvenc párnája és paplana.

Csodálatosan finom volt feküdni rajta.

- Nagyon örülök, hogy éppen az én védő ágaim vigyáznak rád, amíg alszol. Nem zavar, ha esőért fogok

énekelni? Mi ilyenkor szoktunk inni a többi növénnyel együtt. Nem fogsz megázni. Összehajló ágaink sűrű

esernyőt bontanak föléd. És azzal énekelni kezdett.

Panni félálmában hallotta, amint fölötte esőcseppek kopognak a fák levelein.

 

 6.

Álmában úgy érezte, puha dolgok nyomódnak hozzá. Kinyitotta a szemét. Ágya körül állatok tolongtak.

- Készen van a reggeli. Mézes-vajas kenyér tejjel – jelent meg Szeramisz apó vidáman.

- Hol fogok mosakodni? – kérdezte Panni.

- Van egy langyos, tiszta tavunk, amelybe a rózsaszínű kristályhegyről az „élet vize” ömlik. Abban majd

megfürödhetsz.

- Feltaláló vagyok, és sokat köszönhet nekem ez az új világ. Megtisztítottam a levegőjüket, vizeiket. A

tengerből annyi üzemanyagot merítenek, amennyit akarnak. Az emberek tovább élnek. Csak egyet nem

tudtam nekik visszaadni nekik, az igazi üde természetet. Mert mindent beépítettek. Egyetlen igazi fű, virág, fa

nem nő a vastag, mozgó járdák alatt. Műnövényekkel díszítik a tereket, amelyek szeronból vannak. Azt is én

találtam fel. Sajnos! Nem számítottam arra, hogy a műanyag fontosabb lesz a valódinál. Nem esznek igazi

gyümölcsöket. A tudósok a szervezetnek szükséges alapanyagokból sűrítményeket, tablettákat készítenek.

Még az állataik is műanyagból készülnek. Ezeket mind én és a tudósok találtuk fel. Most már én is

borzasztónak találom mindezt. És mivel nagyon öreg vagyok már, és rengeteg szolgálatot tettem a

városainknak, megengedték nekem, hogy ilyen igazi, természetes édenkertet hozzak létre a megszelídített

gömbvillám energiájával. De ők nem becsülik semmire ezt az utolsó, védett helyet, a mi szép, kék

bolygónkon. Én nagyon szeretem ezt a helyet. Csak itt tudok élni. Ezért vén bolondnak tartanak. De nem

törődöm azzal, hogy mit gondolnak rólam azok, akik de, vidámság és szépség nélkül élnek. Tetszik itt neked?

- Jó itt, csak hiányoznak a testvéreim.

- Itt minden megjelenik az általam feltalált sugárzóm révén, amit elképzelünk. Azt is tudom, hogy épp mire

gondolsz. Szeretnéd látni azt a művilágot. Ám én mégsem engednélek oda, mert nagyon boldogtalan lennél

ott.

- Akkor nem megyek oda – mondta Panni – inkább tessék még mesélni a találmányaikról.

- Repülő házakat terveztünk. Napkitörések energiájával befoltoztuk a Föld ózonköpenyét. A megszelídített

gömbvillámomról nem beszélek a professzoroknak, mert megakadályoznák, hogy a múltban horgásszak

vele.  A gömbvillám a világ legnagyobb energiáját hordozza. Áttör az időfalakon. Segítségével tudtalak téged

is ide hozni, és fontos tárgyakat a múltból.

Azzal elindultak fürödni a varázslatos tóhoz.

 

 7. 

Csodálatos tó volt. Gyönyörű halak, fókák, delfinek várták a fürödni vágyó Pannit. Gondolataira pöttyös

fürdőruha feküdt előtte a fövenyen, amibe vidáman bújt bele a barátságosan sugdolózó bokor mögött, aki

finom ízű nefelejcsbogyókkal kínálta.

Ezután pedig vidám fürdőzésbe kezdett a tó állataival. Panninak hirtelen eszébe jutott sok kíváncsi gondolat,

amelyekre még kereste a választ. A delfinek idehívták Csiricsusszt, delfin nagyapót, aki tudta ezekre a

válaszokat.

-  Szervusz, kislány! – mondta delfin nagyapó – Szeramisz apó megszelídítette a gömbvillámokat. Sokat

utazott velük az évszázadokban, míg összehozta ezt a gyönyörű kertet. Elmerült az évszázadok,

történelmében, és idehozott növényeket és állatokat.  Emberek közül pedig te vagy az első.

