Vincus és a kardfogú tigris

Vincus és a kardfogú tigris.

A hatéves Vincusnak komoly dinoszaurusz és ősállat gyűjteménye volt. Egyik nap azt játszottuk, hogy ő a tanár, mi meg kiveszünk egy állatot a nagy, átlátszó plasztik doboz gyűjteményéből és ő elmeséli nekünk, hogy mit is kell tudni róla…Az első, ami a kezembe került egy óriás őshód volt.

Jaj, de aranyos!-kiáltott fel Ella. Mire Vince „tanár úr” nagy komolyan azt mondta erre, hogy: de az ősével nem találkoztál volna szívesen!

Miért?-kérdezett vissza Ella.

Hát mert az őshódok legnagyobb példányai egy mai medve méretével vetekedtek. Ennek a hatalmas fajtának a neve Castorides.

Te ezeket meg honnan tudod Vincus? Mi csak ámultunk és bámultunk nagyapával, mert ő, aki földrajz-biológia szakon végzett az egyetemen, még ő sem tudott ennyi mindent ezekről az ősállatokról. Vince meg csak legyintett egyet majd zavartalanul folytatta.

Képzeljétek el, hogy 3 méter hosszú és 140 kg volt. És mutatta a hatalmas őshód képét az állatlexikonjából, amiből minden este felolvasott neki az édesanyja. Hoppá, most már kapisgáltuk, hogy honnan is tett szert ekkora tudásra.

Hatalmas, evezőszerű farkuk volt, és még jobb úszók voltak a mai hódoknál.

Ez mind igaz!- bólogatott helyeslően nagyapa. És azt tudod-e Vincus, hogy csodálatos, megkövesedett spirálalagutakat találtak nemrégiben Kanadában, melyeket ezek a több millió éves hódok hagytak hátra maguk után, és amelyeket hatalmas, banánméretű fogaikkal ástak ki?

Ezt a legutóbbi kutatási eredményt,-mivel Vincus még csak éppen most tanult írni-olvasni, nem tudta. Ekkor a négyéves Theó húzott becsukott szemmel egy állatot a dobozból: ami a kardfogú tigris volt.

Nahát, de jót választottál Theó!–örvendezett Vince, kis kezeit már előre dörzsölgetve. Az állat láttán a szája fülig ért és már mondta is, hogy: A kardfogú tigris, erőteljesebb felépítésű volt, mint a mai macskák!

De a mi Zsoli macskánk is nagy és kövér!–ellenkezett a kisöccse Theó.  

De Zsoli csak kövér, nem nagy, meg a kardfogú tigrisnek az első lábai különösen jól fejlettek voltak, a két foga,-nagyapa itt helyesbített, hogy a szemfogai,-pedig feltűnően hosszúra nőttek. És figyelj Theó, képzeld el, hogy a hosszú fogai miatt a száját jóval nagyobbra tudta kitátani, mint a mi Zsolink. És lehet, hogy Zsoli kövér, de soha sem fogja elérni a kardfogú tigris súlyát, ami 160-és 280 kg között volt, magassága pedig kb. 100 cm. A Smilodon populator (ezt egy rajzfilmen látta Vincus) volt a legnagyobb kardfogú a kardfogúak között, súlyát akár 400 kg-ra, magasságát 120 cm-re becsülték; így a valaha élt legnagyobb macskafélék közé tartozik.

És miket ettek?-kérdezte Miló.

Hát növényevő állatokra vadásztak, például bölényekre és tevékre. Erdőkben, bozótosokban bujkálva lesből támadtak, a kiszemelt áldozatot erős mellső mancsaikkal próbálták földre húzni és nagy szemfogaikkal mély sebeket vágtak rajta.

És ekkor Vincus váratlanul ráugrott nagyapára és rajta mutatta be, hogy, hogyan ejtette el a kardfogú tigris az áldozatait úgy cirka sok millió évvel azelőtt. Az előadás persze hatalmas kergetőzéssel és csatározással ért véget, na meg hazatértek a szülők is, így a méltatlankodó Ella és Miló választását a következő alkalomra halasztottuk. A következő alkalom egy szerda délutánra esett, amikor is egy szenzációs dolog történt! Mi mentünk aznap a gyerekekért, és Vince boldog izgalommal rohant ki az iskolából, azzal a hírrel, hogy a tanárnője azt mesélte, hogy iguanodonokat találtak egy belga városkában!

Akkor ma nem kell húzni a dobozból, mert Vincus el tudnád mesélni nekünk otthon, amit a tanár nénid ma mondott?-

Hát megpróbálom.-mondta komoly arccal a kis dinoszaurusz szakértőnk és még kezet sem mosott, máris mutatta a tanárnő által kiosztott brossúrát, amit ő a múzeumból hozott a gyerekeknek.

