A Sziklahercegnő


http://mocorgohaz.hu/

Van egy hely a Pilis és a Visegrádi-hegység határán, úgy hívják, hogy Dera-szurdok. Egy szép, napos hétvégén oda indultunk gránátot keresni a patakban. Nem volt könnyű terep. A mohás kőtömböket kerülgetve, jó párszor át kellett kelnünk a patakon, majd...

Kép forrása: ttps://stock.adobe.com/search?filters%5Bcontent_type%3Aphoto%5D=1&filters%5Bcontent_type%3Aillustration%5D=1&filters%5Bcontent_type%3Azip_vector%5D=1&filters%5Bcontent_type%3Avideo%5D=1&filters%5Bcontent_type%3Atempl

Van egy hely a Pilis és a Visegrádi-hegység határán, úgy hívják, hogy Dera-szurdok. Egy szép, napos hétvégén oda indultunk gránátot keresni a patakban. Nem volt könnyű terep. A mohás kőtömböket kerülgetve, jó párszor át kellett kelnünk a patakon, majd a hegygerincen végigvezető sziklás ösvényen folytatva utunkat egy gyönyörű szurdokban találtuk magunkat. Ott aztán szinte varázsütésre megváltozott a táj, a völgy hirtelen beszűkült, és egyre vadregényesebbé vált. A szurdok alján hatalmas, mohás kövek hevertek szerteszét, vagy éppen egymásra halmozódva, mintha egy mesebeli óriás jókedvében dobálta volna oda azokat. Fent a sziklák pereménél aztán elakadt a lélegzetünk. Az alattunk tátongó hasadék látványa gyönyörű, de ugyanakkor félelmetes volt. Ella előttem haladt az egyik szikla melletti szűk ösvényen, csak egy percre álltam meg, hogy lefényképezzek egy fehér varjúháj virágot, miközben Ella, mint egy kis zerge éppen az egyik szikláról átugrott a másikra, de nem vette észre, hogy egy hasadék van a két szikla között és bele esett. Mindannyian oda siettünk, amennyire tudtunk a csúszós, mohalepte sziklákon, és miközben Ellát kerestük kétségbeesetten, felfedeztünk egy bejáratot. Leereszkedtünk hát óvatosan és a nyíláson keresztül behatoltunk. Egy csodálatos barlangban találtuk magunkat. A falakat sötétvörös, barnásvörös, és sárgászölden csillogó gránátkövek borították. És ahogy egyre beljebb mentünk megpillantottuk Ellát egy hófehér farkas kíséretében.

Hát itt vagy? Örvendeztünk, de Ella csak nézett ránk nagy barna szemeivel, mintha nem ismerne meg minket. Biztosan az esés következtében beütötte a fejét és most nem emlékszik semmire, gondoltuk, de amikor közelebb léptünk, a fehér farkas őt védelmezően morogni kezdett, Ella meg így szólt hozzánk:

Hogy kerültetek ide, ahol csak 1 madár jár?

Hát téged kerestünk, miután láttuk, hogy beestél a két szikla közé.

Engem? -csodálkozott Ella.

Most már fejezd be a hülyéskedést!-mondta az öccse, Miló,-örülünk, hogy nincs semmi bajod, de nem emlékszel, hogy gránátkövet akartunk keresni a Dera patakban?

Gránátkövet én? Mikor az egész barlangom egy hatalmas gránátkőből lett kifaragva? És a nevem nem Ella, hanem Szella, ő meg a védelmezőm Hócsillag.-mutatott Szella büszkén a gyönyörű, hosszú szőrű farkasra. Miközben így beszélgettünk a sziklabarlang közepéről bevilágító fényben megjelent egy kismadár.

Pinky, Pinky, hova tűntél?-szólította meg Szella/Ella a kismadarat. Amint leszállt a madár a vállára, a fény elöntötte a barlanglakást, a falakon lévő gránátok percről-percre színt váltottak, hol rózsaszínűre, hol smaragdzöldre, hol sárgára vagy lilára változtak. És Szella Pinkyt simogatva megszólalt: -Ha gránátot akartok keresni, megmutatom nektek, hogy hol lehet találni.

Ezt követően egy vízesés mögött kijutottunk a barlangból. Hócsillag megint idegesen vonyítani kezdett, mire Szella a következőt mondta: -Hócsillag jelzi, hogy valaki figyel minket.

Ezt már mi is rég észrevettük, de azt hittük, hogy csak egy kiránduló követ minket. Hócsillag egyre több furcsa morgó hangot adott ki magából, így figyelmeztetve a ránk leselkedő veszélyre. És Szella valóban tudta, hogy hol lehet gránátot találni, elvezetett oda minket. Miután párat begyűjtöttünk, visszamentünk a barlangba. Ekkor Pinky, a kismadár azt csicseregte Szella fülébe, hogy: -Szella, Szella vigyázz, mert az a férfi, aki követett titeket egy gonosz orvvadász.

