Vöric kalandjai: 3. Találkozás Balambérral

Vöric kalandjai: 3. Találkozás Balambérral.

3. Találkozás Balambérral

A kis vörös macska elégedetten sétálgatott tovább a számára ismeretlen környéken. Senki sem figyelt rá, csak néhány hangosabb kutya elégedetlenkedett a kerítéseknél. Vöric – nevezzük hát így – nem tudta, hogy félni kellene ezektől a mérges négylábúaktól, hiszen még nem találkozott közelről kutyával. Az egyik ház elé érve hangos gyerekzsivajra lett figyelmes. Óvatosan bekukkantott a kerítéslécek között.
– Máté, Marci, bújjatok elő! Kihoztam Balambért. Egy kicsit hadd szaladgáljon. A pesti bezártság és az autózás után jól fog esni neki a mozgás – kiabálta egy fiú a ház mögötti kert felé.
Kezében egy kék ketrecet cipelt, benne egy szürke szőrgombóccal. Letette a fű szélére a ketrecet, majd óvatosan kinyitotta az ajtaját. Rögtön kidugta a fejét egy nyuszi, és kíváncsian kémlelt körül. Amint megpillantotta a zöld füvet, azonnal kibújt a ketrecéből és egyre élénkebben szaladgálni kezdett. Máté és Marci sárosan, piszkosan jött előre a fűhöz. A nyuszi, mikor meglátta a két fiút, ijedten ugrándozott vissza gazdája lábához.
– Biztosan emlékszik arra, amikor tavaly nyáron nálunk voltatok, és sokszor megijesztettétek – mondta a legnagyobb fiú.
– De Peti, mi nem is ijesztgettük, csak játszani akartunk vele – feleseltek az unokaöcskösök.
– Nyugodt lehetsz, Ágikám! Nem merik bántani a nyuszitokat. Megbeszéltük, hogy csak akkor kaphatnak ők is kisállatot, ha Petitől tanulnak valamit az állattartásról. Márpedig ők is nagyon szeretnének egy ilyen lógófülű nyuszit, mint Balambér. A kerítés miatt sem kell aggódnod, nem tud átbújni a lécek között.
Ezzel a nővérek – Ági és Marcsi – vissza is mentek a házba, hogy megbeszéljék a húsvéti ünnepi menüt. Marcsi a fiaival tavaly nyáron töltött egy hétvégét nővére családjánál Budapesten, most ők jöttek látogatóba a húsvéti ünnepekre. Magukkal hozták a harmadikos Peti fiúkat és a nyuszijukat, Balambért is. Juci lányuk, aki már gimnazista volt, Pesten maradt a nagyszülőknél.
A három fiú előkerített egy labdát, és pillanatok alatt focipályává alakították az udvart. Balambér jobbnak látta, ha távolabb kerül a vadul futkosó és rugdaló focistáktól. A kapu közelében is zöldellt a fű és sok-sok sárga virág tarkította. A kerítéslécek között valami vöröses dolgot pillantott meg. Kíváncsi lett, mert ez a szín Bodza barátjának a foltjaira emlékeztette. Ő szintén lógó fülű nyuszi, Peti barátja a gazdája.
Mikor átkukucskált a lécek között, a túloldali apró állatka hátrahőkölt.
– Ne félj tőlem, kiscica! Mi nyuszik nem eszünk macskát, csak zöldeket, meg finom szénát. Egyébként engem Balambérnak hívnak, és itt csak látogatóban vagyunk a családommal. Itt laksz a környéken?
– Nem tudom, hogy hol lakom, nem találok haza a mamámhoz és a testvéreimhez – nyivákolta keservesen a vörös kismacska.
– Hát a nevedet és anyukád nevét tudod-e? – érdeklődött a nyuszi.
– Engem midig úgy hívtak otthon, hogy Cicc, cicc…, anyukámnak meg Mama a neve.
„Na ezzel nem sokra megyünk…” gondolta Balambér. Visszaemlékezett a tavalyi nyári nagy kalandjára, amikor elveszett a levendulásban. Rögtön megsajnálta a kiscicát, mert látta, hogy nagyon tudatlan jószággal van dolga.
– Tudod mit, Cicc! Adok neked néhány jó tanácsot. Ezek talán segítenek a hazatalálásban.
Azzal elkezdte sorolni mindazt a bölcsességet, amit a pesti parki séták alkalmával gazdáitól hallott:
– Mindig maradj a járdán! Ismeretlen állatoktól óvakodjál! Hangoskodjál az emberek között, hátha valaki felismer, és visszavisz a gazdáidhoz…
És még vagy tíz jótanáccsal látta el a bánatos cicát, aki az egészből nem sokat értett, a halk makogás viszont megnyugtatta. Emlékeztette anyukája elégedett dorombolására. Megköszönte Balambérnak a kedvességét, majd továbbsomfordált.
– Máté, szaladj át Emiért, hogy Petinek legyen párja a fociban! – bíztatta öccsét Marcell. – Nyugi Peti, azért, mert lány, még nem kell megijedned! Ő is harmadikos és együtt járunk fociedzésre. Hívhatod Vörinek is, hallgat rá –, és már nyitotta is a kaput Máté előtt. – Nézd csak Peti, pont olyan Emi haja, mint annak az út közepén bandukoló kiscicának a szőre!
Vöricnek még mindig ismeretlennek tűnt minden, a házak a kertek, az utca végén a kiserdő… Biztos volt benne, hogy még soha nem járt erre. Útját a kiserdő felé vette, gondolta, ott majd szunyókál egy keveset. Bizony eléggé kifáradt a reggeli sétában.