31 iguanodont találtak Bernissartban.-kezdte Vincus ropogtatva az R betűt, amelyek együtt zuhantak bele egy szakadékba és fulladtak meg a mélyén.

És ez a dinó hogy nézett ki?-kérdezte Ella.

Hát, kacsacsőrűk volt és csordákban éltek.

És hol találták őket?

Egy szénbányában, több mint 300 méter mélyen. És mint látjátok az Iguanodon egy nagytestű, növényevő volt, 9-11 méter magas, a súlya 4,5 "ton" volt. Tonna- helyesbített nagyapa, mert Vincus csak flamand nyelven ismerte a mértékegységeket. Jellegzetes tulajdonságai közé tartoztak a nagy hüvelykujj tüskék, amelyeket valószínűleg a ragadozók elleni védekezésre használtak, és a hosszú, előrenyúló ötödik ujjak, amelyekkel táplálékot tudtak keresni. És Vincus kapirgáló mozdulattal demonstrálta az elmondottakat.

A tanárnő azt is mondta, hogy az Iguanodont kezdetben négylábú, orrszarvúként ábrázolták. Pedig az elülső lábai sokkal kisebbek voltak, mint a hátsó végtagjai, annak ellenére, hogy az állat négykézláb járt. A hüvelykujj tüskéje az Iguanodon egyik legismertebb jellegzetessége. De a tanárnő mondta, hogy vicces dolog történt, mert a kutatók a hüvelykujj tüskéit először összetévesztették a szarvakkal, és az iguanodonokat elefántszerű négylábúként ábrázolták.

Ennyi elég is lesz mára Vincus,-vágtam közbe, ideje uzsonnázni. Csináltam nektek finom madártejet, eperszósszal és tejszínhabbal!

Madártejet? Visszhangozta Ella, aki nem értette, hogy egy madárnak, hogy lehet teje....ugyanis a madártej neve franciául "Úszó sziget" volt és ő úgy ismerte ezt az édességet.

De brávó Vincus!-simogattam meg a kisfiú okos fejét. Ugye, nagyon sok hasznos dolgot tudtunk meg a dinókról?-néztem kérdőn a gyerekekre, mire ők azt válaszolták, hogy igen!

Vincus 10/10 pontot érdemelsz!-mondta elismerően Ella. És aki meg szeretné nézni az igua--akármiket, akkor kérje meg a szüleit, hogy vigyék el a brüsszeli Természettudományi Múzeumba, mert ott kiállítottak belőlük 9 példányt!-csuktam be a prospektust.

És amikor a gyerekek az asztalhoz ültek nagyapa a következőt kérdezte tőlük: és akkor szerintetek ma miért nőnek kisebbre az állatok?

Hát tényleg, ezen még nem is gondolkoztam.-mondta Miló nagy bölcsen a madártejet kanalazva.

Mert ha megnézitek Vincus állatlexikonját, akkor azt láthatjátok, hogy az állatok az évmilliók során össze zsugorodtak.

Tényleg!-döbbentek meg a gyerekek. 

És ez mind miattunk van!-folytatta nagyapa.

Hogy, hogy?-kerekedett el a gyerekek szeme.

Mert ahogy mi gyarapszunk, azzal sajnos a természet veszít. Az erdők irtásával, a városok terjeszkedésével az állatok természetes élőhelyét veszik el az emberek, de a környezetszennyezés, a füstölgő gyárak és az autók miatti felmelegedés is az állatvilág rovására megy.  Ahogy a környezet változik, úgy csökken az állatok területe, az élelem mennyiségük pedig fogy. És bizony az állatok mindig az életkörülményeikhez alkalmazkodnak: hogy túléljenek, és a fajuk fennmaradjon, minél energiatakarékosabb kell, hogy legyen a szervezetük, azaz minél kevesebb táplálékigénnyel születnek, annál jobb. Ez úgy valósulhat meg, ha egyre kisebb és kisebb méretűre növő egyedek születnek.

Hm, ez elég szomorú.-tűnődtek el a hallottakon a gyerekek. A végén még annyira kicsik lesznek az állatok, hogy már észre sem vesszük őket.-mondta Theó.

Igen kisbébik maradnak.-mondta Ella.

Erre bejött Zsoli cica és egy hatalmas, döglött egeret hozott a szájában, egy igazi, nagyméretű példányt, majd Vincus elé dobta a konyhakőre!

Hát ez még nem zsugorodott össze!-mondta Miló.

Szerintem ez a jó kövér egér az ajándékod az előadásodért!-tette hozzá Ella. Mire a gyerekekből kitört a nevetés.