Hogy hívják, tudod a nevét?-kérdezte Szella.

Úgy hallottam, hogy Bum vagy Bumszli a neve. –csicseregte a kismadár.

A név illett a piszkos, feketeruhás, alacsony termetű férfira, akinek a derékövéről róka és nyúlfarkak lógtak le.

Ne féljetek!-mondta Szella, bizzatok bennem és kövessetek. És a nyaklánca medálját odaérintette a szikla jobb oldalán lévő kis vadmacskaszobor szeméhez. A szikla ekkor kettényílt és a közepén egy lépcsőlejáró volt, ami egyenesen egy tóhoz vezetett. Amikor visszanéztünk a szikla bezárult mögöttünk. A tavon egy pompás kis hajó állt. Felszálltunk rá Szellával az élen. A hajókabinban aztán Szella a távcsövébe pillantva a következőket mondta:

Ez a Bumszli egy gonosz erdőkerülő, épp az imént állított csapdát a hiúzoknak, rókáknak és vadmacskáknak! Már párat sikerült is ketrecbe zárnia. Menj Pinky és nyisd ki a csőröddel a ketreceket! Miló a te segítségedre is szükségem lesz!

Mit kell csinálnom?-érdeklődött Miló. Hát először is főzünk ennek a Bumszlinak egy varázsitalt, amitől majd mély álomba merül. A te feladatod az lesz, hogy beleöntsd a kulacsába.

Miből áll a főzet?-kérdezte nagyapa.

Varjúhájból, mézillatú varádicsból és bókoló gyömbérgyökérből. Mi meg a hajóról lessük, hogy mi történik majd Bumszlival.

Amikor kész lett a varázsital Miló, a kismadár, Pinky segítségével egy rejtekúton megközelítette Bumszlit. Útközben a Dera patakból kihalászott egy ócska cipőtalpat azt egy bokor felé dobta, így vonta el a figyelmét az orvvadásznak, s míg Bumszli azt hitte, hogy egy nyúl bújik meg a bokor alatt, Miló beleöntötte a főzetet a kulacsába, és Pinky segítségével kinyitotta a ketrecek ajtaját, a kis állatok meg gyorsan elszaladtak a szélrózsa minden irányába. Majd Miló visszakúszott az erdei ösvényre és onnan futólépésben a tavon horgonyzó hajóhoz sietett.

És bevált a csel, mert Bumszli elkezdte ékesen szitkozódva összeszedni az üres ketreceket, de a munkálkodás közben alaposan megszomjazott és ahogy számítottunk is rá meghúzta a kulacsát. Kisvártatva így kiáltott fel, hogy:

Jaj, de furcsán érzem magam! Biztos, ha iszom még egy kortyot jobban leszek, mert borzalmasan kiszáradt a torkom. De úristen mi történt? Bumszli zsugorodni kezdett, majd szárnyakat növesztett, és egy csúnya fekete madárrá változott. Ezután felrepült egy magas fára és onnan károgott keservesen, majd huss elrepült. Soha többet nem látta senki, legalábbis ezen a környéken.

Eközben Szella megköszönte a segítséget Milónak, hogy kiszabadította kis barátait a ketrecekből és hálából egy gránát gyűrűt húzott az ujjára, Lulla nyakláncot kapott tőle, nagyapa meg egy medált.

Bármikor jöttök, szívesen látlak titeket a barlangomban.-mondta búcsuzóul Szella.

Ekkor hirtelen megszédültünk, olyan érzésünk támadt, mintha egy mágneses erő kerített volna a hatalmába. Amikor kinyitottuk a szemüket, egy fahídon találtuk magukat. És Szella újra Ella lett. Hazaindultunk, most már megnyugodva, hogy Ellának nem történt semmi baja. Ekkor Miló felkiáltott, hogy:-Nézd nagyapa milyen szép gránát gyűrű van az ujjamon. Ella nyakában meg egy mélybordó gránátnyaklánc lógott és a fülében szép, apró kövekből kirakott kisfarkas figura volt.

 

 

 

 

Sylvette, blogger, amatőr mese és fantasy író, újságíró

Irodalom és nyelvszakos gimnáziumi tanárként kezdtem a pályafutásomat, de mindössze 7 év tanítás után az életem hirtelen 180 fokos fordulatot vett. Legalább tízszer költöztem, négyszer váltottam országot, kétszer kontinenst. Minden kezdet nehéz volt, de mégis jó volt valamire! Megtanultam 6 idegen nyelvet, rengeteg barátot szereztem, és tulajdonképpen minden nap tanulok valami újat, amit szeretnék másokkal is...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!