A dinoszaurusz könnyei

A dinoszaurusz könnyei.

A dinoszaurusz könnyei

Millió és millió évvel ezelőtt , Észak-Amerika hatalmas erdejében élt egy kis T-Rex dinoszaurusz, akit Marunak hívtak. Már fiatal korában is akkora volt, mint egy terepjáró.

Maru időnként szomorúnak érezte magát, különösen akkor, amikor a barátai ugratták,  vagy amikor vesztett a játékban. Ennek ellenére úgy tett, mintha semmi sem bántaná, viccelődött, nevetgélt, még mosolyt is próbált erőltetni az arcára, nehogy mások észrevegyék, hogy mit érez valójában.

Egy nap Maru olyan szomorúnak érezte magát, hogy alig volt ereje hazagyalogolni, és még vacsorát sem evett, egyenesen lefeküdt aludni. Másnap reggel nem tudott felkelni.

-  Anya! Anya!! – kiáltotta ijedten, mire T-Rex mama azonnal odarohant, szinte rengett alatta a föld.

- Fiam, mi történt veled? – kérdezte aggódva, mert Maru teljesen fel volt dagadva,  akár egy hatalmas labda-T-Rex mama azonnal elküldte a férjét az Öreg Bölcshöz.T-Rex papa  szélsebesen rohant, nehéz léptei megrázták a földet, s az erdő állatai ijedten szaladtek szerteszét.  

Csak egy valaki nem futott el, mégpedig az Öreg Bölcs, aki nem volt más, mint egy nagyon vén teknősbéka, lehetett már néhány száz éves, hatalmasra megnőtt, nehéz volt, és mozogni sem bírt már. Fiatal teknősök szolgálták, hozták neki a friss salátaleveleket, kitakarították alóla a kakit, és még a páncélját is fényesítették pálmaolajjal. Ők ismenekültek a T-Rex rengő lépteit hallatán.

Dinoszaurusz papa megállt a Bölcs Öregasszony előtt, meghajolt, és így szólt:

-Maru fiam beteg, akkora lett, mint egy hatalmas léggömb, nem tud felkelni.  Tudsz nekünk segíteni?

- A teknősbéka behunyta a szemét, majd végtelennek tűnő idő után azt mondta, hogy hozzák el hozzá Marut.  T-Rex papa hazarohant, és T-Rex mamával közösen elvitték Marut az Öreg Bölcshöz. Finoman lefektették az óriásteknős elé, és lélegzetvisszafojtva várták, hogy kiderüljön, milyen furcsa betegsége van gyermeküknek.A Bölcs Öregasszony nézte a beteget,  érezte a szagát, lehunyta a szemét, hallgatta annak lélegzését, végül felemelte egyik lábát, és gyengéden megpaskolta vele Maru feldagadt hasát.

Blub, blub, blub, hallotta odabentről, majd határozottan mosolyogni kezdett, majd ünnepélyesen kijelentette: Értem.

A T-Rex szülők egyre türelmetlenebbek lettek, de tudták, hogy az Öreg Bölcset nem szabad sürgetniük, várniuk kell a válaszra. Végül a hatalmas teknős azt mondta:

- Ez  a kis dinoszaurusz tele van kiontott könnyekkel!

Maru a földön fekve kinyitotta a szemét: azt hitte, hogy súlyos betegsége van, vagy olyat evett, amitől megfájdult a hasa, ehelyett ez az öreg ráncos teknős azt mondta neki, hogy a hasában egy könny-tenger van?A teknősasszony  szó nélkül nézett Marura, a tekintete annyira tele volt szeretettel, megértéssel és bölcsességgel, hogy Maru érezte, valami megmozdul a hasában.

Blub,blub, blub.

Aztán, mint egy vízesés, végre könnyezni kezdett a szeme, sírt először némán, majd zokogás kíséretében. Maru, a kívülről vidám de belül szomorú dinoszaurusz végre elsírta a könyeit, amelyeket évek óta visszatartott.Az Öreg Bölcs nevetni kezdett, mert a könny-tenger lemosta a szennyeződést a páncéljáról, és amikro Maru hatalmas hasa lelapult, ő is elnevette magát. Annyira nevetett, mint még soha.Felállt, szüleire nézett, akik szintén nevetésbe kezdtek.

A Bölcs Öregasszony megkérdezte Marut:  

- Mit tanultál ma, fiatal dinoszaurusz?

Maru elgondolkodott, mély levegőt, és így szólt:

- Megtanultam, hogy amikor szomorú vagy, ki kell engedned a könnyeidet, és ha boldog vagy, ki kell engedned a nevetést. Az, hogy boldognak mutatod magadat,  amikor belül szomorú vagy, megbetegíthet.

– Igen, fiatal T-Rex, ma gyönyörű és fontos leckét tanultál.

Maru  attól a naptól kezdve megtanulta megélni érzéseit, még a legcsúnyábbakat is anélkül hogy titkolta volna azokat.  Nagyon-nagyon sokáig élt, és a hatalmas Észak-Amerikai erdőben minden állat úgy emlegette:  Bölcs Maru, a T-Rex.