A kis fügefa és a három macska

A kis fügefa és a három macska.

A kertünkben volt három fügefa. Kettő szépen fejlődött, de a harmadik, egyúttal a legkisebb csak vergődött, harcol ta túlélésért. Amikor végre kihajtott csak pár levél nőtt rajta. S míg a másik kettő, augusztustól kezdve ontotta a gyümölcsöket, addig a kis fügefán még egy darab gyümölcs sem termett, nos egy bizonyos szeptemberi éjszakáig, pontosan addig, amikor a csillagászati nyár véget ért és beköszöntött az ősz.

Attól kezdve aztán hirtelen elkezdte termelni a gyümölcsöket. És a kis fa fügéinek annyira különleges volt az íze, hogy bárki megkóstolt akár csak egy harapásnyit is belőle, elöntötte a boldogság.  A gyerekekkel minden nap learattuk a termést és az érett fügékből fügepogácsát készítettünk, meg fügés kenyeret, vagy tortát, de legtöbbször lekvárt.

És a gyerekek az iskolában hihetetlen sport teljesítményeket értek el ugyanis a minden nap elfogyasztott füge fejlesztette a gyorsaságot is. De aztán, jaj mi történt? Egyik reggel, amikor szokás szerint egy kis kosárral a kezünkben kimentünk a kertbe, hogy begyűjtsük az érett fügéket, egyet sem találtunk a kis fán, pedig este még roskadásig tele volt. Mi történhetett? Az nem lehet, hogy az előző este még több tucat lógott rajta, reggelre meg eltűnik róla mind. És ez a furcsa dolog nap, mint nap megismétlődött. Amint tele lett a fa érett gyümölcsökkel, másnap reggelre eltűntek mindegyszálig. Utána kell járnunk a dolognak, döntötte el a családi kupaktanács, mégpedig úgy, hogy valaki ébren marad és figyeli a fügefát, mert egyben biztosak voltunk, hogy nem valami földöntúli lény aratta le a termésünket, hanem valaki vagy valakik a közeli szomszédságból. Szerencsére a földszintes teraszunkról kiválóan ráláttunk a karnyújtásnyira lévő kis fügefára. Első nap Ella és Miló vállalták a virrasztást és este 9 óra után kiültek a teraszra, onnan lesték, fülelték, hogy történik-e valami. Úgy sötétedésig minden csendes volt, álomba merült a környék, no meg a gyerekek is, így mi felnőttek vettük át az éjszakai ügyeletet. Úgy tíz óráig csak a szokásos éjszakai szöszmötölések, hurrogások, bagolyhuhogások és nyest szöszmötölések hallatszottak. De egyszer csak a kerítés végénél megjelent egy fehér macska, a rések között bebújt, majd zsupsz beugrott a kertünkbe, őt követte egy fekete végül egy vörös macska. A macska trió aztán lopakodva egyenesen a kis fügefához ment és a mancsukkal elkezdték lekapkodni róla az érett gyümölcsöket. Aztán önfeledten majszolni kezdték, és szinte eufórikus állapotba kerültek tőle. Akár oda is mehettünk volna hozzájuk, mert nem zavartatták magukat, nem ijedtek meg a holló károgástól vagy a fejük fölött köröző patkósorrú denevérektől sem, melyek kis hártyás orrukon ultrahangot bocsájtottak ki. Pontosan egy órán át hancúroztak, két lábra álltak és táncoltak, és úgy viselkedtek, mint akik a füge illatától és zamatától "betéptek". Elégedettségükben játékosan harapdálták egymást, anélkül hogy sérülést vagy nagyobb fájdalmat okoztak volna egymásnak, karmaikat folyamatosan kieresztették és behúzták. Ez legalább tíz percig eltartott, melyet dorombolás kísért.

Aztán a mellüket és hasukat felfedve fetrengtek a földön. Jókedvűk átragadt ránk is, de amikor zajt és hirtelen mozgást észleltek hirtelen talpraugrottak. Először a fehér majd a fekete macska ugrott fel a kerítés tetejére, végül a vörös macska is utánuk szaladt, de még mielőtt elment volna rám pislogott. Mi van? Létezik, hogy egy macska pislog vagy netán tud kacsintani? Jól láttam? Így töprengtem, mivel nem ismertem a macskák viselkedéstanát. A férjem szerint a bizalom vagy a vonzalom jeleként alkalmazzák. Szóval miután alaposan kitombolták magukat, mind a hárman eltűntek.

A macskák dorbézolása után a kis fügefán még pár érett füge árválkodott. Leszedtük és még éjjel megettük. Először bizsergést éreztünk a végtagjainkban, olyasfélét, hogy legszívesebben táncra perdültünk volna, majd olyan vidám hangulatba kerültünk tőle, mintha boldogsághormonokat fecskendeztek volna belénk. Aztán 1 óra múlva mély álomba merültünk.

Amikor reggel nagy álmosan felébredtünk az első gondolatunk az volt, hogy rá kell jönnünk, hogy mi a kis fügefa titka? Miért viháncoltak oly észveszejtően tőle a macskák és miért hatott ránk is hasonlóképpen. Aznap este Simon, Ella és Miló apukája készítette el az esti borsmenta teát a családnak, de amikor letette a tálcát elénk penetráns szag csapta meg az orrunkat. Tudni kell, hogy Simon normálisan pár friss mentalevéllel tette a teát még aromásabbá. A levél most is ott ázott benne, de amikor egy kiskanállal kivettem a csészémből és megszagoltam, az illata olyan volt, mint a nagyanyám macskagyökértea nyugtatója. S mivel a macskagyökér a menta mellett nőtt a kertben Simon összecserélte azokat. A macskagyökérről meg köztudott, hogy megőrjíti a macskákat, de még a nagy macskákat, az oroszlánokat is, és a hatásuk általában 1 óráig tart, mint ahogy a három kertünkbe látogató macska esetében is történt. Már csak az volt a nagy kérdés, hogy de mégis hogy került bele a macskagyökér a fügékbe? Ez is hamar kiderült, hát Ixi dédi valamilyen oknál fogva macskagyökér főzettel öntözte meg minden este a fügefákat. Tán, hogy jobban nőjenek? Ki tudja, mert számunkra már rég feledésbe merültek dédanyáink gyógynövény tudományai. A macskák aztán emiatt látogattak el hozzánk minden éjjel, egy biztos, hogy a fügére is hatással volt, na meg általuk, ránk is....Itt a vége fuss el véle!