Tündérpapával az erdőben

Tündérpapával az erdőben.

Néhányan közületek már jól ismerik Tündérmatit, a tündérlányt. Aki a páfrányliget szélénél él a tündérlakban, és akinek hosszú, barna haját rózsaszín szalag fogja össze. Kis szárnyacskáival szokott röpülni, de ha leszáll, szép haja eltakarja őket. Olyankor bárki igazi kislánynak nézhetné.

Egyik reggel Tündérmati ébredés után kinézett az ablakán és Tündérpapát látta szorgoskodni. Nagyon megörült, mert ilyenkor nem szoktak találkozni. Tündérpapa általában nagyon elfoglalt, híres tündérlak építőként sokan hívták segíteni.

„Szép jó reggelt Tündérpapa! De jó, hogy itt látlak!” – köszöntötte Tündérmati.

„Neked is szép reggelt! Már vártam, hogy felébredj, van kedved velem jönni?” – kérdezte Tündérpapa

„Nagyon szeretnék, de hova megyünk? Együtt fogunk most új tündérlakot varázsolni?”

„Valami sokkal érdekesebbet dolgunk lesz. Elröpülünk a Páfrányliget széléhez, a kiserdőbe és bogyókat, meg gyógynövényeket fogunk szedni. Hozd a kis kosárkádat is!”

El is indultak, de Tündérmati sokszor lemaradt. Tarka kis pillangó-barátai között röpültek el, akikkel kicsit kergetőzött a szikrázó napsugarak között. Azért Tündérpapát is mindig utolérte, így nemsokára megérkeztek a kiserdő széléhez. A közelben, a fák között néhány őzike keresgélt a fűben. A szélső ágon bagoly aludt az éjszakai vadászat után. Egy távolabbi fára épp egy mókus szaladt fel.

„Nézd Tündérpapa, madárfiókák” – mutatott egy közeli fára Tündérmati.

„Látom, és azt is, hogy nincs velük a madármama. Biztos kukacot keres fiókáinak.” válaszolta, és így folytatta: „A magasban szerencsére jó helyen vannak. Mi meg csak sétálni fogunk itt, nem használjuk a szárnyainkat. Vigyáznunk kell, hogy ne zavarjuk az erdőlakók megszokott életét, mert itt csak vendégek vagyunk.”

„Én mindig nagyon óvatos vagyok, ha erre járok. Jó hogy idejöttünk, mert már régóta szerettem volna veled sétálni, Tündérpapa, de soha nem érsz rá.”

„Ezért is hoztalak magammal. Ketten együtt megkeressük és összeszedjük azokat a bogyókat és leveleket, amire szükségünk van. Gyere, sétáljunk, és elmesélek egy embermesét”

„Az emberek hosszú időn át szépen, békében éltek, tették a dolgukat. Mindent a maga idejében végeztek el, ahogy kellett. Ahogy az évszakok váltották egymást, úgy vették az emberek is sorba a teendőiket. Néha mégis előfordult, hogy valaki megbetegedett. Ilyenkor a füves emberekhez mentek gyógynövényekért, aki tanáccsal is ellátta őket, hogyan kúrálják magukat. Persze gyógyfőzeteket, teákat akkor is ittak, amikor egészségesek voltak, hogy távol tartsák a betegségeket.

Egyszer híre jött a szomszéd faluból, hogy valahol messze egy nagy mágus nem füvekkel, vagy gyógynövényekkel házal. Helyette ismeretlen eredetű varázsporokat készít, és kis zsákocskákban, vagy üvegcsékben adja el a beteg embereknek. Elég egy kevés, és máris elmúlik a főfájás, vagy fogfájás. Egy másik por meg hasfájásra kell, abból is csak egy adag, és máris minden rendben.

Annyian vásároltak nála, hogy már nem kellett házról-házra járnia, hanem hozzá mentek különböző bajaikkal, és sok-sok varázsport adott el. Már töménytelen aranya volt, és számtalan mágus tanonccal dolgozott.

