A fagyival zsonglőrködő kékegér

A fagyival zsonglőrködő kékegér.

Volt egy fura fagylaltkészítő a városban, úgy hívták, hogy Mátyás. Annyira szerette a fagylaltot, hogy szüntelenül azon törte a fejét, hogy újabbnál-újabb kombinációkkal lepje meg vendégeit. Minden élelmiszerből, ami a keze ügyébe került fagylaltot készített. A jelszava az volt, hogy: Felejtsd el a csokoládét, az epret és a vaníliát, kóstold meg helyette a pizzás, és a kolbászos fagyit! A mesterséget egyébként olasz fagylaltmesterektől tanulta, de az új ízek megalkotásában szerette a saját szabályait követni. 

A fagyis, imázsát az Aliz Csodaországban című könyvből ismert Bolond Kalapos ihlette meg, mert Mátyás hol cilinderben, csokornyakkendőben és piros kabátban fogadta a látogatókat, máskor meg lila nadrágjában, leopárd mintás, hegyes orrú cipőjében parádézott, vagy tandem biciklivel karikázott a boltja előtt, hogy felpörgesse az üzletét. „Le mersz jönni hozzám a nyúl üregbe, hogy megünnepeljük a nem-születésnapodat?” Így üdvözölte a fagyizóba belépő gyerekeket.

A bolondgomba asztalok között elektromos vibrálás volt a levegőben, mert Mátyás a személyzetét is a könyvben szereplő furcsa szerzetek alapján állította össze. Volt egy cilinderes Fehér Nyula, egy Április Bolondja, a Szív Királynő, és a Szív Király, egy Hercegnő, egy Ál-teknőc, és egy Griffmadár. De még nem volt egere!

Pedig Mátyás szomszédságában élt egy kicsi, kíváncsi egérke, akiben hihetetlen kalandvágy dolgozott. Egy nap új búvóhely után kutatott,-mert a régebbieket a macskák már mind felfedezték,- s ahogy így keresgélt egy pompás ház padlásán egy régi festékes vödröt fedezett fel a sarokban, belenézett, de abban a pillanatban, ahogy az orrát beledugta, a vödör megingott, és a csillogó, kék festék ráborult! Először ijedten kapkodott, próbálta lerázni magáról a festéket, de hiába. Teljesen kékké vált. Egértársai alig ismerték fel, először furcsán méregették, majd ijedtükben elszaladtak. De a kisegér miután nem tudta lemosni magáról a kék festéket, úgy döntött, hogy ez lesz az ő különleges ismertetőjegye. És a kék szín, mint kiderült előnyt jelentett, mert éjszaka láthatatlanná vált a holdfényben, így könnyebben el tudott surranni a macskák orra előtt! Egyesek azt hitték, hogy varázserővel bír, míg mások úgy gondolták, hogy a kék szín szerencsét hoz. Miután a kisegér egyre nagyobb hírnévre tett szert a városban, meghallotta Mátyás is. „Kell nekem ez az egér! Már csak ő hiányzik a fagyizómba!”

Felkereste Morgót, a macskák vezérét, akiről azt hallotta, hogy borzasztóan féltékeny a kék egérre, így könnyen rá tudta venni, hogy fogja el és vessen véget az egérke legendájának- „Ha minden egér elhiszi, hogy a kék szín különleges képességeket ad, akkor el fognak szemtelenedni! Nem hagyhatjuk!”—hergelte Mátyás Morgót.

És Morgónak nem kellett kétszer mondania, a macska a bandájával még aznap csapdát állított a kék egérnek. Az egérke hamarosan egy szűk sikátorban találta magát, ahol minden irányból macskák közeledtek felé. De a Kék egér nem adta meg magát könnyen! Éles eszével gyorsan átlátta a helyzetet: a macskák nem számítottak arra, hogy ő nemcsak gyors, hanem furfangos is. Hirtelen nekirugaszkodott egy közeli hordónak, egy ugrással a macskák feje fölé került, majd megpördült a levegőben, és egy régi, elhagyott festékes vödör tetejére esett. És ekkor, mintha a sors újabb tréfát akart volna űzni vele, egy festékes doboz kibillent—ezúttal aranyszínű. Az egérke most már kék és arany volt, még különlegesebb, mint valaha! A macskák, amikor meglátták az aranyszíntől csöpögő egeret először megtorpantak, majd rémülten szétfutottak. „Ez biztosan varázsló!”— kiáltotta Morgó, és eltűnt a sikátor sötétjében.

A Kék-arany csodaegér

Mindeközben a Bolond fagylaltosnak már-már rögeszméjévé vált a kék egér. Kékben látta a világot, kék fagylaltokat kezdett gyártani, úgymint áfonyásat, szilvásat, kékszőlőset, de legnagyobb sikere a Hupikék törpike fagylaltjának volt.

„Hupikék törpike fagyit tessék!”-kiabálta. 

„Tessék mondani az milyen?”-kérdezte egy hatéves forma kislány a Kalapos fagyistól, aki éppen tandem biciklijével járta az utcákat és kínálta újdonsült fagylaltjait.

„Hát a Hupikék törpike fagyi törpekivonatot tartalmaz cukorsziruppal!-viccelődött a Bolond Kalapos a kislánnyal.

„Igazából vanília fagyi, mézzel és banánnal és a kék pillecukor adja meg a jellegzetes kék színt.” 

„Anya akkor két gombócot kérek!”-nyafogta a kislány. És a fagyis már adta is a kislány kezébe a tölcsért, de az olyan ügyetlenül fogta meg, hogy a fagylalt placcs majdnem az aszfalton landolt, de a kisegér, aki mindezt egy félreeső lyukból szemlélte, mintha csak erre várt volna, odaszaladt, lábujjhegyre állt és az orrával becélozta a fagylaltgombócot a tölcsérbe. Aki látta a fergeteges produkciót megtapsolta.

Mátyás meg volt döbbenve a kék egérke zsonglőr mutatványától, és miután magához tért a csodálatból a következőket mondta az egérkének:

„Ha nekem dolgoznál minden nap ehetnél fagylaltot és megvédenélek a macskáktól, meg a rókáktól és baglyoktól. Szállást és rendes fizetést biztosítanék neked, s cserébe mindössze zsonglőrködve kéne osztani a fagylaltot."

A kisegér ezt az ajánlatot hallva nem sokáig teketóriázott, a finom krémfagylaltok korlátlan fogyasztásért cserébe beállt dolgozni az Őrült Kalaposhoz. Hamarosan híre ment a zsonglőrködő kék egérnek, és mindenki tőle akart fagyit venni, ő meg boldogan teljesítette a kéréseket, a fagyi gombócokat feldobta, majd a fagylalt tölcsérrel ügyesen elkapta, úgy nyújtotta át a tulajdonosának, máskor az orrán vagy a lábával egyensúlyozva ügyeskedte bele a tölcsérbe. Az Őrült Fagylaltos nem győzte gyártani a Kékegér-kökényfagylaltot. Riporterek hada, hírességek lepték el a fagylaltozóját, egy festőművész meg is örökítette a Kék-arany egeret.

A festmény még mindig teljes pompájában ragyog az Őrült fagylaltos kávézójában, melynek sarkában egy apró, kékarany egéralak mosolyog rátok. Ha nem hiszitek, járjatok utána!