Törprengeteg

Törprengeteg.

Törprengeteg

Dereng a hajnalgyöngyös gyalog út,

színesedik fejünkben a képzelt álomút.

Szívünkben reppen a tündér út,

Szeretet piciny varázspálcájával.

Bármilyen nehéz göröngyös  ösvény sara,

rengeteg csodát gurít eléd,

olyat látsz meg mit csak  az út szeme ért,

Mert az útnak is van szeme.

Kíváncsi vándorlók tekintete ,

Kik már a hernyóban meglátják a lepkét,

Így mentek a kis törpék,

Míg rájuk nem szenderült az éj.

Akkor kicsit elöntötte őket a félsz.

Csillagokban keresték az út térképét,

Míg rá nem jöttek, hogyha megfogják egymás kezét,

Nem eshetnek el, hisz mindig egymást felsegítenék.

Elől ment a legcsendesebb de legélesebb eszű , szemű.

Reszkettek a falevelek alattuk és felettük zizegtek,

De nem féltek a törpgyerekek,

Hiszen ahogy kezeik összeértek, egyszer csak

Segítő szándékuk varázspálcájától felmelegedtek.

És a sok lepke, szentjános bogár világosságként e nagy melegségre szeretetre,

Odasereglettek, mint ahogy otthon hívagató

Lámpafénye integetett nekik a sok törpemberke.

Együtt óriás mozgó égősorok lettek.

És felszabadult kedvük angyalként örömükben énekeltek.

A madarak is erre oda reppentek.

Ők is dalba kezdtek így a népes menettel.

A tisztáshoz értek a megjelentek a gombaházfények.

Együtt kívántak boldogságot a csillagszemeikkel,

Az erdők népének. A tisztás tó tükrében

Meglátták milyen fényesek.

Láttál a csillagok fénye bennük táncol,

Így lett a nagy törpeláncból,

A szeretet körtánca, ünneplő létük,

A környéket körüljárta.

És akkor történt hogy eszre sem vették,

Az éj sötétjét elvesztették a Nap aranyát megnyerték.

Felkelt a Nap tündér, 

Harmatörömkönnyben ragyogott a rét.

És a törpök bár máskor is leszállt az éj,

Már nem féltek egymás kedves szívét.

Megérezték  segítő kezeikbe költözött a szeretetfény. 

Ez lett az ő varázserejük,

sok csodának vált lakhelyül,

minden éjjel színes álmokat

Váltott valóra erdejük, törp erejük.