Új élet az öreg vízimalomban 2. rész

   Kicsivel később, Katica mégis csak meglátogatta Ilka mamát, hogy a gyerekekkel minden rendben van-e. Ilka mama meglepődve nézett Katicára.

 - Innen már régen elmentek. Azt hittem bújócskázni fognak, mert annyit hallottam a pusmogásukból, hogy “majd jól elbújunk”. - gondolkodott Ilka mama. Na, Katicának sem kellett több, szaladt Regőhöz a hírekkel. Regő hallgatva Katicát, csak ennyit mondott : - Ehen! - majd megint csak : - Ehen! 

Közben Talabér hazaérkezett a rakománnyal. A szekér zörgését meghallva, mind az öt gyerek kivágtatott a házból, hogy üdvözölje édesapját. 

 - Mit hozott édesapám? - kérdezte a legkisebb, Egon.

 - Nem hoztam én mást, csak magamat! - mondta nevetve fiának Talabér.

De amikor ezt kimondta, a kisfiú felfordította a kosarat. Ekkor előtűnt a két potyautas kobakja. 

 - Édesapám! Mért hozott haza két gyereket? - nézett Egon csodálkozva apjára. Huba, és Hanga, a szekér rázkódásával szépen álomba merült a kosár takarásában. A kis Egon kérdésére, és döbbent arcára a többi gyerek is oda tódult Talabérral és a gyerekek anyukájával a szekérhez. Először Huba nyitotta résnyire a szemét, aztán gyorsan vissza is csukta. Közben megbökdöste Hangát. A kislány most álmos szemekkel nézett az őt körülvevő hét emberre. 

 - Hát ti mit csináltok itt? - kérdezte őket Talabér. 

 - Világgá mentünk! - vágta rá nagy bátran Huba. - Tyű! A világjáró mindenit! - vakarta kobakját Talabér. - Most jól feladtátok nekünk a leckét! Na gyertek ti csavargók! Vacsorázzunk, aztán kitaláljuk a többit! - és egyesével levette őket a szekérről. Nem kellett sok idő, Huba és Hanga  összebarátkoztak Talabér gyerekeivel, és hangos kacagással kergetőztek az udvaron. Talabér úgy döntött, hogy miután ettek, visszafordul a szekérrel, hogy hazavigye a világjáró gyerekeket. 

 Közben, a vízimalomnál Regő megnyugtatta Katicát, hogy nincs semmi baj, mert most értette meg, hogy mit akart neki mondani Loncsos kutyus. 

 - Emlékszel, hogy a nagy fonott kosár hogy állt a szekéren? - kérdezte Regő a feleségét. 

 - Én csak azt tudom, hogy édesanyád annyit hallott tőlük, hogy jól elbújunk. - mondta gondolkodva Katica. 

 - Na és szerinted hova bújtak a kis rosszcsontok? - nézett feleségére Regő.

 - Tán csak nem, hogy Talabér uram szekerén a nagy kosár alá? - jött rá Katica a turpisságra. - És Loncsos kutyus ezt akarta elmondani nekünk, csak akkor még nem értettük. - nyugodott meg Katica.

 - Most lóra pattanok, és elmegyek értük! - vezette elő Kedves nevű lovacskáját Regő. - Ne izgulj Katicám, hamarosan itthon leszek velük! - Intett Regő a feleségének, és elvágtatott az úton a kosárfonó után. Fél úton aztán találkoztak is. Talabér átadta a fáradt csavargókat édesapjuknak, aki felvette maga elé Hangát, háta mögé pedig Hubát.

 - Köszönöm Talabér uram a fuvart! - mondta Regő a kosárfonónak!

 - Igazán nincs mit! - mondta Talabér. - Nagyon bátrak ezek a gyerekek, jó lesz vigyázni velük! - tette még hozzá nevetve. Aztán mindketten megfordultak, hogy hazafelé vegyék az útirányt. A vízimalomban Katica hallva a ló patájának dobogását, egyből kiszaladt, hogy fogadja a családját. Megnyugodva látta meg a gyerekeket, és Regőt. Katica levette Hubát, majd Hangát a lóról, és vitte őket az ágyukba. A gyerekek a fáradtságtól szinte ájultan aludtak reggelig. Regő szemére azonban sokáig nem jött álom. - Még csak hat évesek, és már ilyen kalandokba keverednek. Mi lesz itt később? Hogyan is tudnám megértetni velük, hogy máskor ne csináljanak ilyet? - gondolkodott erősen. Hanem aztán Regő dilemmáját Loncsos kutyus oldotta meg. Reggel ugyanis Huba, és Hanga már az udvaron játszott, amikor is feltűnt nekik, hogy nincs otthon Loncsos. Hiába hívogatták, nem jött.

 - Hova lett? - nézett szét Huba.

 - Ugye nem lett baja? - kereste könnybe lábadt szemmel Hanga is a kutyust. Aztán berohantak a házba, hogy elmondják a szüleiknek is, hogy Loncsos eltűnt.

 - Apa! Anya! Loncsos nincs meg! - kiáltották egyszerre. Regő és Katica is kiment, hogy megnézzék, mi történt.

 - Lehet, hogy ő is világgá ment? - tette fel a kérdést elgondolkodva Regő.

 - De miért?  - Itt jó sora volt, és nagyon szerettük! - mondta szipogva Hanga.

 - Igen! Hogy hagyhatott itt minket? - hajtotta le a fejét szomorúan Huba.

 - Lehet, hogy kalandot keresett, és nem gondolta, hogy milyen fájdalmat okoz ezzel nekünk. - mondta Katica megsimogatva a szomorkodó gyerekek buksiját. A gyerekek csak most érezték át igazán, hogy ők is azt tették, mint a kutyus, nagy szomorúságot okozva ezzel a szüleiknek.

 - Anya! Apa! Ne haragudjatok, hogy mi is világgá mentünk! - ölelték meg a gyerekek szüleiket.

 - Az a jó, hogy nem lett semmi baj! - kapta fel Hubát és Hangát Regő. - De ugye többet nem mentek világgá? - kérdezte őket szeretettel.

 - Soha! - vágta rá Huba. 
 - Soha többet! - ígérte Hanga is.

 - Viszont most elmegyünk, és megkeressük Loncsost! - mondta Regő. Addig haza sem jövünk, míg meg nem találjuk! - tette még hozzá. Erre a gyerekek is felvidultak.

 - Az nagyon jó lesz! - mondták a gyerekekk. - Keressük meg!

Folyt. köv 

További mesék a www.esztimese.hu oldalon! Ott is várlak szeretettel!