A leveli béka meséje a hős varangyos békáról

A leveli béka meséje a hős varangyos békáról.

Egy béka levelét fújta be a szél a nagykövet pazarul berendezett szobájának ablakán, és pontosan az íróasztala közepén állapodott meg. Ez jel! –gondolta a nagykövet. Biztosan valami nagyon furfangos történetet tud a küldője. Egyúttal közölte Sylvettel, hogy járjon utána, hogy milyen mese van, mint utólag kiderült egy béka tarsolyában. Másnap Sylvette ismét D’Artagnannal, a macskával útnak is indult. A levél mellé egy térkép is volt mellékelve, ami egy közeli erdőt ábrázolt. Legalább nem kell messzire mennünk!-mondta a róka D'Artagnannak. A hírnökök útközben így beszélgettek:

Te Sylvette, nem tudod, hogy egy varangy küldte a levelet, vagy egy kis leveli béka?

Végül is nem mindegy, macska koma?

Hát nem, mert ha mondjuk egy varangy, az éppen lehet, hogy egy gonosz boszorkány segédje, és ha úgy tartja kedve még átváltoztat minket, jobbik esetben kígyóvá vagy egérré, de bele se merek gondolni, hogy éjjeli lepkeként tengessem hátralevő életemet…

Vagy egy odúban éljek, mint a mókusok!-tette hozzá a macska.…Sylvette, megnézhetném a levélíró kézjegyét, illetve lábjegyét?

Hát persze. Ha az első lábukon négy, a hátsó lábukon öt szám található és úszóhártyás akkor ez egy közönséges erdei béka, vagy ha leveli béka, akkor korongok vannak a lábujjain, amelyek segítenek neki megragadni a függőleges felületeket. Ha karomszerűek a lábai, akkor meg az egy ásóbéka. Ennyit mondott a nagykövet. De végül a hírnökök a lábnyomokból nem tudták megállapítani, hogy melyik béka küldte nekik a levelet.

Hamarosan megérkeztek az erdőbe, de amit furcsállottak, hogy nem volt semmiféle mocsár, de még egy patakocska sem a közelben. Ez valami csapda?-tűnődtek, de ekkor rémes zenebona ütötte meg a fülüket. Kiderült, hogy a béka, akitől a levél jött, épp a zenekarával próbált, mert ő egy leveli béka volt, amely ezúttal nem fán, hanem egy magasra nőtt növényzeten gyakorolt a békakórusával. A szörnyű brekegést, kvartyogást és kuruttyolást, rekedtes zöngék váltották fel, mintha megannyi berozsdásodott síp fújtatott volna egyszerre…aztán kecske mekegés (ez a biztosan a kecskebéka volt)  ökörbőgés, bika fújtatás…de amikor a vörösszemű kisbéka, aki minden irányba egyszerre jól látott, észrevette, hogy megérkeztek a vendégek, leintette zenekarát és szem magasságig leugrabugrált Sylvette-hez és D'Artagnanhoz, majd nagy vidáman a következőket mondta… 

Általában nem ereszkedem le a földre, kivéve, amikor szerelmes vagyok!

Ez érdekes! És most az vagy?

Igen, az esküvőmre készülök.

És nincs szükséged vízre és tóra, ahol ünnepelhetnél?

Nem igazán, mert én egy különleges leveli béka vagyok, aki a fán él.

Mi a meséd? Mondjad hát!-tért rögtön a tárgyra Sylvette.

A béka király!

Azt már mindenki ismeri. Csalók nem vehetnek részt a versenyen!-dorgálta meg Sylvette a békát.

A békák, akik királyra vágytak!

Az miről is szól?-kérdezte a macska.

"Hát arról, hogy a békák Zeuszhoz a görög istenhez fohászkodtak királyért. Zeusz egy fatörzset állított fel uralkodójuknak. A békák tiltakoztak, hogy ők egy vad és félelmetes királyt akartak, nem pedig egy egyszerű figurát. Ekkor Zeusz egy gólyát küldött nekik, hogy legyen az a királyuk. Az új király aztán felfalta az alattvalóit." Hát ez nem éppen vidám történet!-

És azt a mesét is ismeritek, ahol a béka megpróbálta magát ökör nagyságúra felfújni?

Igen, ne is folytasd!

Akkor meséljek valamelyik ősömről?

Ha érdekes és szép kerek történet, akkor miért is ne!-vonta meg a vállát a kandúr.

Volt például egy ősöm, akit Japánban, a Hó és Jégfesztiválon befagyasztottak egy jégtömbbe, de túlélte, és tavasszal kiolvadt, egy másik ősöm 7 évig aludt téli álmot, egy harmadik pedig Franciaországba ment, de ott megették…

Már megint egy tragikus kimenetelű történet! Ez nem fog tetszeni a gyerekeknek!

Jól van, igazatok van, akkor a legérdekesebb az ük-ük-ük-ük-ük rokonom története, aki egy gyógyító szerzetes segédje volt egy olasz kolostorban. Ő a hőse ennek a történetnek, amit, azóta abban a bizonyos kolostornak a könyvtárában őriznek hét lakat alatt.

Ez már érdekes, mondd el hát!

