Varázslatos karácsony

http://mocorgohaz.hu/
 Fodor Gyöngyi - Varázslatos karácsony
Egy hideg téli napon, amikor a hópelyhek egymással versenyre keltek ki ér le előbb a földre, született egy édes kislány, Nina. Szülei a rozoga ház mögötti veteményeskert betakarításából, néhány fa gyümölcséből és egy...

Kép forrása: pixabay

 Fodor Gyöngyi - Varázslatos karácsony

Egy hideg téli napon, amikor a hópelyhek egymással versenyre keltek ki ér le előbb a földre, született egy édes kislány, Nina. Szülei a rozoga ház mögötti veteményeskert betakarításából, néhány fa gyümölcséből és egy kecske kevés tejéből  éltek nyomorúságosan.   Napjában csak egyszer ettek azért, hogy a kislányt is táplálni tudják. Mindent megtettek volna, hogy ne szenvedjen hiányt, de a krumpli már tél közepére elfogyott,  sárgarépán, káposztán és almán tengődtek, mert a kecske teje Ninának kellett. Tudták, hogy nem képesek fényes jövőt biztosítani a gyermeküknek, bármennyire is szerették volna, ezért amikor a kislány három éves lett és a nyomorúságuk már az égig ért nagyon szomorú döntést hoztak.  Elvitték őt az árvaházba, ahol az apácák gondjaira bízták abban a reményben, hogy majd egy gazdag és tehetős család örökbe fogadja. Végtelen sok bánattal és sajgó szívvel hagyták el a rozoga kis házat, távoli vidékre indultak munkát és megélhetést keresni.  Hátukon egy hatalmas zsákkal, melyben a reményeiket cipelték.

Nina  néhány napja töltötte be a hatodik életévét. Még mindig ugyanabban az árvaházban élt  sok más gyerekkel együtt.  “Szomorú és magányos hercegnő”, így hívták, így csúfolták a többiek, mert soha sem játszott velük, egyedül ült az ablakban és szomorú tekintettel bámult kifelé. Vajon mit gondolt az a kis fej? Miről álmodott?  Talán várt valakire? Csak Isten a megmondhatója, akivel éjszakánként suttogni szokott, kérni, hogy védje meg őt.

Egyetlen barátja egy teknősbéka volt, akit egy magányos sétán talált az árvaház parkjában az őszi levelek szőnyege alatt.  Miminek nevezte el, és egy dobozban tartotta. Időnként kivitte a parkba, vagy a konyhán kért neki egy saláta levelet, szerettel gondozta a kis állatot.   Időnként könnyes szemmel azt suttogta neki

- Mimi,drága barátom, kérlek, te ne hagyj el engem soha!

Közben telt az idő. Az olvadó hó utat engedett a tavasz első virágainak, és Nina  olvasni, írni, számolni tanult. Az árvaházbeli apácák nagyon örültek a fejlődésének és végtelen  türelemmel tanították őt is , akár a többieket. Időnként néhány gyerek elhagyta az árvaházat, örökbe fogadták őket. Minden alkalommal amikor egy társa távozott, Nina az ablakból nézte a jelenetet, ahogy kézenfogva kivezetik a kapun.  Ilyenkor Nina felvette a teknősét , megsimogatta, és halkan , hogy senki meg ne halja, azt mondta :

- Egy nap majd én is elmegyek. Lesz apukám és anyukám.

Elmúlt a nyár, az ősz, ismét tél lett, és fehérbe borult  a táj, csak a fekete varjak károgtak a fák tetején. Az ablak előtti bokorra gyakran odarepültek a cinegék, keresve néhány morzsát, és Nina  nagy örömmel üdvözölte őket.

Mivel már tudott írni, ezért minden reggel leírta, hogy mit álmodott. Leginkább egy könnyesszemű nőről, akinek barna hajában egy levelekkel díszített zöld csat volt.   Bár a  “szomorú és magányos hercegnő”  már nem elékezett a szülei arcára, de hitte,  hogy ez  az álombeli nő az édesanyja.

- Ébresztő! Karácsony van! Ébredjetek ! -  nyitott be a nagy hálóterembe az egyik apáca . -  Karácsony reggele van!