Fürdés után Panni átöltözött a maga kívánta gyönyörű ruhájába, amikor egy fa törzse mögül kibukkant Subri

madárfeje.

 8.

Lábával felhajította hátára megszeppent kislányt, és már el is iramodott vele. A kislány hiába tiltakozott, de a

strucc meg se hallotta, csak ész nélkül száguldott vele. Egyszerre, mintha sötét és sűrű felhőkön hatoltak

volna át. Subri megtorpant, mert áttetsző búra borult föléjük. Subri szemében rémület ült.

 

- Bocsáss meg! – mondta a strucc – Valami mindig rohanásra késztet. De lehet, hogy most ők akarták így.

Téged kellett elhoznom hozzájuk. mert egy háromszáz év előtti emberkislányt még nem vizsgáltak meg

alaposan.

Panni lecsúszott az állatról. A búra kettévált, és elvitte tőle Subrit. Most már egyedül csúszott vele a talaj. Az

üvegketrecben hiába dörömbölt, nem hallotta meg senki.

Nemsokára furcsa, ismeretlen tárgyak bontakoztak ki előtte egy hatalmas teremben. Zöld köpenyekbe burkolt

emberek vették körül. Mély gépies hang mormolta a róla szóló leletet:

- Baktérium, bacilus, vírus mennyisége nem veszedelmes. Agya fejletlen. Értelmi fokozata mélyen alatta áll a

ma ismeretrendszerének. Érzelmileg védtelen. Fél. Nem tudja, mitől. A fordítógép megjeleníti őket. Anyu. Apu.

Nagymama. Kistestvér. Szeramisz apó. Ila néni. Matyi Tamás, Rónai bácsi, Kockás Peti.

- Érdekes tanulmány lesz. Aránylag ép, jó példány! – mondták a tudósok.

Valamennyi tudósfejről lekerült a fityula. Mindegyik arc egyforma volt. Szemük éles, hideg, homlokuk ráncos

volt. Panni fel akart ugrani és el akart menekülni, de nem tudott. Láthatatlan erő kötözte a helyére. Rémülten

figyelte a professzorokat.

- Meg kell nyugtatnunk. Odaadjuk neki azt, amire vágyakozik. A nedvet, amely a szeméből ömlik, szintén

elállítjuk. Ártalmas neki. Mindenesetre készítsük el a hasonmás példányokat.

Rengeteg színes, világító gömb, tárcsa villogott a falakon. A professzor bácsik csavargatni kezdték őket.

Egyszerre, mintegy fémesen csillogó csúszdából saját alakjai siklottak a padlóra. Mintha sokszorozó tükörbe

pillantott volna. Hajszálnyira hasonlítottak rá. Egy különbséggel. Az arcuk kifejezéstelen volt. Ez megrémítette

és sírni kezdett. Ezután meglátta régi karosszékében Ila nénit, aki csillagterítőt horgolt, és aki már három éve

meghalt. Hogy lehet akkor itt? Ránézett Ila nénire, akinek a szeme barátságtalan volt. Idegen.

- Nem kell! – hátrált Panni. – Ez nem az igazi Ila néni!

Kiáltására az ál-Ila nénit valami süllyesztő nyelte el. Megfordulva a vasalódeszka mellett Imamát látta meg.

Panni hozzárohant és hátulról átölelte. Ám a vasaló Imama sem volt az igazi. Fénytelen szeméből rögtön

látta. Anyu, apu, kistestvére, Rónai bácsi alakjához már oda se ment.

- Mit akarsz még? – kérdezte a professzor. - Ugyanolyanok, mint amilyennek a képzeletedben élnek!

- Nem igaziak! – felelte Panni. – Haza akarok menni!

Professzor megnyomott egy kék gombot, és a félrehúzódó fémfal mögül kilépett egy kék köpenyes alak.

Barátságosabb arca volt, mint a professzoroknak.

 

9.

A nővér a fülkéjébe vezette. Ott megnyomott egy gombot. Kis tálca csúszott ki a nyíláson három színes

tablettával.

- Finom. Vedd be! Csupa kalória és vitamin. Jóllaksz, és nagyszerűen érzed magad tőle.

- Szeramisz apónál igazi tejet meg sajtot kapunk. Ott mindenki szeret mindenkit. Senki se bánt senkit. A

szigorú professzor bácsik nem szeretnek senkit – mondta Panni sírva.