Az ük ük ük nagybácsi, Brekeke története Prunelláról, a Szilva lányról:

Ez a bizonyos kolostor minek szomszédságában élt Brekeke, egy 520 méter magas sziklás hegyre épült, amelyet még Szent Benedek alapított a 6. században. A kolostorhoz közel élt egy leány özvegy édesanyjával. A leány már kiskorától kezdve nagyon szerette a szilvát, annyira, hogy minden nap szedett a kötényébe egy párat. Emiatt a faluban elnevezték "Prunellának". Az édesanyja egy nap figyelmeztette, hogy ne menjen a temető közelébe, mert az ott lévő szilvafáról azt rebesgetik, hogy kísértetek jelennek meg éjjelente és eltűntetik az embereket. Az anya nem tudta azt, hogy a fa egy gonosz boszorkányé, aki aztán egy késő esti órában tetten érte Prunellát és elrabolta. Ettől kezdve többé nem látta senki. Prunella az ő szolgájaként volt kénytelen élni. A boszorka gondoskodott róla, hogy agyon dolgoztassa.

Egyik nap például egy korsóval a kúthoz küldte, azzal a paranccsal, hogy vízzel megtöltve hozza vissza. A víz persze minden alkalommal kifolyt a repedt korsóból. Prunella tehetetlenségében sírva fakadt. Ekkor egy jóképű fiatalember lépett a lány mellé, akinek a vállán egy nagy varangyos béka ült, egy száraz, fényes és szemölcsös; sárgás olajzöld színű, a hátát zöld foltok tarkították, egyszóval undorítóan nézett ki, ráadásul még fokhagymaszagot is árasztott, mert köztudott, hogy a gonosz varangyok képesek ilyen szagokat kibocsájtani, hogy elűzzék az ellenséget. Amikor Prunella magához tért az első ijedtségéből, a fiú azt mondta neki, hogy ő Bensiabel, a boszorkány fia; és ha a lány megcsókolja, megtölti a korsóját vízzel. A lány azonban visszautasította, azzal, hogy mert ő a boszorkány fia, ezért a banya hamar rá fog jönni a csalásra, de a férfi mégis megtöltötte a korsót vízzel. A banya csodálkozott, amikor Prunella hibátlanul teljesítette a feladatot. A boszorkány ezután azt a feladatot adta neki, hogy amíg ő távol van, süssön a még meg nem őrölt búzából kenyeret. Prunella bár tudta, hogy ez lehetetlen, nekilátott, de persze képtelen volt rá, így tehetetlenségében megint elsírta magát. Bensiabel ismét megjelent és azt mondta, hogyha megcsókolja, segít neki, de Prunella ismét megtagadta, hogy megcsókolja a boszorkány fiát, ennek ellenére Bensiabel kisütötte neki a kenyeret.

Végül a boszorkány elküldte Prunellát a hegyeken túl élő húgához, azzal, hogy hozzon el egy szépen faragott ládát, mert tudta, hogy a húga egy még kegyetlenebb boszorkány és biztos volt benne, hogy valami olyan veszélyes feladatot talál ki a lánynak, amibe belehal.

Bensiabel persze ismét megjelent a lánynak az elmaradhatatlan varangyos békával a vállán, és felajánlotta, hogy segít neki, ha megcsókolja; a lány visszautasította. A fiú ennek ellenére olajat, kenyeret, kötelet és seprűt adott a kezébe, és azt tanácsolta, hogy amikor Prunella a nagynénje házába ér, olajozza meg a kapu zsanérjait, adjon kenyeret a vad kutyának, adjon kötelet annak az asszonynak, aki a hajánál fogva próbálja a vödröt a kútba leengedni, és adja a seprűt annak, aki a nyelvével próbálja a tűzhelyet tisztítani. Aztán vegye ki a ládát a szekrényből, és azonnal távozzon. A lány hallgatott Bensiabelre és mindezt meg is tette. Amikor távozott, a boszorkány húga minden élőlényt felszólított hegyen-völgyön, hogy öljék meg, de azok visszautasították, mert a varangyos béka szilvafüvet, békavirágot adott nekik cserébe, melyekről köztudott, hogy rengeteg betegséget lehetett velük gyógyítani, mint például  torok-, garat-, máj-, szemgyulladást, és a nehezen gyógyuló sebekre is gyógyír volt.

A boszorkány persze éktelen haragra gerjedt, amikor Prunella visszatért a húgától. Dühében egy igazán nehéz feladatot eszelt ki. Megparancsolta, hogy éjszaka mondja meg neki, hogy melyik kakas fog másnap hajnalban kukorékolni. Nos, amikor az egyik kakas elkukorékolta magát a lány Bensiabelt kérdezte, aki minden alkalommal megmondta neki pontosan, hogy most a sárga, most meg a fekete. Amikor a harmadik napi kakas kukorékolt, Bensiabel tétovázott, hogy többé már nem segít a hálátlan lánynak, mert még mindig azt remélte, hogy rá tudja kényszeríteni Prunellát a csókra, de végül, amikor Prunella könyörgött neki, hogy mentse meg, a fiú vállán ülő varangy ráugrott a boszorkányra, az pedig úgy megijedt, hogy hirtelen elvesztette az egyensúlyát és lezuhant a lépcsőn, majd szörnyet halt. Prunella meghatódott Bensiabel jóságától, és végre beleegyezett a csókba, sőt mi több a házasságba is, azóta boldogan élnek, amíg meg nem haltak. 

Ez tényleg szép történet volt!-mondta D’Artagnan a macska, de amikor várták a választ, hogy akkor most hogyan is jutott hozzá a kis béka a történethez, egy hatalmasat dörrent az ég, azt követően villámlott, majd eleredt az eső, a béka eltűnt, nyoma veszett. Sylvette és D’Artagnan nem tudták, hogy a leveli béka azért tűnt el, mert a békák félnek a mennydörgéstől. 

Most mit mondunk a nagykövetnek?-kérdezte a macska Sylvettől. Mert ugye fontos a forrás megjelölése.

Hát még nem tudom, de hazáig majd kitaláljuk! Ebben aztán megegyeztek.