A hirtelen jött vendég

A hirtelen jött vendég.

Ricsi, a vörösbundás mókus, a fenyőerdő közepén lévő odvában a jól megérdemelt téli pihenőjét töltötte a dolgos őszi napok után. Karosszékében ülve kortyolgatta a meleg mogyorólevél-teát és elégedetten ábrándozott, hogy ősszel milyen ügyesen feltöltötte a kamráját mogyoróval, bükkmaggal, bogyóval, fakéreggel és így a téli napokon biztosan nem kell eleség után kutatnia odakint. Már éppen elszundított, mikor a nyugalmát egy hatalmas dörömbölés szakította félbe. Mielőtt ajtót nyitott volna, az ajtó mellett lévő ablakon kikukucskált, ki az, aki ilyen ítéletidőben meglátogatja, de arra is kíváncsi volt, ki zavarja nyugodt pillanatát. Kikukkantott, de senkit sem látott, így kicsit mérgesen kiszólt bentről.
- Ki az? Ki van odakint? - kérdezte. 
Biztosan megint az a feledékeny Pista, a mezei hörcsög - gondolta, aki azért kereste fel, hogy kérjen valamit, mert a raktárában éppen elfogyott valami, például, mint múltkor, a nyírfakéreg. Hirtelen mérges lett a hörcsögre, pedig nem is tudta, hogy ki az és különben is, ha kölcsön is kér a hörcsög, aztán mindig hoz neki kóstolót a finomabbnál finomabb pitéiből hálája jeléül. Míg gondolatai a hörcsög és a hörcsög pitéi körül jártak, addig sem kapott választ a kérdésére, így hát ismét felbátorodott.
- Ki az..? Miben segíthetek..? Ismerlek? - kérdezte ingerültebben.
- Robi vagyok, a szürkebundás mókus. A lomberdőben élek valamivel délebbre, nem találtam elég ennivalót a tél beköszöntével és eleség után kutatva erre tévedtem. Nagyon átfagytam, napok óta nem ettem, engedj be kérlek! - válaszolt egy hang.
- Nem látlak! Merre vagy? Nem rossz szándékkal jöttél? - kérdezte Ricsi továbbra is gyanakvóan, attól tartva, hogy a feltöltött kamráját szeretné egy idegen megdézsmálni.
- Ezt csak akkor tudom bebizonyítani, ha beengedsz! Megpihenek egy kicsit és már indulok, nem foglak feltartani és zavarni sem szeretnék… De itt vagyok ni! Itt lapulok az ajtó mellett! Próbálom felmelegíteni az elfagyott lábacskáim - panaszkodott a szürke mókus.
Ricsi tétován állt, mit tegyen, de legyőzve a gyanakvását, beengedte az átfagyott szürke mókust az odvába. Leültette a karosszékébe, betakarta takaróval és mialatt teát öntött neki, addig az átfagyott mókus elszenderedett. Robi a kimerültségtől egész éjszaka aludt, csak reggel ébredt fel a finom sütemény illatra. Pista, a hörcsög hozott kóstolót a legújabb süteményéből, a lekváros tobozkockából és miután belakmározott belőle, búcsút vett Ricsitől.
- Köszönöm a kedvességed. Ahogy ígértem, nem zavarnálak tovább, jobb útnak indulnom mielőbb. A téli napokon hamar rám esteledik az úton, jobb menedéket keresnem még világos van.
- Menedéket? Dehát hamar hazatalálsz, nem..? - kérdezte aggódva a vörösbundás.
- 3-4 napig is eltart, míg az otthonomnak helyet adó lomberdőhöz érek. Majd meghúzom magam egy bokor tövében, vagy egy száraz fa kérge alatt - mondta Robi, a szürke mókus.
- Átfagysz mire hazaérsz! Maradj velem tavaszig, úgyis unatkozok a hosszú téli napok alatt, együtt gyorsabban repül az idő. Ha kicsit jobb idő lesz nagyokat sétálhatunk és tavasszal együtt megkeressük az otthonod - sajnálta meg Ricsi a mókust.
Robi nem tudta mit szóljon, szeretett volna maradni, otthon senki sem várta és már nagyon vágyott a mókus-társaságra, így elfogadta a meghívást.
- Biztos, hogy nagyon jó társaságod leszek a  hosszú téli napokon - azzal egy hatalmasat harapott a illatos süteményből.