A nővér nyugtalanul felnézett egy tükörfelületre, az ágy fölött. Felnyúlt, és kattintott egyet a kapcsolón. A tükör

fénye kialudt. A nővér hirtelen lehajolt Pannihoz, és a fülébe súgta:

- Most már nem figyelnek minket. nemsokára visszajövök, és még mesélni fogsz nekem Szeramisz apóról.

Nekünk tilos beszélni róla, pedig sokan vágyódunk oda innen… itt semmi se „igazi”, és „senki se szeret

senkit”

- Nahát! – súgta halkan a nővér. – Ilyet én még… - A szeméhez nyúlt, és az ujjával egy könnycseppet fogott

fel. Csodálkozva nézte, majd elsietett.

Nem sokkal később, már két nővér állt az ágyánál. Arra kérték Pannit, hogy meséljen nekik Szeramisz apóról.

- Mi nem mehetünk el oda, mert a vezetőink azt gondolják, hogy minden baj onnan származott az emberekre.

Mindenünk megvan, mégsem vagyunk boldogok.

- Hogy hívnak benneteket? – kérdezte Panni.

- Nekünk nincs nevünk. Csak számunk. Az én számom kétmillió-három – súgta a fiatalabbik.

- Kell, hogy az embernek neve legyen! – jelentette ki Panni határozottan. – Majd én, elnevezlek benneteket! –

Te viola leszel, te pedig Ibolya! – mutatott Panni a nővérekre.

Majd pedig mesélni kezdett a nővéreknek. Szeramisz apó édenkertjéről, önmagáról, szüleiről, testvéreiről,

Imamáról.

- Nálunk ilyen ósdi szokások, mint a puszi, már tilosak. Valamikor járványok törtek ki és az emberek

megfertőzték egymást. Ezért nem érintjük meg a másikat soha. Csak egymás mellet élünk. És nagyon

egyedül vagyunk. – súgták Panni fülébe, és elmentek.

Panni mély álomba került. Mikor kinyitotta a szemét, nappali fény öntötte el hálófülkéjét, s egyik professzor

bácsi nézte szótlanul. Belépett egy fülkébe, régi ruhája lefoszlott róla és helyette, egy köpennyé szilárduló

aranysárga anyag borította be a testét. Ezután pedig megkapta a reggeli tablettáit.

Egy másik szétnyíló ajtón át valamiféle járműbe léptek, amely elindult velük. Magasan a levegőben lebegtek

teljes némaságban. Hasonló gépek suhantak el mellettük, és mélyről is, magasabbról is házak csillantak

fémesen, amelyeken nem volt ablak. A professzor mesélni kezdett a világukról:

- Hogy miért csöndes ez a jármű? Már régen kiiktatunk az életünkből minden szennyező anyagot, lármát,

fertőzést, elemi csapást, nyugtalanító érzéseket, bizonytalanságot. Mi nem sírunk, nem nevetünk. Nem

játszunk. Nem pazaroljuk fölösleges dologra az időnket. Tanulunk és dolgozunk.

- A gyerekek sem nevetnek, és játszótér sincs? – kérdezte Panni.

- Játszótér? Minek? A gyerekeink intézetekben fontos dolgokkal töltik az időt. Fejlesztik az izmaikat és az

agyukat. Az intézetekben vannak otthon.

Járművükkel villámgyorsan süllyedni kezdtek egy négyzet alakú valamin az épület belsejébe. Egy nagy

tornateremhez hasonló helyiségbe léptek ki. Itt fémcsillogású trikókban rövidre nyírt hajú gyerekek tornáztak

egyforma mozdulatokkal. A gyerekek nem néztek egymásra. Némák és mosolytalanok voltak.

Ez után a professzor magára hagyta Pannit, hogy szétnézzen a termekben. Nem volt rá gondja, mert a lány minden egyes lépését gondosan megfigyelték.

Panni nagyon magányosnak érezte magát a rengeteg, néma, komoly gyerek között. A homlokukon lévő

gyöngy komor robotokká alakította őket. Sorra járta a termeket, ahol üvegfülkékben rezzenéstelen tekintettel

egy világító képernyőt bámultak a gyerekek.

Belépett egy olyan terembe, ahol a gyerekek, elszórtan, különféle, apró gépeken babráltak. Tekintetük élénk

és figyelő volt.

