Teodor iskolába megy

Teodor iskolába megy.

Teodor iskolába megy

 Nagyot nyújtózott a nap az égen és kissé még álmosan, de szikrázó ragyogásba kezdett. Először a harmatos fűszálakat cirógatta meg, majd a fák levelein hintázó kövér vízcseppeket kergette szét.

 Teodor, a kis bika frissen és vidáman lépett ki a fülledt istállóból, miközben szemeit hunyorogva próbálta hozzászoktatni a vakító napfényhez. A farmon ilyenkor indult az élet. A tyúkok, a kacsák előbújtak szállásaikról, s hangos rikácsolás közepette tolakodtak az etetők mellett. A tehenek is felsorakoztak, hogy friss tejet adjanak a gazdának, a lovak csendesen legelésztek a réten. Teodor legjobb barátja, - Samu, a malac, - hatalmas röffenések közepette dagonyázott a sárban, majd perdült egyet és elindult Teodor felé. A kis bika jókat kuncogott, amint meglátta a fekete, rövid lábú gombócot közeledni.

- Jó reggelt Teodor! – harsogta. Elkísérhetlek ma a reggeli sétádra?

- Tudod jól, hogy mindig egyedül megyek. – pirított rá a kis bika.

- Jól van, akkor én meg nem játszom veled többet. Inkább Gedeon, a kecske lesz a barátom, ő nem ilyen undok, mint te. – fordított hátat duzzogva Samu.

 Teodor és családja hosszú ideje éltek itt a farmon. A kis bika minden reggel felfedező útra indult, ahová soha senkit nem vitt magával. Átvágott a réten, illedelmesen köszönt a lovaknak, majd futásnak eredt. Közben tarka pillangókat kergetett, döngicsélő méhecskéket próbált elkapni a szájával, de legjobban az erdő széli bokrok zsenge hajtásait imádta legelészni. Egészen belefelejtkezett a finom falatok élvezetébe, mikor az erdőből zaj hallatszott. Lassan lépkedve indult el a hangok irányába, óvatosan meglapult a bokrok között, így tökéletesen ráláthatott a tisztásra. Hatalmas volt a nyüzsgés, állatok jöttek az erdő belsejéből, nevettek, ugráltak, ölelgették egymást. Teodor elképzelni sem tudta, hogy mi folyik itt, eddig egyetlen sétája alkalmával sem  tapasztalt hasonlót. Egyszerre csak fülsiketítő kolompolás hallatszott, az állatok szétszéledtek, majd szép sorban egymás mellé ültek. Volt ott őzike, nyúl, róka, borz, vaddisznó, medvebocs, madarak, szinte minden állat képviseltette magát.

 A kegyetlen zajt a tisztás közepén álló medve csapta, aki hatalmas mancsával egy harangot lóbált.

- Jó reggelt mindenkinek, - szólalt meg kedvesen, - örülök, hogy a hosszú nyári szünet után az erdei iskola ismét megnyitja kapuit. Remélem, hogy még nem felejtettetek el mindent, amit korábban tanultatok.

Az állatok közt hangos zsivaj támadt, mindenki éppen a mellette ülőnek mondta a magáét. A medve ismét megrázta a harangot, mire néma csend lett.

- Köszönöm! – szólt mosolyogva. Nem szeretnélek titeket mindjárt az első napon tanulással fárasztani, ezért mára azt terveztem, hogy mindenki beszámol a nyári élményeiről. Az óra végén közösen elmondjuk a kedvenc mondókátokat, aztán mehettek is haza.

Az állatok megint duruzsolni kezdtek, olyanok voltak, akár egy felbolydult méhkas. A medvetanító magasba emelte kezét, majd így szólt.

- Kezdjük is el mindjárt, hogy mindenki sorra kerülhessen.

 Teodor egy lépéssel beljebb lépett a tisztás irányába, hogy mindent jól halljon. Nagyon kíváncsi volt az állatcsemeték történeteire. Hirtelen elfogta a vágy, hogy ő is közöttük lehessen. A farmon már minden olyan megszokott volt, soha nem történt semmi érdekes. Gedeonnal jól megkergették a tyúkokat, amit eleinte nagyon viccesnek találtak, de már mindketten unták. Aztán ott van Samu, akivel rendszeresen összeverekedtek, pedig jó barátok voltak. Az ilyen csetepaték után Teodor mindig büntetést kapott a mamájától és pár napig nem mehetett a megszokott sétájára. A kis bika egyre erősebb késztetést érzett, hogy ő is iskolába járhasson. El is határozta, hogy amint hazaér, megbeszéli tervét a szüleivel Mély gondolataiból az állatok hangos nevetése hozta vissza az erdei tisztás valóságába. Szép sorban mesélte el mindenki a legizgalmasabb nyári kalandját, ami aztán nagy derültséget keltett a kis tanulók körében. A történetek végére érve ismét a medve vette át a szót.

