A boldogság-fagyi


http://mocorgohaz.hu/

A boldogságfagyi
Élt egyszer egy feltaláló, akit úgy hívtak, hogy Salvo. Egy nap azt mondta:
–  Olyan fagytaltot szeretnék feltalálni, aminek elfogyasztásától mindenki boldog lesz. 
Mivel halvány fogalma sem volt, hogy kell készíteni, ezért elment a ...

Kép forrása: pexels

A boldogságfagyi

Élt egyszer egy feltaláló, akit úgy hívtak, hogy Salvo. Egy nap azt mondta:

–  Olyan fagytaltot szeretnék feltalálni, aminek elfogyasztásától mindenki boldog lesz. 

Mivel halvány fogalma sem volt, hogy kell készíteni, ezért elment a könyvtárba, és kikölcsönzött néhány szakácskönyvet, melyek kifejezetten az édességek és a fagylaltok készítésével foglalkoztak.  Pár hét alatt el is olvasta mindegyiket, sőt, azt,  amelyik szerinte kimondottan jó tanácsokat adott, azt háromszor is. Miután úgy érezte készen áll a feladatra,  elment bevásárolni. Kakaót, tejet és cukrot vett. Aztán hozzáadta a derű egy kis porát, egy csepp szerencsét és egy púpos teáskanál boldogságot. Az egészet jól összeturmixolta és egy dunsztosüvegbe töltötte.

Az általa létrehozott massza úgy nézett ki, mint egy hagyományos csokoládéfagylalt, de Salvo tudta, hogy nem az. Az üvegre ráírta, hogy BOLDOGSÁGíZŰ CSOKIFAGYLALT,  és betette a hűtőbe.  Amikor lejárt a megfelelő hűtési idő, elvitte az üveget egy cukrászdába, ahol fagylaltot is árultak. Ott dolgozott a barátja, Pino, aki átvette az üveget és betette a hűtőszekrénybe, mondván, hogy reggel  majd azt is a pultba rakja.

Másnap Salvo visszatért Pinóhoz, és nagy örömmel látta, hogy milyen sok gyerek van a cukrászda előtt, és mindegyikük csokifagyis tölcsért tartott a kezében. A szemük csillogott és nagyon boldognak tűntek.

– Ezek szerint működik a boldogságízű fagyim! – kiáltott fel örömmel, de Pino azt mondta neki:

–  Az igazság az...  szóval...  őszintén megmondom, hogy az üvegedet bent felejtettem a hűtőben.

–  Akkor mitől olyan boldogok ezek a gyerekek? – kérdezte a feltaláló.

Pino nevetett, majd így szólt:

 – A gyerekek mindig ilyen boldogok, amikor megesznek egy jó csokifagylaltot.

Salvo ekkor megértette, hogy a találmánya  haszontalan,  ezért visszakérte az üveget, és anélkül, hogy megkóstolta volna,  csalódottan kidobta.  Pino megsajnálta a barátját, készített egy hatalmas tölcsér csokifagyit, és átnyújtotta vigasztalásként a Salvonak, aki azonnal megette az egészet.

 

Fodor Gyöngyi, Író - regények, novellák, mesék

Régóta írok. Első megjelent mesém a Nők Lapjában volt, Utazás seprűnyélen címmel, majd megjelent egy mesekönyvem A királykisasszony fogyókúrája, magyarul és német nyelven is . A német nyelvű kiadás a Frankfurti Könyvvásáron mutatkozott be 2007-ben. Nemrég jelent meg egy meseantológia, Hétmérföldes mesék a címe, melyben A két vörösbegy c.mesémmel én is benne vagyok. Ugyancsak benne vagyok egy mesémmel...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!