 

10.

- Te ki vagy? – kérdezték Pannit. Fémes, gépies hang beszélt helyette.

- Szeramisz professzor gömbvillámán érkezett ide. Háromszáz évet utazott az időben. Veszedelmes érzelmi

vírusokat hordoz. Sír és nevet. Haragszik, fél és örül. Gyűlöl és szeret. Tudatlan. Ezek a felelőtlen, fölösleges

indulatok majdnem tönkretették a Földet. Küldjétek el! Nincs vele dolgotok! Elrettentő példaként mehetett be

közétek.

Panni sóbálvánnyá meredve állt. A falakon piros lámpák villogtak körülötte, amelyek hirtelen kialudtak.

- Úgy! Most azt hiszik, elküldünk engedelmesen. Még látják is, mert úgy vetítjük eléjük. Közben mi azt

csinálunk, amit akarunk. Mert közösen feltaláltuk azt a védő- és felfedező készüléket, amiről még nem tudnak.

A saját védelmünkre! És a szabadságunkért! Nem vagyunk az ő bábjaik! Gondolkodunk! Saját fejünk, saját

akaratunk van! És képzeletünk. Azért lettünk feltalálók! Szükségük van ránk! Mesélj! Nagyon kíváncsiak

vagyunk rád! Mondj el mindent Szeramisz apó birodalmáról!

Leültek a puha süppedős padlóra, és Panni mesélni kezdett. Később finom italt adtak neki, amitől a lány

felfrissült, és olyan jó kedve kerekedett, hogy énekelni és táncolni kezdett. A feltaláló gyerekek kíváncsian

nézték.

- Mi volt a kristálygolyóban, amelyből inni adtatok? – kérdezte Panni.

- Az is titkos dolog. Untuk már a pirulákat, annyit beszéltek nekünk arról, hogy érezni, örülni veszélyes,

fölösleges, ostoba dolog, hogy kíváncsiak lettünk rá. A levegőből lepároltunk örömet és életerőt. Amit ittál, az

öröm és életerő. Rájöttünk, hogy nem mondanak nekünk igazat, mert ez nagyon finom, Seholse néni tanított

meg bennünket erre is, másra is.

- Ki az a Seholse néni? – kérdezte Panni.

 

11.

- Ez a néni sehol sincs, és mindenütt ott van. Valami furcsa bolygóról szökött meg egyedül. Egészen

csodálatos képességei vannak. Mindenütt azt a formát ölti fel, amit az ottani élőlények viselnek. Itt egy nagyon

érdekes, kedves néni. De tárggyá is tud változni. De eddig sehol sem érezte jól magát. Valami mindenütt

hiányzik neki. Azért marad itt tovább. Engedi, hogy bezárják, elrekesszék mindenkitől. Persze nem tudják,

hogy Seholse nénit nem lehet bezárni. A falon is átszüremlik, mint a levegő. Mindent tud, és mindent hall. A

barátunk. Ha akarja, olyan, mint a kristálygolyó, egy ágy vagy pirula. De nővérré is változik, vagy okos géppé.

Repülni is tud, és ott lehet, ahol akar. Ő mondta nekünk, hogy te be fogsz ide jönni hozzánk. Nevet is adott

nekünk. Én Rinocska vagyok, ő Csirr, ő Csurr, ő Hopplahopp, ő Ram, ő Van, ő Csiribi, ő Csiribá.

Hirtelen egy hang ütötte meg Panni fülét. Megfordult, és ott állt előtte egy különös néni, akinek zöld szeme

ragyogott a jókedvtől. Ruhája szivárványszínekben tündökölt. Szivárvány ruháján mindenütt pöttyök voltak.

Ránevetett Pannira, azután forogni kezdett.

- A te kedvedért öltöztem furcsa pöttyös ruhába. Láttam, ahogy táncolsz, és hallottam az énekedet is. –

Hirtelen táncolni kezdett, és Panni egyik dalát énekelte.

 

12.

Hirtelen rezegni kezdett minden tárgy a teremben egy éles visító szirénahangtól.

- Riadó! – Alig mondták ki ezt a szót a gyerekek, máris megjelent valamennyi falon egy hatalmas kép: Panni

hálófülkéje az üres ággyal. Körülötte ott állt néhány szigorú professzor bácsi, meg egy undok felvigyázó

főnővér.

