A mosómedve és a róka

A mosómedve és a róka.

Sylvette és D’Artagnan hazafelé tartottak, amikor legnagyobb megdöbbenésükre a szeméttárolójuk környékén egy álarcos, bandita maszkot viselő, szőrös lény fosztogatta a kukákat.

Először mindketten úgy megrémültek, hogy gyorsan fedezéket kerestek egy fa mögött. De amint az első ijedtségből magukhoz tértek, fél szemmel kikukucskálva, felismerték, hogy a bandita maszkot viselő egyén nem más, mint egy mosómedve.

A mosómedvék ugyanis úgy elszaporodtak a diplomata házak környékén, hogy hírhedtté váltak élelmiszerhulladék fogyasztásukról. Mivel lenyűgöző problémamegoldó képességgel rendelkeztek, így a legbiztonságosabb élelmiszer-hulladékgyűjtők kivételével mindenhova képesek voltak betörni, ami miatt a negyedben szemétpanda néven kezdték emlegetni őket. És mivel a mosómedvék maszkja nagyon hasonlít a különböző pogány rituálék során a szellemlényekkel való kapcsolatteremtéshez használt arcfestményekre, ezért hitték azt a mesenagykövet hírnökei, hogy egy szellem ólálkodik a házuk körül.

Miután Sylvette felismerte a mosómedvét hetykén oda kiáltott neki:

Spuri haza! Ha nem tűnsz el innen, szólok a szőrmekereskedőnek, és ne félj, az kicserzi majd a bőrödet és jó pénzért eladja!

Sylvette szidalmaira aztán a mosómedve gyorsan eliszkolt az ellenkező irányba.

Mit nem mondasz? Értetlenkedett a kandúr. Nem ismerek rád! Milyen durva hangot engedtél meg magadnak! Még hogy szőrme kabátot csinálnak belőle, ma, amikor minden állat védettnek van nyilvánítva!

Persze tudom, csak nekünk rókáknak, ha nem tudnád, ősellenségeink a mosómedvék!

Hogy, hogy?

Ma este elmesélem neked.-ígérte meg a róka D’Artagnannak. És miután befejezték titkári teendőiket, kerestek egy csendes zugot az ebédlőben, ahova elvonulhattak és Sylvette belekezdett a mosómedve és egy róka őse, Csombor történetébe.

„Volt egyszer úgy a 17. században egy város, a neve Zalatna, aminek annyi volt az aranya, hogy a tehetősebb nemes emberek arannyal bevont leveleket tettek még a levesükbe is! Sőt mi több az Aranyváros híres süteményét is aranypelyhekkel ízesítették, mert a gazdagok számára az arany nemcsak a jólétet, de a jó egészséget és életerőt is jelentette. Még a középkorban Zalatnán ugyanis egy hatalmas aranykincset találtak, ami a helyi legendák szerint egy elrejtett római kincs volt. A kincs megtalálása aztán nagy gazdagságot hozott a városnak, és számos történet született a kincs körüli rejtélyekről és kalandokról. Nos, az itt élő várurak hadvezéri ambícióik helyett a lakk és aranyipar létesítésével foglalkoztak, ezek hasznából növelték aztán óriásira vagyonukat. Munkaerőben nem volt hiány, mert rengeteg szegény ember özönlött ide, egyrészt, hogy elkerüljék az éhezést és az erőszakot (békeszerető vidék volt), másrészt a lakk és aranyipar elegendő munkát biztosított a számukra. Az ezüst és aranybányákból ércet szállító málháslovak patáitól az út tele volt gödrökkel.

És itt jön a képbe a mosómedve, aki hamarosan a fémműves mesterség védőszentje lett, mivel a mosómedvék bőrével vékonyították, fényesítették az aranyat. Így az arany mellett a mosómedve is komoly fizető eszközzé vált. Barátom, ha egyszer eljutsz Zalatnára, láthatod majd, hogy a fémüzemek, boltok, templomok bejárata felett a mai napig mosómedve szobrok vannak elhelyezve, hogy jó szerencse és jólét köszöntsön a város lakóira. 

De még mindig nem értem, hogy miért lettél dühös a mosómedvére?

Mert réges régen az egyik róka ősöm, egy bizonyos Csombor nevű találkozott egy mosómedvével.

Igen, és?

Hallgasd a történetet, melyre egy zalatnai ház padlásán bukkantam rá, sokat bíbelődtem vele, míg lefordítottam, mivel rovásírással íródott. Amiről annyit elmondanék neked D’Artagnan, hogy az felér egy mágiával! Ugyanis, ha egy róka rovásírással leír egy szót, az varázserejűvé válik. A bűvös szó erejével aztán meg lehet védeni helyeket, el lehet űzni a rossz szellemeket. De kérlek ne szakíts annyiszor félbe, mert nehéz szó szerint lefordítani a történetet, szóval:

“Mi újság, hogy vagy mosómedve barátom?-érdeklődött udvariasan Csombor róka a mosómedve egészségi állapotáról. Majd így folytatta:

Egy nap éppen azon gondolkoztam, hogy amikor varázslásról van szó, ugye mi vagyunk a legjobbak a világon. Nem gondoltál már erre te is? De kíváncsi lennék arra, hogyha mi ketten megmérkőznénk, ki lenne az elsőszámú átváltozó művész, te vagy az én magasztos testem?-

A mosómedve válaszként a saját mellkasára mutatott.

Mit akarsz ezzel mondani? Azt, hogy te vagy az első számú átváltozó művész?–kérdezett vissza Csombor.