 Az összes gyerek kiugrott az ágyból, szemeiket dörgölték,  kiabáltak, énekeltek, és örömükben ugrándoztak az ágyakon. Még Nina is felugrott és önfeledten utánozta a többieket. Régóta nem történt vele ilyen, de boldognak érezte magát.  Talán a karácsony varázsa, vagy a többekről átragadt öröm volt az oka. A gyerekek felvették a legszebb ruháikat, és az étkezőbe tódultak, ahol már várta őket az ünnepi reggeli: tejeskávé és fahéjas kalács.  Nina a teknőst is magával vitte és az ünnep tiszteletére piros szalagot kötött a nyakába.

- Gyerekek! Gyertek, menjünk a karácsonyfához -  hívta őket  az egyik apáca, és egy nagy szobába vezették őket, melynek közepén ott ált egy hatalma fenyőfa , csillogott villogott a szebbnél szebb díszektől, s alatta  ott sorakoztak az ajándékdobozok. Minden dobozon rajta volt egy gyerek neve és színes szalaggal átkötve.  Nina nem hitt a szemének, túl szép, hogy igaz legyen!

A gyerekek  boldogan sikongva megrohamozták a fát, hogy kikeressék az ajándékjukat. Nina   elbűvölve állt a hatalmas, díszes fa előtt, mely friss fenyő illatával megtöltötte az egész szobát. A kislány felnézett a karácsonyfára, még kisebbnek érezte magát, mint amekkora volt.  Épp elindult ő is a fa irányába, hogy kikeresse a dobozát,  amikor az egyik apáca megfogta a kezét.

- Gyere velem! A te ajándékod  máshol van.

Nina nem értette miért viszi el onnan, amikor végre odamehetne ő is fa alá.  

- Hol lehetne ajándékot találni ha nem a karácsonyfa alatt? – kérdezte aggódó arccal, de az apáca kedvesen rámosolygott, és vezette tovább. A kislány szorosan ölelte magához Mimit.

A folyosó végén nyílt egy ajtó és  szobában ott ált eg férfi és egy nő, Nina szülei, akik az eltelt évek alatt keményen dolgoztak, és sikerült félretenniük annyi pénzt, hogy ismét magukhoy vehesség a legdrágább vagyonukat.  A kislány nem ismerte meg őket.  Félve nézett a férfira,  majd tekintete a nőre meredt, aki meghatottan , könnyes szemmel kérte őt,hogy bocsásson meg neki. Nina nem értette ki ez a két ember, mit akarnak tőle, és szeretett volna visszafutni a többiekhez. Ekkor a nő kérdőn a férfira nézett, mi lesz most, s ahogy elfordította a fejét, a kislány meglátott valamit.  Valamit, amit már az álmaiból ismert.  A csat, a leveles csat!  Gyorsan átadta a teknőst az ott várakozó apácának, és karját kitárva odafutott a nőhöz.

- Anyukám, drága anyukám, végre visszajöttél hozzám! -  és boldogan ölelte át annak nyakát.

A férfi meghatódva nézte őket, könnyek csillogtak a szemében amikor odalépett hozzájuk.

- És rám is emlékszel?  

- Persze, hogy emlékszem! Te vagy az én apukám!

Azzal a férfi átölelte őket, feleségét, kislányát, és boldog hármasban összefonódva sírtak és nevettek. Az apáca, aki ezt a megható jelenetet látta, odasugta a kezében lévő Miminek  :  ez a legszebb karácsonyi ajándék, amit az úrnőd kaphatott!  Nina átvette a teknőst, magasra emelte, és boldogan mondta neki:

- Ugye megmondtam, hogy egy napon majd elmegyek! Lesz apukám és anyukám – azzal kézenfogta születi és  elindultak  egy fényes jövő felé.

Fodor Gyöngyi, Író - regények, novellák, mesék

Régóta írok. Első megjelent mesém a Nők Lapjában volt, Utazás seprűnyélen címmel, majd megjelent egy mesekönyvem A királykisasszony fogyókúrája, magyarul és német nyelven is . A német nyelvű kiadás a Frankfurti Könyvvásáron mutatkozott be 2007-ben. Hamarosan egy többszerzős-többmesés mesekönyvben is benne lesz egy mesém. Számos antológiában jelentek meg novelláim (meséket és novellákat a saját nevemen írom...