A hiú szarvas és az agancsa

A hiú szarvas és az agancsa.

A szarvasbikák között élt egy olyan csodaszép szarvas, melyet még emberi szem nem látott. Hófehér volt, legalább 2 méter magas, csak az agancsa 40 kg-ot nyomott. A két ágas-bogas szarva össze volt fonódva, s amikor száguldott, lebegett a feje fölött, mint egy koszorú. A két szeme feketéllett, ragyogott, mint a fekete gyémánt. A dereka karcsú, hajlékony volt, mint a lengő nádszál, s amikor szökellt, szaladt nem látszott érinteni a földet. Ő volt a szarvasok legszebbike, és ezt ő is jól tudta. Minden nap, amikor vizet ivott nem mulasztotta el, hogy meg ne csodálja gyönyörűséges agancsát a patakban, s amikor meglátta hangosan így kiáltott fel: 

„Az én agancsom a legszebb a világon, így nem vitás, hogy én vagyok az állatok királya!” De aztán lenézett vékony lábaira és egy kicsit alább hagyott a lelkesedése, mert gyönyörű, izmos testéhez képest azokat túl vékonynak találta. Ekkor nagyot kortyolt a friss patak vizéből és az agancsainak a tükörképe láttán kételyei ismét eloszlottak, s visszatért az önbizalma.

Beköszöntött az ősz. Egy hűvös, párás napon, alkonyatkor megkezdődött a szarvasbikák násztánca. Természetesen a fehér szarvasbika a legszebb szarvasünőt akarta megszerezni feleségnek. A célja elérése érdekében mély, erőteljes bőgést hallatott, hogy oda vonzza a nőstényeket és elriassza a rivális hímeket, így tudatva a többi szarvasbikával, hogy ez az erdő az ő birodalma. A nagyobb nyomaték kedvéért még a patájával is toppantott. Nagy és impozáns agancsának látványa azonnal elrettentette a területére betolakodókat.

De ahogy a fehér szarvas várta a vetélytársakat mély, erőteljes bőgések helyett hirtelen csaholást hallott. Erre ijedten kapta fel a fejét, mert amire nem számított, hogy a szarvas nász mellett megkezdődött a vadász szezon is. Egy kopófalka nyomult az erdőbe, és máris ott állt a tisztás szélén egy lihegő nagy kutya, a vezér eb. Nagyot szökkent, iramlott a fehér szarvas, könnyen futott, míg a bozót nem volt gallyas, gyorsan vitte vékony lába, messze maradt a falka utána. A csodaszép szarvas szaladt, mint a sebes szélvész, utána tisztásról sűrűbe, sűrűből tisztásra, hegyeken föl, vizeken átgázolva. Az ebek nagy bosszankodására hol eltűnt, hol felbukkant. Hanem amikor a vadonba ért, itt is ott is ág meredt elé, ami nem jelentett akadályt, mert a gyöngébb ágakat tördelte, de a nagyba minduntalan bele akadt az agancsa. Ó jaj! Már a sarkában lihegett a kopóraj, miközben botladozva nyögött a szarvas:

 "Amit szidtam, megmente lábam, de gyönyörű agancsom, a büszkeségem, az lesz a vesztem!”

És amint a vezér eb ráugrott volna a szarvas nyakára beszakadt a verem alatta, amit a tanyasiak egy anyafarkasnak állítottak fel, ami egész nyáron prédálta a mezőkön a pásztorok nyáját, mert temérdek húsra volt szüksége, hogy a kicsinyeit jóllakassa vele. A tanyasiak éjnek idején vermeket ástak. Jó mélyeket, a földet, amit a gödörből kihánytak, nagyobbrészt szétterítették, a mélység fölé pedig hosszú száraz ágakat fektettek, és a maradék rögöt rászórták, hogy a terep visszanyerje eredeti képét. Ha már most akár egy nyúl szaladt is át rajta, a nádnál is gyengébb gallyak összeroppantak alatta, s későn vette észre, hogy nem volt út arra, amerre hitte. Sok ilyen vermet ástak a hegyekben meg a síkságon, a farkast mégsem sikerült elfogniuk, mert megérezte, hogy hol nem biztonságos alatta a talaj. Kecske meg birka azonban pusztult bennük szép számmal.

Az óriás fehér szarvas így megmenekült, s miután a vezérkopó eltűnt a veremben, ő gyorsan elrejtőzött a sűrű, nádas ingoványos rejtekében. 

A többi szarvasbikát azonban nem riasztotta el a vadászkürt hangja, az erdei dominancia megszerzésére összegyűjtötték minden erejüket és készen álltak az összecsapásra. Az ebeiket követő vadászok így lettek óhatatlan szemtanúi, amint két féltékeny szarvas egymásnak ugrott, és az egyiknek a másik heves öklelésétől fél szarva letörött. A szarvatörött fájdalmában nagyokat fújtatva futásnak eredt, a győztes szarvas meg utána iramodott, és ádáz üldözésével percnyi pihenést sem hagyott a másiknak. Sajnálták a vadászok a sebesültet és bosszankodtak a másik szarvas vakmerőségén, az egyik vadász felkapta a puskáját, és kergetni kezdte az üldözőt. Mivel a szarvas a menekülés, a vadász meg a hajsza hevében nem nézett a lába elé, mindketten ugyanabba a verembe zuhantak, ahova a vadász eb. Alul a szarvas, a vadász meg fölötte. Ez mentette meg a vadászt a biztos haláltól, mert az állat hátán ért le a verembe. Odalent aztán üvöltve várakozott, hogy ha arra vetődne valaki, meghallja és húzza ki. De a kutyák csaholása egyre távolabbról hallatszott, mint ahogy a vadászok csörtetése is. Ekkor előbújt rejtekéből a fehér szarvas, odasuhant a verem szája elé, lehajolt és felkínálta óriás agancsát a vadásznak, aki a csodálatosan erős agancs segítségével ki tudott mászni. A vadász még mielőtt megköszönte volna az állat segítségét, az elszökellt a nádas felé, ahonnan jött, de még mielőtt eltűnt volna megfordult, és az agancsával jelzéseket adott le a többi vadásznak, ugyanis a szarvas agancsa parabola antennaként működött. A vadász döbbenten látta, hogy a fehér szarvas szemei feketén csillognak, mint a gyémánt és az agancsai úgy mozognak, mintegy adóvevő radar. A meglepetéstől tátva maradt a szája, mert hogy a szarvas agancsa fülként és morzeként működik azt eddig még nem tudta.

Az emberek végre meghallották a férfi kiáltását, hamarosan meg is jelentek egy hosszú kötéllel a kezükben, hogy azzal mentsék ki a pórul járt vadászt a veremből. De ugye mindezt már a fehér szarvas megtette. A vadászok csodálkoztak is, hogy a társuk hogyan tudott a mély veremből egyedül kimászni és hiába bizonygatta nekik, hogy egy óriás fehér szarvas segített neki gigantikus méretű agancsával, nem hitték el, azt gondolták, hogy a társuk félrebeszél, mert biztosan beverte a fejét. Végül kiemelték a sérült szarvast is, melynek letört az agancsa és a vadásznak ajándékozták mondván, hogy neki köszönheti az életét. 

Csak a pórul járt vadász tudta, hogy az igazi életmentő a fehér szarvas volt. Lebukott a nap, alkonyodott, a vadászok a szerencsétlen kaland után idő előtt hazaindultak. A csodaszép fehér szarvas azonban pompás agancsát büszkén viselve, elégedetten indult az erdei tisztásra, hogy megkezdje harcát a legszebb szarvaslányért!