Kép forrása: PNG
Tűz az iskolában.
- Te Alisa! Itt valami nem stimmel. Érzed ezt a füst szagot? – mondta Olivér az osztálytársának.
Tízórai szünet volt, és a gyerekek bennmaradhattak az osztálytermükben.
Nemsokára ott termett a többi gyerek is, és rémülten tapasztalták, hogy az ajtón jelentős mennyiségű füst
szivárog be a terembe. Szerencsére tanító nénijük egy percig sem tétlenkedett.
- Gyerünk, egy-kettő gyerekek, gyorsan ki az ajtón!
És mindenki ügyesen elindult az ajtó irányába.
Egyre nagyobb lett a füst. Az idősebb gyerekek a kisebbeket segítették, biztonságos füstmentes helyszínekre
eljutni. Szerencsére megérkezett a tűzoltóság is. Az egyre sűrűbb füstben irányították a gyerekek
kimenekítését.
- Jaj, mi lesz a kedvenc állatainkkal? – aggódott Laura. Mert eszébe jutott, hogy pont a mai napon hozták be
kedvenceiket megmutatni a többieknek, környezetismeret órára.
- Nem, nem! - perlekedett Lara a társával – most az emberi élet a legfontosabb. Az állatok kimentését bízzuk
a tűzoltókra!
Alexa azért fölkapta macskáját, és sietve indult kifele a barátnéja után. Tudta Mirci mennyire félős. Bennégett
volna, ha nem viszi magával.
Egy kisebb csoport, Viki vezetésével igyekezett biztonságos helyre. A nagy füstben egy tűzoltó néni mutatta
nekik a jó útvonalat. Gabiék majdnem rossz irányba indultak el, szerencsére a tűzoltó hangja segítette őket, a
helyes irány kiválasztásában.
- Ne arra menjetek fiúk! – hallották a megmentőjük hangját.
Odakint már egyre nagyobb lett a tömeg, és aggódva figyelték a tűzoltók munkáját.
Laci látta, hogy két osztálytársát milyen hősies erőfeszítéssel mentették ki a veszélyes helyzetből. Mentés
után a tűzoltók eloltottak minden tüzet, és elkezdődhetett a tűz okainak a kivizsgálása.
A gyerekek példát mutattak bátorságból. Nem ijedtek meg. Azt tették, ami a feladatuk egy ilyen helyzetben.
A rajzokat készítették:
Savanya Olivér, Zsikó Alisa, Lőrincz Kinga, Ördög Enikő, Kocsis Laura, Perneki Lara, Csikos Alexa, Gyarmati
Viktória, Ungi Gábor, Zákány Marcell, Csányi László és Zsikó Richárd
3. osztályos tanulók
Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola
2023.
Ezt a mesét írta: Török Zsuzsanna amatőr író
Általános iskolás korú gyerekeknek tanítok rajzot. Nagyon szeretünk meséket illusztrálni. Rajzaink díszítik többek között a Magyarországon is megjelent J.K. Rowling: Az Ickabog című könyvének egyes fejezeteit. Az évek folyamán nagyon sok szép kép készült a gyerekek keze nyomán. A rajzokat nézegetve eszembe jutott: mi lenne ha a képekhez én írnék egy mesét? Így született meg a Kereső elnevezésű munkám....
Dávid Meseszőnyeg
2023-06-04 00:48
A mese jó lett, olyan egyálltalán nem rossz, de olyan csúcsszuper se, bár nagyon sok mese nem a legjobb, egyik ezért, másik azért. Na de mindegy, azt mondom, jó lett, de furcsa, egy szó se esik a mesében a tűzriasztó megszólalásáról, mivan, az iskolának