- Úgy kell a hálófülkéjébe vetíteni Pannit, hogy annyi másolatot készítsünk belőle, amennyit csak lehet. De

már késő volt. Színes fénysugarak pásztázták a termet. A fal megnyílt és egy csomó professzor és a főnővé

betolultak rajta. A főnővér erélyesen kézen fogta, és vezetni kezdte Pannit.

Ekkor egy csomó fal siklott félre a folyosón. Valamennyi nyíláson Pöttyös Pannik özönlöttek ki. Hajszálra

egyformák voltak. Csak tódultak ki a nyílásokon és egyre többen lettek. A főnővér megtántorodott és egy

pillanatra elengedte Panni kezét.  A lány pedig a tolongó másolatai közé vegyült.

- Úgy! Úgy! – suttogta a fejében Seholse néni. – Gyorsan ugorj be az egyik falnyíláson.

Panni megtette. A fémnyílás bezárult mögötte, és egyszerre… ott állt előtte Seholse néni.

- Ez az én külön titkos cellám. Innen képernyőről figyeljük, hogy mi történik odakinn. Mindegyik egy másik mű-

Panni után fut, melyikről azt hiszi, egyedül ő az igazi.

Igazi mulatságos ribillió alakult ki, amit a feltaláló gyerekek irányítottak a megfigyelőközpontból. 

 

13.

- Hogyan juthatnánk vissza Szeramisz apó birodalmába?

-  Velem repülsz! – mondta Seholse néni.

- Mi lenne, ha Seholse nénit ezen túl, Rőzse néninek neveznénk?

A terem egyszerre megtelt gyönyörű, színes, vidáman repdeső madarakkal. Torkukból ezüstős trillák törtek

elő.

- Mit mondanak? – kérdezte a kislány.

 - Azt mondják, nagyon boldogok, mert szabadok! – mondta Panni.

- Mi is boldogok, szabadok leszünk, és valódi széppé tesszük a világot, ha felnövünk! – kiáltozták a feltaláló

gyerekek.

- Találjunk ki egy jelszót! Mi legyen az? – kérdezte Seholse - Rőzse néni.

- Tudni! Merni! Akarni! Hallgatni! – zúgták a gyerekek.          

- Helyes – bólintott Rőzse néni, és máris ott lovagolt egy nagy cirokseprű rúdján. – Uccu, neki, szállj fel

Pöttyös lányka! Indulunk Szeramisz apóhoz.

Egyre magasabbra repültek. Rőzse néni vidáman énekelt Pannival. Hirtelen meglátták Szeramisz apó

virágos, üdezöld fákkal díszített, kék patakokkal, folyókkal átszelt védett birodalmát.

 

14.

Amint a gyepszőnyegre leszálltak, Panni odafutott Szeramisz apóhoz, és átölelte. Azon nyomban körbevették

őket szelíd és kedves állatok. Panni megfordult, és… egy hosszú hajú, csillámló aranyruhába öltözött,

szépséges tündért pillantott meg.

- Nahát! – Panninak szinte elállt a lélegzete. - Ez az új Rőzse néni éppen olyan, mint mesékben a tündérek.

- Köszöntjük valamennyien, és kérjük, maradjon mindig velünk! – mondta Szeramisz apó.

- De még mennyire hogy maradok! – kiáltotta a tündér. – A feltaláló gyerekekkel együtt mi fogjuk újra igazivá

varázsolni a kis kék bolygót, a Földet. Ez lesz a béke kertje, Szeramisz apó! Olyan, mint a maga birodalma.

Nemsokára meglátogatják az én kis barátaim!

- Szeramisz apó is benne van a szövetségünkben! – mondta a tündér.

- És én? Ugye én is? – kérdezte Panni.

-  Persze hogy benne vagy. De nem itt. Hanem ott, az időnek azon a pontján, ahonnan elindultál.

Panninak legörbült a szája.                         

-  Te csak ne itasd az egereket! – szólt rá Szeramisz apó szigorúan. Mit szólnának a szüleid, az Imamád és a

kisöcséd, ha üres lenne az ágyad reggel?

Panni hirtelen elképzelte a jelenetet.

- Tehát vissza kell menned a megszelídített gömbvillámban ugyanoda, ahonnan elindultál az idővonatodon.

És egyetlen percnek sem szabad eltelnie! Pontosan négy óra öt perckor hajnalban.

