Verőköltő bodobács öröme

Verőköltő bodobács öröme.

                       A piros-fekete bogarak vezére megérezte, hogy a nap sugaraitól nagy tempóban melegszik a föld, melyben sikerült átvészelni a telet az egész családnak. Jelzést adott a többieknek, hogy gyerünk, indulhatunk a felszínre.

            A zöld fűben nagyot nyújtóztak, megkönnyebbültek, hogy vége a hidegnek, eljött a sokszínű tavasz, a növények virágzásának ideje. Minden csupa fény és illat, tele örömmel az élet. Azonnal elkezdtek szaladgálni, a párok összekapaszkodtak, úgy futkároztak mindenfelé a réten. Ahogy ott szaladgáltak, hirtelen árnyék vetődött rájuk. Két gyerek hajolt le hozzájuk, feltűnt nekik a sok piros bogár, akiknek fekete mintával díszítették piros ruhájukat. A kisebbik rájuk mutatott:

– Kasziszabogáj!

Még nem tudott beszélni, most tanulta a szavakat, bátyja rutinosan kijavította:

– Nem, ez nem katicabogár, hanem verőköltő bodobács!

Két évvel idősebb volt a testvérénél, már látott ilyet egy könyvben, megkérdezte az Apukáját, hogy hívják a bogarat, aztán jól megjegyezte a nevét, mert nagyon tetszett neki.

– Vejő – kezdte volna ismételni a kisöccse, de csak eddig jutott.

– Verőköltő bodobács! – tanítgatta a bátyja.

Apa és Anya elmosolyodtak. Igazán nagyon kedves jelenetnek voltak tanúi. A nagyobbik kisfiú többször ismételgette a szót, hogy a kicsi meg tudja jegyezni. Eközben ott rohangáltak körülöttük a bogarak, és dohogtak magukban.

– Még hogy katicabogár! Mi nagyobbak vagyunk náluk és más az alakunk is! – mondták a kisebbek.

– Jaj, nem látjátok, hogy ez a kisfiú még nem ismer bennünket? Most találkozott velünk először, nem csoda, hogy a nevünket sem tudja. A testvére éppen tanítgatja! – intette őket le az anyukájuk.

– Rendezzünk nekik egy kis futkosó bált! Futunk, és közben ide-oda hajolunk, mintha táncba kezdenénk! Meglátjátok, tetszeni fog nekik a szép tarka sokaság! – javasolta.

A kis bogaraknak tetszett az ötlet. A gyerekek annyit vettek észre, hogy megindul a rengeteg piros-fekete ruhás alak, mint egy jelmezbálban, úgy kavarognak a mozdulatok az össze-vissza szaladgálás közben. A két kisfiú leguggolt, úgy figyelte őket.

– Gyertek, menjünk tovább – javasolta Anya.

És akkor a legnagyobb meglepetésükre a kisebb gyerek kimondta:

– Vejőköltő bodobács!

– Igen, verőköltő bodobács – erősítette meg a nagyobbik kisfiú.

Tovább indultak, és a bogarak abbahagyták az összevissza rohangálást, szépen, rendezetten elindultak táplálékot szerezni. Közben örömmel nyugtázták, hogy két kisgyerekkel is megismerkedtek, szinte azonnal, ahogy a földből kibújtak. Növények terméseit keresték, melynek nedveit kiszívogatták. Kértek egy kis nedvet a gilisztától is. Aztán mikor jól laktak, akkor kifeküdtek a napra. Nem sokáig henyélhettek, mert újabb vendégeik jöttek, akik egy fűszállal megbirizgálták őket.

– Jaj, nem hagynak bennünket békén! – panaszkodott a bogár anyuka, és neheztelve elbújt egy levél alá. A többiek is kerestek maguknak menedéket, ahol nyugtuk lehet. Az emberek ebből a színes forgatagot látták a földön, ami nagyon tetszett nekik.

– Megfogok egyet és megmutatom nektek gyerekek! – szólt egy férfi, és úgy is tett.

Szerencsétlen verőköltő bodobács nagyon félt a tenyerében. Úgy tett, mintha nem is élne. Valójában nagyon is élt, csak nem mert megmozdulni.

Volt nagy riadalom odalenn! Az összes bogár pánikba esett. Mitévők legyenek? Nem futóversenyt rendeztek, hanem megrohamozták a férfi cipőjét, hátha akkor visszaadja a testvérüket. Egy kislány hangját hallották:

– Apa, tedd le a bogarat, látod, hogy féltik a többiek!

A férfi lenézett a lába elé, és a sok piros-fekete köpenyes bogár láttán azonnal lehajolt és visszatette közéjük, akit felemelt. A bodobácsok hálásan vonultak vissza.

– Gyertek, keressünk magunknak egy csendesebb helyet! – hívta őket a vezérük, és elindult a rét egy távolabbi, napsütötte zugába.

            Út közben még sokan megcsodálták őket, amint kézen fogva vonultak. Beszélgettek róluk, hogy ők megjelentek, akkor már biztos, hogy itt a tavasz.

Igen, eljött a tavasz minden színével és illatával, minden fényével és melegével boldoggá tette azt, akit megérintett.