Az emberek mégis beszéltek valami mást is, rebesgették, hogy valami nincs rendben az új csodaszerekkel. Amikor megették a varázsport, akkor elmúlt a fájás a tagjaikból, azt hitték, egészségesek lettek. De kis idő elteltével újra más bajuk lett, amire másik varázsport ajánlott a nagy mágus. Azt is sok pénzért lehetett csak megvásárolni. Ez így ment egy ideig, és legtöbbször csak nagy sokára, sok varázspor felhasználása után tudtak meggyógyulni.

Emlékeztek még a füves emberek növényeire, főzeteire. Az öregek még tapasztalták, hogy a természetben minden megtalálható, amire az embernek szüksége lehet. Egymásnak adták át a tudást a régiek, hogy betegség esetén hol találnak a kúráláshoz alkalmas virágokat, növényeket. Ismerték a kamillavirágot, hársfavirágot, kakukkfüvet, galagonyát, bodzabogyót. Mind-mind más nyavalya ellen hatásos, és segíti testük saját gyógyító munkáját is.

Azt is megtanulták, hogy nem csak akkor kell gyógyteát inni, ha valamilyen kór támad. Az egészségre vigyázni kell, ehhez a növények varázsereje adja a védelmet.

Nem mentek többé a mágushoz, hanem felújították a régi tapasztalatokat. Az emberek újra azt követték, amit apáik, nagyapáik tettek. Már csak a gyógynövényeket keresték, és egymásnak is segítettek a kúrálásban.”

„Akkor már az emberek is majdnem úgy élnek, mint a tündérek?” – kérdezte Tündérmati.

„Ha az emberek természettel összhangban élnek, és csak azt használják, ami megterem körülöttük, az már hasonlít Tündérországra.”

„Nekünk is vigyáznunk kell a növényekre, hogy mindig tudjunk gyűjteni Mamunak”

„Ez így van, de a tündérek soha nem is bántanák növénytársaikat.” – válaszolta Tündérpapa.

„Ezért is kell óvatosan gyűjteni, mindig csak annyit, amennyire szükségünk van. Látod, a földből sem húzzuk ki az egészet gyökerestül, ha csak a levele hasznos nekünk. Néhányat leszedünk belőle, így a növény tovább élhet.”

„Mégis láttam már, hogy időnként sokat szedünk le, majdnem mindet.”

Tündérpapa helyeslően bólintott, és így válaszolt:

„Látom, jól megfigyeled, hogy mi történik körülötted. A virágok, levelek, gyökerek mind-mind másként segítik az egészségünket. Persze nem is egy időben nőnek. Amelyek egyszerre virágzanak, azokat csak akkor lehet begyűjteni. Persze hagyunk is belőle, hogy újra tudjon nőni, mikorra megint eljön az ideje.”

„A méhecskéknek meg nem marad virág?”

„Jó, hogy gondolsz rájuk is, kis fekete-sárga csíkos barátainkra. Lassan már ide is értünk a tisztásra, te is hallhatod zümmögésüket. Látod, milyen szorgosan forgolódnak a napsütötte szirmokon? Nekik mindig marad virág, de megtalálják az újonnan kinyíló virágkelyheket is. A virágport beviszik a kaptárba, amiből annyi mézet készíthetnek, hogy nekünk is jut.”

„Nézd Tündérpapa, közben milyen sok virágszirmot szedtünk a kosárkába! Nagyon finom illatuk van! Mamu mit csinál ezzel a sok virággal?” – kíváncsiskodott Tündérmati

„Mamu szépen átválogatja, és a napon megszárítja mindet. Utána el lehet tenni a kis zsákocskákba. Így akkor is kéznél van, amikor nem virágzik éppen, de mégis szükség van rá” – válaszolta Tündérpapa.

„A finom teák is ezekből a virágokból készülnek?”

„Bizony, Mamu mindig tudja, mire van szüksége kis tündérkéinek.”

„Én mézet is kaptam a teámba” – mosolyodott el Tündérmati.

„Ideje visszaindulnunk, hogy elvihessük Mamunak a kosárkádat. Közben az erdőben még szedünk néhány bogyót is”

„Tündérpapa nagyon jó, hogy együtt sétálunk. Ha meg visszaértünk, Mamu biztos finom teával vár megint minket. Ez nagyon szép nap!” – kiáltotta Tündérmati

„Én is szívesen sétálok veled, és remélem, még sokszor lesz rá időnk” – mosolygott Tündérpapa.

Itt a vége, fuss el véle!