- Egyet azonban jól jegyezz meg, kislányom! – hajolt hozzá a tündér. – Egyetlen szót sem árulhatsz el arról,

ami itt történt veled.

Panni ekkor hüppögni kezdett. Egyszerre észrevette, hogy valamennyi kisállat vele hüppög.

- Látod! – szólt rá Szeramisz apó. – Megtanítottad őket a szomorúságra. Sohasem sírtak eddig. Csak te

vigasztalhatod meg őket. Úgy, hogy rájuk nevetsz örömödben, hiszen visszamégy a családodhoz, akiket

nagyon szeretsz. Tudnod kell, hogy olyan ajándékot viszel magaddal, amilyen a többi gyereknek, de

felnőttnek sincs.

- Milyen ajándékot? – kérdezte Panni.

- A tenyeredbe nőtt kristály eltűnik ugyan, mire a saját ágyadba érkezel, de mindenkinél jobban fogod érteni,

szeretni az állatokat, növényeket. S az agyadban élő emlékezet olyan erős lesz, hogy gyönyörű történeteket

fogsz írni róluk. mesében elmondhatod mindazt, amit itt megtanultál.

Panni már mosolygott. S a kisállatok sem sírtak többé. Szeramisz apó és a tündér megcsókolták feje búbját,

és honnan, honnan nem, előkerült a megszelídített gömbvillám, s ő máris a belsejébe lebbent. Az évtizedek

éppen olyan színes állomásokként tűntek fel, mint amikor Szeramisz apó birodalmába megérkezett. Amint

közeledett igazi otthonához, úgy növekedett benne a vágyódás családja után. nem vette észre, mikor érkezett

meg, mert félálomban siklott saját ágyába, a takarója alá, azután mély álomba merült.

- Sietni gyerekek! Mosakodni, fogat mosni, kész a reggeli!

- Imama! De jó hogy itt vagy! De jó, hogy hazajöttem!

- Valami rosszat álmodtál? – kérdezte Imama.

Panni nézte a tenyerét, amelyben az eltűnt kristály helyén apró folt pirosodott. Eszébe jutott Szeramisz apó

figyelmeztetése.

- Nagyon szépet. És majd mesét írok róla!

- Akartok egy nagyon érdekes történetet hallani a megszelídített gömbvillámról? – kérdezte Kockás Petitől és

Matyi Tamástól iskolába menet.

- Én akarok! – kiáltotta Matyi Tamás, de Kockás Peti csak megvonta a vállát.

- Az csak egy hülyeség lehet!

- Akkor egyedül Matyi Tamásnak mondom el, te pedig kimaradsz a titkunkból! – Panni Matyi Tamás füléhez

hajolt, és suttogva mesélni kezdett neki.

 - Ne sutyorogjatok! Ronda dolog! Mi az, amit mondasz neki?

 - Semmi. Téged úgysem érdekel. Majd Matyi Tamás délután feljön hozzánk, és ott folytatom a történetet.

Sietni kezdtek. Kockás Peti lemaradt tőlük, egy ideig dühösen rugdalta a kavicsokat, azután hirtelen neki

iramodott, és a szaladástól lihegve, halkan odavetette Panninak:

-  Délután én is felmegyek hozzátok! Hallani szeretném a történetedet. De elölről. Azt is amit Matyi Tamás

fülébe súgtál! Redben?

- Rendben! – mosolygott rá Panni nagylelkűen.

 

Rajzokat készítették:

Babály Kamilla, Budai Jázmin, Horváth Alexa, Horváth Vanessza, Terhes Zita, Vetró Bianka, Szurovecz Ernő, Répási Gergő, Szabó Blanka, Klimek Júlia, Mrena Beatrix, Szabó Blanka, Lele Noel - 1. c osztály

Csányi László, Csikos Alexa, Gyarmati Viktória, Lőrincz Kinga, Zsikó Alisa, Zsikó Richárd, Ungi Gábor, Kocsis Laura, Perneki Lara, Zákány Marcell, Savanya Olivér, Ördög Enikő, Szögi János - 3. c osztály

Kenyeres Anna, Nagy-Jójárt Diána, Raffael Alexandra, Sztojcsovics Alexa, Sztojcsovics Hanna, Tóth Péter, Zámbó Krisztina, Szilvási Dániel, Pálinkó László, Stumpf Kiara, Sáringer Olivér, Petrács Áron - 4. b osztály

 

Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola

2023.