Új élet az öreg vízimalomban 4. rész

Regő most megvizsgálta a csapdát. Katica odaült az őzike mellé, és nyugtatgatva ölelte át. A gyerekek feszülten figyeltek. Még Loncsos is átérezte a pillanat fontosságát. Aztán Regő nagy levegőt vett, és kiszabadította a foglyot a béklyójából. Így, hogy Katica fogta az őzikét, annak eszébe sem jutott elszaladni. Huba hozta a vizes tömlőt, Hanga pedig Ilka mama kenőcseit, és a kötöző anyagot. Regő kimosta az őzike sebeit, lefertőtlenítette, bekente a környékét, és bekötözte. Majd rátették a hordágyra. A pokrócból is hordágy lett. Leterítették és belefektették a gidát. Elöl Hanga fogta a pokróc két csücskét, hátul pedig Huba.  Regő a hordágy hátsó részét fogta, az első két fogóját pedig Katica. Így indult vissza a mentő csapat. Loncsos pedig már boldogan követte őket a kitaposott úton visszafelé. Jócskán elfáradtak, mire hazaértek. Ilka mama összecsapta a kezét, mikor meglátta őket. 

 - Hát ti meg mit hoztatok? És hol találtátok meg Loncsost? Mindenki jól van? Minden rendben? - tette fel sorjában a kérdéseit aggódva. Mikor biztonságba helyezték az őzikéket és Ilka mama a gondozásába vette őket, ebéd közben aztán mindent elmeséltek neki. 

 - Nahát micsoda kalandos ez a nap is! - mondta most már megnyugodva.       

 - De ugye nem megy senki világgá, és senki nem fog  elveszni?! - tette fel  a kérdést, a gyerekekre kacsintva. A gyerekek persze megígérték, hogy nem fognak soha többé világgá menni! A sok izgalom után megnyugodva, mindenki ment a dolgára. Ilka mama indult, hogy gondoskodjon a sérült lábú őzikéről, és a kis gidáról. Regő, hogy karban tartsa a malmot, Katica pedig összeszedte a tojásokat, hogy tésztát gyúrjon belőle. Huba és Hanga pedig Loncsos kíséretében lementek a patakra, hogy horgásszanak. Múltkor Elemér apóka hozott kézzel készített botot horoggal, és megtanította a gyerekeket a hal fogás minden trükkjére. 

Levittek egy favödröt, bízva abban, hogy lesz majd mit beletenni. Amíg ültek a parton egymás mellett, fogva a botot csendben, volt mit megbeszélni. Loncsos pedig közöttük feküdt, kifáradva a reggeli csatangolásból, őzike mentési akcióba keveredésből, rókával való hadakozásból kifolyólag. 

 - Jaj Loncsos! Olyan jó, hogy nem vesztél el! Tudd meg, hogy nagyon hiányoztál! Megígérjük, hogy mi sem hagyunk itt téged soha! - mondta Hanga a kutyust simogatva. 

 - Nézd már! Mit hoz a víz? - mutatott Huba egy a vízben úszó közép vastag fatörzsre. 

 - Mit nézzek rajta? - kérdezte Hanga. - Figyeld! Hogy úszik! - mondta fellelkesülve Huba. 

 - Na és? - nézett értetlenkedve Hanga. 

 - Hát mi is úszhatnánk így! Elmondom hogyan! - és Huba a jó ötletétől teljesen lázba jött. 

 - Figyelj! Ha több farönköt összekötünk, akkor mi is úszhatnánk vele! - mesélte izgatottan testvérének. - Csak keresnünk kell jó rönköket! - nézett kérlelőn Hangára Huba. 

 - Na jó! - adta be derekát Hanga. - De mi lesz a halakkal? 

 - Majd az úszó farönkökről horgászunk! - nyugtatta meg Huba a testvérét. 

Így aztán mindketten letették a botot, és elindultak farönköket keresni. Ez elég nagy munka volt. Sokat kellett járni kelni, mire megfelelő méretű darabokat találtak, a tutajhoz. Aztán azokat oda is kellett húzni a patakparti tisztás helyre. Végül sikerült összegyűjteni 10 darabot. Na de most ezeket össze kellett valahogy kötözni. A patak melletti fűzfa gyenge ágaival végül sikerült összeerősíteni a rönköket. Mivel sokat kérdezgették Talabért, hogy hogyan lehet a vesszővel fonni, így egészen ügyesen megoldották a tutaj építést.

 - Na! Kikellene próbálni! - állapította meg Huba. 

 - Előbb menj rá te! - engedte át a lehetőséget Hanga. 

 - Hát jó. - Huba előbb a vödröt tette rá. Látva, hogy nem süllyedt el, megpróbált rámászni. A tutaj imbolygott, megnehezítve a feljutást.

 - Na gyere már! - intett Hangának. Loncsos ott izgult a parton, nem értve, hogy mire készülnek a gyerekek. Végül addig hívták, míg végül a kutyus is felugrott. Innen aztán sokkal izgalmasabb volt a horgászat. Huba büszkén nézett Hangára. 

 - Látod, mit csináltunk? Ez nagyon felnőttes! - állapította meg elégedetten. 

 - Így tényleg jobb halakat fogni! - ismerte el Hanga. Aztán végül a békés nyugodt ringatózástól teljesen elpilledtek. Loncsos a vödörben úszkáló halakat figyelte egy darabig, de aztán elnyomta az álom. Később a fáradtságtól elcsigázott gyerekek is elfeküdtek a tutajon, és követve Loncsost, békésen elaludtak. Így észre sem vették, hogy a tutaj szép lassan, de a patak sodrásával úszott messzebb, és messzebb. Folyt. köv.

Látogass el az “Eszti-mami meséi” web oldalra! Ott is várlak szeretettel!