Varázsverseny a Tünde-völgyben

Varázsverseny a Tünde-völgyben.

A harangvirágok egyre erősödő csilingelése verte fel délutáni szunyókálásukból a békés Tünde-völgy lakóit.

– Vajon milyen üzenet érkezik ilyen hangos csörömpöléssel? – méltatlankodott Csillag, a szöszi tündérlányka. Gyorsan előlibbent a tölgyfa odvából, ahol újabban pihengetni szokott.

– Irány a nagyrét! – adta ki magának a parancsot, azzal előkapta a varázspálcáját és felröppent.

De nem csak ő igyekezett a nagyrétre, hanem sok ismerős és idegen tündérke is. Hamar egymásra találtak a tündérképző iskola elsősei. Csillag osztálytársai is kíváncsian figyelték, mikor jelenik meg a réten Tünde néni, a legfőbb tündér. Először a segítők röppentek be a rét közepére, majd Tünde néni is közéjük ereszkedett, kezében egy nagy papírtekercset tartva.

– Kedveseim! Azért hívtam ide Tündérbirodalmunk minden kisebb és nagyobb varázserejű lakóját, hogy egy versenyt indítsak közöttetek. A varázsverseny részleteit erre a papírtekercsre is leírtuk és most kifüggesztjük ide a nagyrét nagyfájára.

A segítők átvették a tekercset és az öreg tölgy kérgére erősítették a versenykiírást. Majd Tünde néni elmondta tanítványainak, hogy a régebben oly vidám Tünde-völgyben sok szomorú lakót lát és olyan dolgokat, amik nem tetszenek neki: rongálást, szemetelést, csúfolódást… Arra kérte a tündértanoncokat, hogy a varázserejüket felhasználva segítsenek ezeket megváltoztatni.

– Röppenjetek hát tündérkéim, figyeljetek mindenre! Segítsetek nekem, varázsoljunk vidámságot és derűt újra a birodalmunkban! Aki a legnagyobb jótettet hajtja végre, az lesz a varázsverseny győztese – azzal már el is tűnt tanítványai elől Tünde néni.

Csillag és kis barátai figyelmesen végigolvasták a hirdetményt, aztán megállapodtak, hogy melyikük merrefelé keressen varázsolnivalókat. Csillag kelet felé vette az irányt, a könnyű szellő is segítségére volt röptében.

Egy rövid szárnyalás után megpihent a Kerek tisztás szélén nőtt vadrózsa bokron. A finom rózsaillat szagolgatása közben halk pityergésre lett figyelmes.

– Ki sírdogál ott a bokor alatt? – kérdezte barátságosan.

– Én vagyok az, Mókuli – jött a bátortalan válasz, majd kidugta fejecskéjét egy vörös mókuskölyök a bokor alól.

– Hát te miért bujkálsz itt, miért nem ugrándozol a fákon, mint a társaid? – kíváncsiskodott a kis tündér.

– Nem akarnak velem játszani, mert én nem vagyok olyan ügyes, mint ők – szipogta a kis mókus.

– Mutasd magad, hátha tudok rajtad segíteni! – kérte Csillag.

A mókuska előbújt, a tündérke jól szemügyre vette. Néhányat suhintott a varázspálcájával a levegőbe, elmormolt valami varázsigét, majd így biztatta Mókulit:

– Menj vissza bátran a társaidhoz, varázsoltam neked egy nagy adag erőt és ügyességet, meg egy kis bátorságot!

Mókuli szót fogadott a lánykának, és néhány ugrás után már a lombok közül integetett.

Csillag elővette a jegyzetfüzetét és följegyezte:

1. varázslat: Mókulinak ügyesség, bátorság.

A Kerek tisztás mögött kezdődött a Sötét erdő, a tündérke arra folytatta röptét. Apró szentjánosbogarak adtak csak némi fényt, ezért varázspálcáján bekapcsolta a világítást, hogy jobban lásson. Szárnya zizegése mellett egy másik hangra lett figyelmes. Megpihenve egy száraz ágon, rekedt, hamiskás éneklés ütötte meg a fülét.

– Ki ez az nótás kedvű madárka? – érdeklődött Csillag. Pár pillanat múlva már mellé is ereszkedett egy sárgarigó.

– Miért nem a tisztáson énekelsz, kis rigó? – firtatta a tündér.

– Hát nem hallod, hogy milyen a hangom? Engem mindig kinevetnek vagy csúfolnak, ezért inkább itt a sötétben gyakorlom az éneklést.

– Én szívesen segítek neked.

Azzal már suhintott is a rigó felé, elmondta a varázsigéket. És lássatok, vagy inkább halljatok csodát, a rigó csilingelő hangon folytatta dalát. Boldogan köszönt el megmentőjétől, és már indult is a tisztás felé. Csillag a jegyzetfüzetére világított pálcájával és bejegyezte:

2. varázslat: Sárgarigónak tiszta hang.

Újra a világos Kerek tisztás felé igyekezett a tündérke. Nem messze innen állt a Tündérképző Tanoda, gondolta körülnéz ott is.

Meglepődve látta, hogy osztálytársa, Soma a lépcsőn gubbaszt lehajtott fejjel és szárnyakkal. Odareppent mellé, barátságosan köszöntötte. A tündérfiú bánatosan fogadta, majdnem sírva mondta el, hogy miért ilyen szomorú. Kiderült, hogy ő is szívesen részt vett volna a varázsversenyben, de elvesztette a varázsos tankönyvét és egyetlen varázsigére sem emlékszik. Ezért inkább el sem indult, hiszen úgysem tudna varázslattal segíteni semmin és senkin.

– Na ezen könnyen segíthetünk! – vigasztalta meg Csillag, azzal előkapta a tarisznyájából a saját varázsoskönyvét. Együtt átolvasták és néhányszor elmondták a legfontosabb, leghasznosabb varázsigéket. Szerencsére Soma könnyen tanult, hamar megjegyezte mindegyiket. Hálásan köszönte Csillagnak a segítséget és boldogan röppent fel, hogy ő is részt vegyen a versenyben. A tündérlány pedig ezt írta a jegyzetfüzetébe:

3. Nem varázsoltam, csak segítettem Somának, hogy ő is versenyezhessen.

Szomorúan vette tudomásul, hogy az előírt három varázslatot nem tudta teljesíteni, hiszen a harmadik bejegyzése csak egy segítségnyújtás volt. A sok röpködésben el is fáradt Csillag, így hazafelé indult.

Másnap a Tanodában átadták a tündérkék a jegyzeteiket Tünde néni segítőinek, aztán izgatottan várták az eredményhirdetést. A tanítás után ennek is elérkezett az ideje. Tünde néni repült le a játszadozó tanulók közé, kezében egy lappal.

– Figyeljetek rám tündérkék! Eredményt fogok hirdetni. Nagyon sok jót tettetek tegnap, sok bánatot, fájdalmat eltüntettetek. Mosolyt varázsoltatok, vidámságot hoztatok újra a birodalmunkba, ezért mindenkit nagyon megdicsérek. A verseny győztese pedig az első osztályos Csillag lett, aki önzetlenül segített Somának, hogy ő is segíthessen másoknak.

    Hatalmas taps és éljenzés köszöntötte Csillagot, amikor átvette oklevelét és jutalmát, egy új mindentudó varázspálcát.