- Mindenkit dicséret illet, bár néhányan kicsit jobban megerőltethették volna a fantáziájukat. Összességében azonban elégedett vagyok, szépen fogalmaztatok, és örülök, hogy tartalmasan töltöttétek a nyári vakációt.

 Teodornak fogalma sem volt arról, hogy mit jelenthet az a fantázia, de úgy gondolta, ha iskolába járna, akkor minden ilyen különleges dolgot megtanulhatna. Miközben így elmélkedett, egy korhadt faág hatalmasat reccsent a lába alatt. A hátul ülő állatok a bokrok irányába néztek, de Teodornak szerencsére még sikerült gyorsan hátra lépnie, így nem fedezték fel őt.

- Hú, ez rázós volt! – suttogta hallkan, majd figyelmét ismét a tisztás irányába fordította.

 Az állatcsemeték mind felálltak és vidáman, nevetve kezdtek bele kedvenc mondókájukban, ami egyben az erdei iskola indulója is volt.

- Csodás hely az iskola!

Sok kis gyerek jár oda.

Betűt vetnek, számolgatnak,

Bölcs meséket olvasgatnak.

Mókás nótát énekelnek,

A tréfákon jót nevetnek.

Ezért jó az iskola,

Ki elkerüli, ostoba!

 A vers után összepakolták a felszerelésüket, elköszöntek a tanítótól és egymástól, majd kis csoportokban hazafelé indultak. Az addig élettel telt tisztás teljesen némává lett. Ideje volt, hogy Teodor is haza induljon. Már csak pár lépésnyire volt a kaputól, mikor Samu futott eléje.

- Jól ki fogsz kapni a mamádtól Teodor, - mondta kárörvendve, - mert egész nap nem talált sehol.

- Törődj a magad dolgával! - felelt dühösen Teodor, majd szélsebesen elviharzott az istálló irányába.

- Ideje volt, hogy előkerülj! – kezdte szigorúan mondandóját a mamája. Megtudhatom, hogy merre járt egész nap a fiatalúr?

Teodor lesütötte hatalmas barna szemeit, farkával zavartan csapkodott jobbra-balra. Összeszedte minden bátorságát, majd alig hallhatóan így szólt.

- Iskolába szeretnék járni!

- Hogy mit szeretnél? – kérdezett vissza a mamája, mintha nem értette volna tisztán gyermeke szavait.

- Egész nap az erdő szélén voltam és meglestem az állatokat a tisztáson. Egy csomó vicces történetet meséltek, ott volt a tanító bácsi is, és mindenféle érdekes  dolgot mondott, valami fantáziáról is beszélt, meg arról, hogy mennyi újdonságot  fognak tanulni. Szeretnék velük együtt iskolába járni! – sorolta érveit buzgón a kis bika.

- Aztán mire lesz jó neked az az iskola? – enyhült meg a mamája, mert szíve mélyén büszke volt gyermekére.

- Szerzek egy csomó új barátot, mert Samuból már nagyon elegem van. Aztán amit tanulok az iskolában, azt elmesélem majd itthon. Éééés ha nagyon jó tanuló leszek, akkor én lehetek a tanító bácsi a farmon. Mamaaa, annyira szeretném!

 A mama szemei könnyel teltek meg, amit gyorsan le is törölt, nehogy Teodor azt gondolja, hogy elszomorították a szavai. Hatalmas puszit nyomott gyermeke arcára, aztán elindult, mert számos teendő várta.  Az ajtóban még megállt egy pillanatra.

- Igyekezz, szedd rendbe magad, ma este korán fekszünk. Elkísérlek abba az iskolába, ha még reggel is úgy gondolod.- kacsintott huncutul, majd kilépett az udvarra.

Teodor azt sem tudta, mit csináljon örömében. Mint az őrült, rontott ki az udvarra és keresztül-kasul vágtatva kiabálta.

- Iskolába fogok járni! Iskolába fogok járni!

A tyúkok rémülten menekültek, a kacsák ijedten hápogtak, Samu meg csak bambán bámulta barátját, és nem értette, hogy mi történik. Az idősebb állatok elégedetten mosolyogtak.

 Azon az estén Teodor alig bírt elaludni az izgatottságtól. Álmában egy hatalmas farm közepén állt, körülötte állatok. Mindenki csodálattal figyelte őt. Tanár volt! Teodor a kis bika, megálmodta a jövőt!

Bérczi Beáta