Igen, ezt akartam mondani,-válaszolta a mosómedve. De a róka ősöm továbbra is kételkedett, vitatkozott, érvelt, mire úgy döntöttek, hogy megmérkőznek egymással.

Amint eldöntötték, Csombor nem is vesztegette tovább az idejét, hanem elindult, hogy kitaláljon valami furfangosat.

Hogyha nem pipálom le ezt a beképzelt mosómedvét,- morfondírozott magában, akkor szégyent hozok róka családfám ősi, nagy hírére.

Ekkor Csombor körülnézett és meglátta, hogy egy Fortuna szobor áll az út szélén. Ő a szobor mellé állt és a csillaggömbje segítségével, amit mindig magával hordott, átváltozott szoborrá. Nemsokára arra sietett a mosómedve. Történetesen ez egy nagyon falánk mosómedve volt, mert ahányszor megpillantotta Fortuna istennő szobrát a teli bőségszaruval, éhes lett, s amikor éhes lett, mindig le kellett ülnie, piknikezni. Most sem történt ez másképpen. 

Hű, de éhes vagyok!-mondta a mosómedve magának. Azt hiszem, épp van is nálam egy kis harapnivaló. És kivette a tarisznyájából a szalonnáját meg a húsgombócait. A húsgombócból egyet bekapott, majd mélyen meghajolt Fortuna előtt, akihez azért fohászkodott, hogy megnyerje a versenyt. Nos, amikor befejezte az imát és felemelte a fejét, tágra nyílt a szeme a csodálkozástól, mert a húsgombóc már el is tűnt. Nagyon furcsának találta a dolgot, sőt mi több teljesen összezavarodott. Már-már azt hitte, hogy valójában nem is tett a szobor lábához ételt, csak akart tenni, de elfelejtette. Ezért még egy húsgombócot helyezett a szobor elé. Meghajtotta a fejét és megint fohászkodni kezdett hangosan:

Amikor Fortuna szekerén landolsz,
s boldog vagy, mert te is jussolhatsz a jóból,
mikor a Napnak is fénylőbb a sugara,
s fülig ér a szád, és dúdolgatsz: trallala ….

És dobolni kezdett a hasán, mivel a mosómedvének a falánkság volt a fő tulajdonsága, emiatt nagy volt a hasa, ami alkalmanként dobként funkcionált. Majd az igék mormolása után felnézett a szoborra. És mi történt, megint eltűnt az étel!

Valami itt nincs rendben!-töprengett. És a mosómedve még egy kísérletet tett, a harmadik húsgolyót is odahelyezte Fortuna lábai elé, majd még gyorsabban hadarta: 

Amikor Fortuna szekerén landolsz,
s boldog vagy, mert te is jussolhatsz a jóból,
mikor a Napnak is fénylőbb a sugara,
s fülig ér a szád, és dúdolgatsz: trallala!

Amikor felemelte a fejét, mit látott? Hát a szobor kezében egy félig elfogyasztott húsgombócot. 

Hej!-kiáltott a mosómedve, és megragadta Fortuna istenasszony kezét. Ekkor a szobor átváltozott Csombor ősömmé, aki egy csillag-golyóban tartotta a varázserejét, és annak segítségével változott emberré, szoborrá stb. majd vissza rókává.

Ez minden tudományod?- kérdezte az ősapámtól a mosómedve, egyet legyintve.

Na, akkor nézzük meg te mit tudsz!-felelte erre Csombor sértődötten. A mosómedve gondolkodott egy darabig, komótosan megette, ami még maradt az elemózsiájából majd a következőket mondta.

Holnap délre átváltozom a kastély grófjává, gyere ide, hogy közelről is megszemlélhesd a mutatványomat!-mondta hetykén, pimaszul, majd eltűnt. 

Másnap Csombor meg is jelent pontosan délben a megbeszélt helyen és várta a mosómedvét. Várt, várt és várt, jó sokáig, de a mosómedve csak nem jött. Már épp el akart menni, amikor lépéseket hallott. Hamarosan meglátta, hogy a kastély ura vonul arra a szolgahadával együtt. A menet már a róka felé tartott. A gróf söprögetői messziről kiabálták, hogy: Félre, mindenki félre! Aztán fényesen öltözött hada következett, majd a gróf őfelsége gyaloghintóban. A róka úgy elmerült a pompás felvonulás szemlélésében, hogy majdnem elfelejtkezett a fogadásról. Amikor meglátta az állítólagos grófot, mivel azt hitte, hogy a mosómedve az, odaszaladt a hintóhoz, és megszólította: Mosómedve!- kiáltotta nagy örömmel,-mire a gróf válaszként rácsapott egy hatalmasat a fejére, majd intett a testőreinek, hogy intézzék el a rendbontót. Mert valójában ez a felvonulás nem a mosómedve trükkje volt, hanem az igazi gróf felvonulása, így amikor a testőrök meglátták, hogy a grófot egy róka merészeli zaklatni, (elfelejtette magát átváltoztatni emberré) odaszaladtak és ütlegelni kezdték a hiszékeny párát." 

Most már értem, hogy miért voltál ennyire dühös az álarcos mosómedvére!-mondta a kandúr. A történet nagyon tetszett, szerintem ezt is tegyük rá a mese listára.

Ha te mondod! –egyezett bele Sylvette, de akkor az lesz a címe, hogy: A falánk és rafinált mosómedve. Ebben megegyeztek.